Külföld

Rekordot dönthet az amerikai külkereskedelmi hiány

admin
admin

2005. 11. 07. 08:32

Egymilliárd dollárral az eddigi havi rekordot is meghaladja az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya szeptemberben, aminek adatát a héten hozzák nyilvánosságra.

Kormányzati illetékesek szerint azonban az sem kizárt, hogy az eddigi hiányrekordot, a 60,4 milliárd dollárt – amit idén február hónapra számoltak – kétmilliárd dollárt meghaladó összeggel lépi túl.

Az energiahordozók árai jócskán drágultak még szeptemberben, emellett a hurrikánok miatt is rendkívüli importtételek jelentkeztek, miközben az export kényszerűen visszaesett, és olyan nagy tételek estek ki, mint a repülőgépek, a Boeing dolgozók akkori sztrájkja miatt.

A közgazdászok átlagban körülbelül egy 61,4 milliárd dolláros deficitre számítanak, a kormányzat egyes emberei szerint azonban még a 62,8 milliárd sem elképzelhetetlen. Emlékeztetnek, hogy az importárak növekedése szeptemberben 15 éves havi rekordot ért el. Eközben a gazdaság erőteljesen pörgött, a július-szeptember időszakban, azaz a harmadik negyedévben éves szinten 3,8 százalékos volt a bővülése.

A magas olajár 59 milliárd dollárig nyomta fel augusztusban az amerikai külkereskedelem hiányát. Ez minden idők harmadik legnagyobb havi hiánya volt, az augusztusi kerek 60 milliárdos deficitet követte. Az olajkereskedelem nélkül számolva augusztusban a hiány 38,4 milliárd dollárra zsugorodott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.