Németország 2002 óta minden évben túllépte az uniónak a bruttó hazai termék 3 százalékban megszabott, költségvetési hiányra vonatkozó küszöbét, és a bizottság várakozása szerint ez így lesz egészen 2007-ig. Joaquin Almunia pénzügyi biztos közleménye szerint az államháztartás hiánya Németországban 2005-ben jóval a GDP 3 százaléka felett lesz, a túlzott deficit mérséklése érdekében tett intézkedések nem bizonyultak elégségesnek. Ezért meg kell fontolni a túlzottdeficit-eljárás következő lépését – tette hozzá.
A bizottság e szerint januárban javasolja majd a pénzügyminisztereknek, hogy állapítsák meg a német intézkedések elégtelenségét, majd februárban tennének javaslatot a deficiteljárásnak a szankcióhozatal előtti utolsó fázisára.