Nagyvilág

Rumsfeld: csak részleges lesz a csapatkivonás

Az Egyesült Államok a decemberi iraki választások után csak azt a 21 ezer fős erősítést vonja ki, amelyet a szavazás zavartalanságának a biztosítása véget vezényeltek átmenetileg a közép-keleti országba –közölte vasárnap Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.

Rumsfeld jelezte, hogy minden további kivonás a helyszínen lévő katonai parancsnokok értékelésének a függvénye. Az Irakban állomásozó katonák számát a nyár eleji 138 ezres szintre csökkentik le a választások után. A további kivonások meghatározott feltételek teljesítésétől függnek, így attól, hogy az iraki katonák fenn tudják-e tartani a biztonságot – mondta a miniszter.

A Pentagon vezetője cáfolta a Time hírmagazin legfrissebb számának azt az értesülését, amely szerint a helyszínen lévő parancsnokok augusztusban csapaterősítési kérelmet intéztek hozzá. A Time szerint szenátorok egy csoportja, köztük John Warner, a katonai bizottság vezetője a héten katonai parancsnokokkal találkozott. A szárazföldi erőket és a tengerészgyalogosokat képviselő tisztek arról számoltak be, hogy több katonára van szükség Irakban, kéréseiket azonban rendre visszautasították a Pentagonban.

Rumsfeld alaptalannak nevezte azokat az értesüléseket is, amelyek szerint legfeljebb ezer iraki katona van, akik amerikai támogatás nélkül is képesek harcolni a lázadók ellen. Leszögezte hogy az Egyesült Államok folytatja az iraki erők kiképzését. Számukat 212 ezerre tette. A miniszter szavai szerint egyszerűen nincs igazuk azoknak, akik pocskondiázzák az iraki katonák képességeit. Rumsfeld hangsúlyozta: az amerikai erők gyors kivonását, illetve távozásuk menetrendjét sürgető megnyilvánulások és viták azt üzenik az ellenségnek, hogy felülkerekedhetnek, ha kivárnak, és akkor a terrorizmus hátországává tehetik Irakot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik