George W. Bush amerikai elnök szerint 2002-ben meghiúsítottak egy al-Kaida-merényletet, amely során a támadók Amerika nyugati partjának legmagasabb épületét akarták elpusztítani.
Az EU- nak olyan irányelvet kell hoznia, mely a vallási témák tiszteletben tartására késztetné a médiát, ezzel ugyanis a jövőben elkerülhetővé válnának hasonló botrányok, mint amelyek a Mohamed-karikatúrák kapcsán robbantak ki.
Oroszország az iráni atomválság ellenére kitart amellett, hogy elad harminc Tor-M1 típusú légvédelmi rakétát Teheránnak, melyek alkalmasak Irán nukleáris létesítményeinek védelmére. Ez az eddigi legnagyobb fegyverüzlet Moszkva és Teherán között.
A szlovák parlament megszavazta, hogy június17-én legyenek az előrehozott törvényhozási választások. Mikulás Dzurinda elismerte, hogy kormánya kisebbségbe került, és ez az egyetlen út, amivel megelőzhető a káosz.
Törökország lehet a híd az EU és az iszlám világ között – nyilatkozta az EU bővítési biztosa a karikatúrabotrány által az arab világban kiváltott zavargásokra utalva. Ankara felvételéhez azonban „hosszú és kanyargós út" vezet – mondta.
Az EU bővítésére a tagállamoknak nem fenyegetésként, hanem lehetőségként kell tekinteniük – hangoztatta Bokros Lajos. Az EU bővítési biztosa szerint a legutóbbi bővítés sikertörténetnek tekinthető.
Őrizetbe vett a szerb rendőrség egy volt boszniai szerb tisztet, aki közel áll a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokhoz. A szerb rendőrség két héten belül Mladicnak már a második segítőjét fogta el.
Huszonkét ember meghalt, több mint ötven megsérült csütörtökön egy síita vallási menet ellen elkövetett pokolgépes merényletben Pakisztán északnyugati részén.
A radikális muzulmánok tüntetései Mohamed próféta karikatúrái ellen egyáltalán nem spontán módon robbantak ki, hanem hideg fejjel, jól elő voltak készítve – állítja Cyril Svoboda cseh külügyminiszter.
Romániának és Bulgáriának továbbra is megvan a lehetősége, hogy 2007-ben csatlakozzon az EU-hoz, ehhez azonban a következő hónapokban nagyon intenzív munkát kell folytatniuk – mondta az unió bővítési biztosa csütörtökön az MTI-nek.
Újabb halálos áldozatokat követeltek a Mohamed-prófétáról megjelent gúnyrajzok miatti tüntetések Afganisztánban. Az USA külügyminisztere szerint Szíria és Irán feszültségkeltésre használja fel a Mohamed-karikatúrákat.
Száz kiló aranyat ajánlott fel Mullah Dadullah, az afgán tálib tanács tagja annak, aki meggyilkolja a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok szerzőjét. Ezen felül a tálibok dán, norvég vagy német katonák meggyilkolásáért öt kiló aranyat adnak.
Ideggáz jelenlétének gyanúja miatt szerda este Washingtonban három órára kiürítették az amerikai törvényhozás felsőházának, a szenátusnak az irodaházát, a riasztás azonban vaklármának bizonyult.
Nagy vihart keltett pénteken Görögországban a sajtóban görög Watergate-ként, illetve Vodafone-gate-ként emlegetett lehallgatási ügy. Egyes vélemények szerint a Vodafone is hibázott.
Négyszeri halasztás után ötödszörre sikerült megtartani az elnök-és törvényhozási választásokat Haitin. A karibi országot ideiglenes kormányzat vezeti, mióta két éve a korábbi elnököt korrupció és választási csalás miatt elűzték.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség már elküldte az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iráni atomprogrammal kapcsolatos dokumentumait. Irán a határozatot követően bejelentette, hogy hozzáfog az urándúsításhoz és felmondja az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét.
A magyar nagykövetségek biztonsága jó, egyetlen városban sincs közvetlen vészhelyzet, magyar személyeket, képviseleteket és érdekeket nem fenyeget veszély – mondta a külügyi szóvivő.
A szlovák államfő elfogadta a Dzurinda-kormányból kilépett Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) három miniszterének lemondását, és helyükbe az érintett tárcák eddigi államtitkárait nevezte ki.
Öt évig szabadon éltette a terrorizmust londoni mecsetében, most a szigorított brit törvényeknek megfelelően hét évre elítélték gyűlöletkeltés miatt a szigetország muszlim közösségének legradikálisabb szónokát.
A román vezetésnek biztosítania kell a másfél milliónyi magyar nemzeti kisebbség számára az anyanyelvi felsőoktatást – áll abban a nyílt levélben, amit a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar dolgozói küldtek az EB elnökének, Románia elnökének és miniszterelnökének.
Hosszú távú tűzszünetre csak akkor kerülhet sor, ha Izrael visszatér az 1967-es határok mögé - jelentette ki a Palesztin Hatóság. Izrael ugyankkor jelezte, hogy nem engedi át a teljes nyugati partot és Kelet-Jeruzsálemet sem.
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) csúszópénz elfogadásáért Adrian Năstase, korábbi miniszterelnök ellen – adta hírül a Transindex című magyar nyelvű romániai internetes újság.