Nagyvilág

Videó egy harci helikopter lezuhanásáról

Drámai videofelvétel került fel az internetre egy Apache támadóhelikopter februárban történt afganisztáni lezuhanásáról.

A kamerával megörökített baleset még február hatodikán történt Afganisztán Paktika nevű tartományában – mondta el az ABC News-nak az Afganisztánban szolgáló nemzetközi erők (ISAF) egyik szóvivője. A felvételen látni lehet, hogy a föld közelében nagy sebességgel száguldó amerikai helikopter félelmetesen közel kerül egy épülethez, majd a magasba emelkedve visszafordul, és “lecsap” a havas hegyoldalra. A gép azonban a hasával eltalálja a földet, majd a hegyoldalon álló embereket éppen elkerülve megemelkedik, és a levegőben irányíthatatlanul forogva a földbe csapódik.

Az ISAF szóvivője elmondta, hogy a földön lévő emberek közül senki sem sérült meg a balesetben, az Apache legénysége pedig túlélte a zuhanást. A környéken az eset idején nem volt ellenség, és a hadsereg még vizsgálja a baleset körülményeit – írta az ABC News. A televízió egyik szakértője, aki pilótaként szolgált az amerikai tengerészgyalogságnál azt mondta, hogy a pilóta feltehetően a tudását akarta megmutatni a nézelődőknek, amikor elvesztette az irányítást a jármű felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik