Nagyvilág

A brit-holland élelmiszeripari és vegyes háztartásicikk-gyártó, a Unilever adózott eredménye a második negyedévben 26 százalékkal 787 millió euróra csökkent a folytatódó tevékenységekből a tavalyi második negyedhez képest, elsősorban értékleírások okozta egyszeri tételek miatt.
2005. 08. 04. 11:10
Pontosan négy héttel az 56 áldozatot követelő robbantássorozat és két héttel az azt követő merénlytkisérlet után csütörtökön több mint hatezer rendőrt vezényeltek London utcáira.
2005. 08. 04. 09:41
A szlovák SkyEurope Airlines diszkont légitársaság a jövőben teherszállításra is bérbe adja menetrendszerű járatai raktér kapacitását. Az üzletág logisztikai szervezését a német Leasure Cargo társaság látja el.
2005. 08. 03. 18:08
A vallási indíttatású, elsősorban muzulmánok ellen irányuló támadások száma a londoni robbantások óta hatszorosára nőtt. Július 7-ei utáni három hétben 269 ilyen eset történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban mindössze 40-et jegyeztek fel – írja a BBC.
2005. 08. 03. 14:26
A hadsereg alakulatai, köztük az elnöki gárda emberei szerda reggel elfoglalták a főváros, Nouakchott utcáit, valamint a nemzeti rádió és televízió épületét.
2005. 08. 03. 13:20
A világ legnagyobb médiavállalata, a Time Warner Inc., veszteséges negyedévet hagyott maga mögött; eredményét egy 3 milliárd dolláros tartalék rontotta, amit egy csalási ügy miatt kellett képeznie.
2005. 08. 03. 13:09
A világ második számú sportruházat- és sportszergyártója, a német adidas-Salomon harmadával növelte profitját és bejelentette, hogy 3,1 milliárd dollárért megveszi a Reebokot, amelynek tőzsdei értéke jelenleg 2,6 milliárd dollár.
2005. 08. 03. 09:30
Veszteségei miatt a Transil Rt. megszűntette a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó kiadását, így 58 év után nem jelent meg a magyar nyelvű lap a román fővárosban – írja a Népszabadság.
2005. 08. 03. 08:48
Maradnék elnök 2008 után is, de az alkotmány ezt nem teszi lehetővé – mondta kérdésre válaszolva Vlagyimir Putyin. A Finnországban tárgyaló orosz elnök bírálta Észtországot és Lettországot, amiért szerinte a két ország diszkriminálja orosz anyanyelvű kisebbségét.
2005. 08. 03. 08:02
Bojkottálja Szaddám Huszein hatalmától megfosztott iraki diktátor vezető ügyvédje keddi bejelentése szerint a volt elnök ügyében eljáró törvényszék munkáját, amíg bíróság elé nem állítják azt az embert, aki egy múlt heti meghallgatáson állítólag rátámadt Huszeinre.
2005. 08. 02. 18:02
Tekintettel a Gázai övezet küszöbön álló kiürítése elleni tiltakozásra, készültségbe helyezték kedden az izraeli rendőrséget. Mintegy 15 ezer katonát és rendőrt mozgósítottak.
2005. 08. 02. 16:42
Ki kellett üríteni a moszkvai nemzetközi postát, mert egy radioaktív csomagot találtak az épületben – jelentette be a rendkívüli ügyek minisztériuma. Egy szóvivő szerint a csomag sugárzása a háttérsugárzás normális szintjénél harmincszor nagyobb, 120 mikroröntgen/óra volt. A minisztérium szakemberei és a mentők kivonultak a helyszínre, a dolgozókat pedig eltávolították a postáról.
2005. 08. 02. 15:54
A legfrissebb adatok szerint Romániában mintegy 600 ezer hektárt érintett az árvíz, a mező- és erdőgazdaság kára átszámítva mintegy 143 millió euró. A román mezőgazdasági miniszter szerint ebből 200 ezer hektáron komoly károk keletkeztek.
2005. 08. 02. 15:27
Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 250 millió eurót fordít évente 2007-től kezdődően a közlekedés, azon belül is a metró és a vasút biztonságának növelésére. A bizottság ezzel elejét akarja venni a terrorista támadások megismétlődésének.
2005. 08. 02. 15:06
Olvasói sztorik