Nagyvilág

Füstbombák, tojásdobálás és verekedés a szerb parlamentben, egy képviselő agyvérzést kapott

Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden, ám a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni, írja az MTI.

Miután az ellenzék jelzőfáklyákat gyújtott meg a teremben, az egyik politikus vízzel öntötte le a házelnököt, lökdösődés és verekedés kezdődött, ami néhány percre megzavarta az ülést, de miután némileg elült a füst, folytatódott a munka.

Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog

– hangsúlyozta Ana Brnabić, a parlament elnöke a füsttől köhögve. Közölte: a munka és a harc fog győzni, az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát.

Hozzátette, hogy az ellenzék semmilyen módszertől, a tojásdobálástól és a füstbombáktól sem riad vissza, amikor magához akarja ragadni a hatalmat. Közölte, hogy az egyik képviselő rosszul lett, miután a mentők elszállították, kiderült, hogy agyvérzést kapott, és életveszélyes állapotba került.

Embertelen, amit művelnek

– húzta alá, majd arra kérte a politikusokat, hogy a képviselőtársuk iránti tiszteletből hagyjanak fel a fütyüléssel és kiabálással, de ez nem történt meg.

A szerbiai parlament napirendjén 62 pont szerepel, és ezen az ülésen kellene a képviselőknek tudomásul venniük Miloš Vučević miniszterelnök lemondását is, hogy új kormány alakulhasson az országban.

Az illetékes miniszterek az ellenzéki politikusok hangos skandálása, fütyülése és éneklése közben ismertették a törvényjavaslatokat, illetve a módosítási javaslatokat, és a kormánykoalíció képviselői is ilyen körülmények között szóltak hozzá a napirendi pontokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik