Nagyvilág

Elítélték a terrorista enciklopédia atyját

Öt évig szabadon éltette a terrorizmust londoni mecsetében, most a szigorított brit törvényeknek megfelelően hét évre elítélték gyűlöletkeltés miatt a szigetország muszlim közösségének legradikálisabb szónokát.

Egyre több vád éri lassúsága miatt a brit rendőrséget, amiért az későn cselekedett a brit muszlim közösség legradikálisabbnak tartott, terrorszervezetekkel is kapcsolatban álló imámja ügyében. Hosszú időnek kellett ugyanis eltelnie, míg végül kedden gyűlöletkeltés és gyilkosságra való felbujtás miatt hét év börtönre ítélte egy londoni bíróság Abu Hamza el-Maszri egyiptomi születésű hitszónokot, aki észak-londoni Finsbury Parkban lévő mecsetében éveken át főként arra buzdította híveit, hogy gyilkolják le a nem muszlimokat. A 47 éves félkezű és félszemű – hiányzó keze helyén egy hatalmas kampóban végződő művégtagot viselő – férfit 15 vádpontból 11-ben bűnösnek találta a bíróság.

Filmek, felvételek

A brit rendőrség és az ügyészség most egymásra mutogat, a közvélemény viszont értetlenül áll az előtt a tény előtt, hogy miért tartott öt évig a terrorizmus mellett korteskedő imám „ártalmatlanítása”. Gyűlöletkeltő tevékenységével ugyanis már 1999-ben felhívta magára a brit hatóságok figyelmét, ám ennek ellenére csupán 2004 májusában tartóztatták le.

Mecsetében akkor hang- és filmfelvételek ezreit foglalták le. Az egyiken azt mondta híveinek, hogy a muszlimok egy „klozetban élnek” Nagy-Britanniában, „úgy élnek, mint az állatok”. Arra buzdította hallgatóit, hogy áldozzák fel magukat a világkalifátus létrehozása érdekében. Mindezek mellett találtak nála egy „terrorista enciklopédiát” is. Az „Afgán Dzsihád Enciklopédiája” című tízkötetes kézikönyv felvilágosítást ad például arról, miként kell megszervezni egy terrorakciót, hogyan lehet támogatni a szélsőséges szervezeteket, milyen eszközökkel lehetséges a maximumot kihozni egy terrorsejtből, és hogyan kell pokolgépet készíteni. A kötetekből kitűnik a szélsőségesek célja: megteremteni egy iszlám világállamot, amelyet egy, a washingtoni Fehér Házban székelő kalifa irányítana. Maszri szerint Adolf Hitlert a zsidók istenkáromlása, tisztátalansága és árulási hajlama miatt „küldték” a földre, „szent háborúja nem választás kérdése, hanem vallási kötelezettség volt”.

Drákói szigor

Nagy-Britanniában ugyan 2000 óta már létezik terrorellenes törvény, amelynek alapján számos letartóztatás történt, sőt bírósági ítéletek is születtek már, de a tavaly július 7-ei merénylet után a kormány az ellenzékkel karöltve – a jogvédő szervezetek aggályait figyelmen kívül hagyva – sürgősséggel drákói szigorító csomagot dolgozott ki.

A törvény szigorítása már 2004 tavaszán is napirenden volt, de akkor belefulladt az alsó- és a felsőház közötti politikai huzavonába. Az új törvény lényege, hogy nemcsak közvetlen terrorcselekmények tevőleges elkövetését bünteti, de elfogadása esetén súlyos börtönbüntetéssel fenyegetné azt is, aki csak dicséri terrortámadások elkövetőit, illetve olyan nézeteket fejt ki, amelyek alkalmasak mások felbujtására ilyen merényletek végrehajtására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik