Nagyvilág

Sarkozy nyerésre és vesztésre áll

A francia államfő megnyerné az elnökválasztás első fordulóját, ha ma tartanák a szavazást, de a másodikban már alulmaradna.

A toulouse-i katonagyilkosságok és a zsidó iskola előtti lövöldözés óta készült első felmérés szerint Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a szavazatok 30 százalékával biztosan nyerne a 28 százalékot elérő baloldali riválisa, Francois Hollande előtt. De csak az elnökválasztás egy hónap múlva esedékes első fordulójában. A másodikban ugyanis a franciák 54 százalékkal Hollande-ot választanák elnöknek – közölte a CSA közvélemény-kutató intézet.

A korábbi felmérések azt mutatták, hogy a két fő jelölt az első fordulóban fej-fej mellett végezne. Ez az első alkalom, hogy 2 százalékpontos különbség mutatkozik közöttük a konzervatív államfő javára.

A közvélemény-kutatást a toulouse-i zsidó iskolánál hétfőn elkövetett, négy áldozatot követelő merénylet után készítették. Azóta Franciaországban megszakadt az addig agresszív hangnemben és populista retorikával folytatott választási kampány, amelynek fő témái a bevándorlás és az iszlám voltak. Sarkozy ezekkel próbált meg szélsőjobboldalról szavazókat átcsábítani. A zsidó iskolások és a muzulmán származású katonák elleni támadás óta azonban az államfő ismét magára öltötte Franciaország első számú rendőrének szerepét, és a nemzet egységét védelmező köztársasági elnökként mutatkozik.

A hivatalos kampány kezdetével a televízióban és a rádióban hétfőtől szigorúan egyenlő műsoridő jár valamennyi jelöltnek. A médiahatóság azonban a merényletek miatt felfüggesztette a szabályokat. Sarkozy azóta rendszeresen jelen van a médiában. Hollande-nak azonban jelenleg kevés lehetősége van a megszólalásra, s akkor is természetszerűleg tartózkodik a Sarkozyvel szembeni támadásoktól.

A reprezentatív felmérés március 19-én és 20-án 1004 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik