Nagyvilág

Szerdán több százezer ember részvételével vette kezdetét a katolikus fiatalok világtalálkozója Kölnben, Düsseldorfban és Bonnban.
2005. 08. 17. 08:37
Az EU és Kína között született, júniusban aláírt, kínai áruk exportjának korlátozására vonatkozó megállapodás zavart okoz az európai textilpiacon. Az ázsiai országból származó export a pulóverek és nadrágok esetében már meghaladta, a melltartók és blúzok esetében pedig a közeljövőben eléri az előírt kvótát.
2005. 08. 16. 16:12
A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, az amerikai Wal-Mart Stores Inc. adózott eredménye 6 százalékkal nőtt ugyan a júliussal végződött második negyedévben, a harmadik negyedre vonatkozóan azonban profitfigyelmeztetést adott a társaság.
2005. 08. 16. 14:34
Egy nappal a szerdai határidő előtt a nyolc és félezer gázai telepes közel fele már távozott a Gázai övezetből. A még maradókhoz körülbelül ötezer izraeli és Ciszjordániából érkezett keményvonalas csatlakozott.
2005. 08. 16. 10:00
Legkevesebb tizenöten - más források szerint huszonheten - sérültek meg, többségükben könnyebben, amikor kedd reggel a Richter-skála szerinti 7,2 erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét; a hatóságok visszavonták a korábban elrendelt szökőárriadót.
2005. 08. 16. 09:44
Az ENEL olasz közüzemi csoport egy megállapodás alapján a korábban ígért 1,5 milliárd helyett 1,88 milliárd eurót fektet be a szlovák energetikai szektorban azt követően, hogy 840 millió euróért 66 százalékos részesedést vásárol a szlovák villamos művekben (Slovenské Elektrárne, SE) – írja Pavol Rusko szlovák gazdasági miniszterre hivatkozva a Napi Gazdaság.
2005. 08. 16. 08:01
A vasárnapi 121 áldozatot követelő légi katasztrófa áldozatai már a becsapódást megelőzően halottak lehettek, állítják az ügyben vizsgálatot végző szakértők - írja a BBC.
2005. 08. 15. 18:09
Családok százait vágta el a külvilágtól, hidakat rombolt le az újabb árhullám Dél-kelet Romániában. A várható esőzések miatt készenléti állapotot rendeltek el Kovászna és Brassó megyében is – olvasható a Magyar Rádió honlapján.
2005. 08. 15. 13:10
A szlovák GDP a második negyedévben szezonális kiigazítással és változatlan áron 357,6 milliárd szlovák korona volt, ami 5,1 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezzel a visegrádi országok közül Szlovákia gazdasága gyarapodott a leggyorsabban.
2005. 08. 15. 11:54
Még vizsgálják, hogy miért zuhant le vasárnap 121 fővel a fedélzetén a ciprusi utasszállító repülőgép. A pontos utaslista még mindig ismeretlen, de a Külügyminisztérium szerint valószínűleg nincs magyar áldozat.
2005. 08. 15. 10:22
Olvasói sztorik