A Robert Fico által követett cinikus, populista külpolitikai irányzat elhagyásával Szlovákia visszatért az európai diplomácia fősodrába – írja a befolyásos brit lap.
Mintegy másfél millió dollárt (285,7 millió forintot) gyűjtött össze az általa tervezett karkötők eladásával Lady Gaga a japán földrengés és szökőár áldozatainak javára.
Törvénytelennek nyilvánította a Kadhafi-rezsimet a londoni Líbia-konferencia, amely felvetette a líbiai vezető felelősségre vonását is. A tanácskozáson jelen volt Martonyi János külügyminiszter, a magyar diplomácia vezetője is, aki a Kossuth Rádiónak nyilatkozva cáfolta távozásának hírét.
Újfent kórházba kellett szállítani Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi hírességet, akit lélegeztetőgép tart életben, mert egyedül már nem jut levegőhöz.
Magas vérnyomással és erős szédülés miatt kórházba szállították a megsérült fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco elnökét - közölte szerdán a vállalat szóvivője.
A Moammar Kadhafihoz hű kormányerők támadásai miatt a líbiai felkelők sietve hagyják el Brega és Rasz-el-Unúf városát, és kelet felé, Bengázi irányába hátrálnak.
Különleges szövetburkot kaphatnak a radioaktív részecskék kívülre szivárgásának megakadályozására a japán Fukushima-1 atomerőmű március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült reaktorépületei.
A legfrissebb adatok szerint legalább 58-an haltak meg, és százan megsebesültek az iraki Tikritben lejátszódott túszdrámában - jelentette szerdán hajnalban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
Golyó találta el a US Airways Philadelphiából az észak-karolinai Charlotte-ba tartó Boeing 737-400-as utasszállító repülőgépét - jelentette kedden a CBS televízió.
A londoni értekezleten további szankciókat javasoltak résztvevők a Kadhafi-rendszer ellen, hogy kikényszerítsék a líbiai vezető távozását, de a lázadók felfegyverzéséről nem tárgyaltak - mondta a brit külügyminiszter.
Több segítséget, mindenekelőtt fegyverszállításokat kért a nemzetközi közösségtől a líbiai felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsa kedden Londonban, az ott zajló Líbia-konferencia nyilvánosságát kihasználva.
Tizenkét-tizenöt tagú lesz a Líbia ügyében létrejövő nemzetközi kontaktcsoport, amelyben valószínűleg nemzetközi szervezetek is részt vesznek - mondta kedden, a nagyszabású londoni Líbia-konferencia után Martonyi János.
Amerikai erők tüzet nyitottak három líbiai hajóra, Kadhafi erői visszafoglalták en-Naufalíja városát, Amerika propagandával gyengítené a líbiai vezető katonai erejét. Kadhafi szerint a Nyugat irtóhadjáratot folytat népe ellen.
Katonai egyenruhát és robbanóövet viselő fegyveresek rohamozták meg kedden egy iraki tartományi tanács székházát; az incidensben legalább 41 ember meghalt, további 95 pedig megsebesült.
Indonéziai és Fülöp-szigeteki titkosszolgálati források szerint őrizetbe vették Pakisztánban a 2002-es bali terrorista merénylet egyik fő gyanúsítottját.