Az Európai Tanács csúcstalálkozói hagyományosan úgy működnek, hogy a tagállamok vezetői összegyűlnek, vitatkoznak, kompromisszumokat kötnek, és a végén ugyan senki nem lesz igazán elégedett, mégis mindenki azt meséli el otthon, hogy elérte, amiért Brüsszelbe utazott. Ezt szokta mondani Orbán Viktor is, és ezt mondta most Donald Tusk lengyel miniszterelnök is. A különbség, hogy egyik esetben az állítás igaz is.
Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában már nem is elsősorban a migrációról beszélt, ami meglepő, hiszen csütörtök éjjel ért véget az év legnagyobb, migrációról szóló uniós csúcstalálkozója. Mondanivalója éppenséggel lehetett volna bőven, hiszen az Európai Parlament előtt pont azt követelte az uniós vezetőktől, amit azok aztán végül közösen elfogadtak:
Ezen az uniós csúcson azonban Orbán Viktor nem volt ott a főszereplők között. A magyar kormányfő a csúcs előtt találkozott az új európai pártcsaládjának, a Patrióták Európáért nevű frakciónak a vezetőivel. Korábban Orbán a visegrádi négyek miniszterelnökeivel tárgyalt az uniós csúcsok előtt. A helyzet akkor annyiban volt más, hogy utána nem csak ő mehetett be a tanácsülésre, hiszen mindannyian megválasztott vezetők voltak. Most viszont ő az egyetlen, aki a PfE pártcsaládból bent ül az Európai Tanácsban, és így részt vehet a döntésekben – ez pontosan jelzi, hogyan változott a miniszterelnök szövetségi köre.
Migrációs modell
A migrációs csúcson alapvetően két fontos politikai változás történt, és mindkettőre számítani lehetett előre. Az egyik, hogy Giorgia Meloni példaként mutatta fel az Albániával megkötött menekültügyi megállapodást arról, hogy külső országok területén hozzanak létre menekülteket kezelő központokat, ahonnan gyorsan haza lehet küldeni azokat, akiknek elutasítják a menedékkérelmét.
Korábban ezt követelte a magyar miniszterelnök is, de nem csak ő. 15 ország vezetői írtak levelet a tanács elnökének, hogy az ügyről tárgyaljanak, és végül a csúcsot lezáró következtetésekben le is írták, hogy
Érdemes lesz majd szorosan követni a fejleményeket, Olaf Scholz német kancellár ugyanis viszonylag nyíltan beszélt az olasz-albán megállapodás legnagyobb problémájáról: szerinte valójában nem jelent megoldást. Azért nem, mert ezek a központok egyszerűen nem tudnak elég embert kezelni ahhoz képest, amennyien Európába jönnek.
Írtunk részletesebben is arról, hogy működik az új rendszer. A tengerből kimentett, egészségesnek tűnő, biztonságosnak tartott országokból származó férfiak kerülnek ide, akiknek eleve kevés esélyük van arra, hogy menedékjogot kapjanak. Összesen legfeljebb 36 ezer ember ügyét tudják kezelni a három albániai központban, miközben csak Olaszországba tavaly 58 ezer migráns érkezett. Németország mit tudna kezdeni az évi 300 ezer bevándorlójával és néhány ilyen központtal?
Ráadásul nem könnyű rávenni egy ilyen segítségre a külső országokat sem. A gyakorlatban régóta erre halad az uniós politika, a menekültek elrettentését az Európába utazástól már rég elkezdtük kiszervezni olyan országoknak, mint Törökország vagy Tunézia, de 2018-ban volt már kísérlet ilyen hotspotok létrehozására is Afrikában. Akkor az afrikai országok ezt nem támogatták. Albánia is csak azért ment bele egy ilyen megoldásba, mert történelmi segítséget kapott Olaszországtól a kommunizmus összeomlása idején, az olaszok rengeteg albán bevándorlót fogadtak be. Edi Rama albán miniszterelnök le is szögezte: a megállapodás exkluzív, másokkal nem akarnak hasonlót kötni.
A gyakorlati problémák mellett elviek is felmerülnek. Az olasz-albán modell nem mindenben felel meg az unió és az ENSZ elvárásainak. Sőt, 2018-ban maga az Európai Bizottság mondta ki azt, hogy ez a modell nem törvényes. Ezen mára át tudtak lendülni Európa vezetői, de a kettős mérce akkor is szembeötlő, ha ránézünk arra, miért kap Magyarország napi egymillió eurós bírságot az Európai Bíróságtól a migrációra vonatkozó szabályok be nem tartásáért.
Jogilag persze bonyolultabb a helyzet, akadnak ugyanis jelentős különbségek: a magyar eljárásban valójában menedékkérelmet sem lehet beadni, csak kérvényt a kérelem beadására, nincs rendes eljárás, a cél pont a létező szabályok kiüresítése. A magyar modellben gyakorlatilag nem létezik a menedékkérelmi eljárás, míg az olasz modellben csak meghajlítják azt a gyorsabb kitelepítés kedvéért. Magyarországon senki nem kaphat menedékjogot, Olaszországban azok nagy részére érvényes maradt, akiknél valóban indokolt. Kívülről viszont nehéz érzékelni a tényleges különbségeket.
A háborús migráció
A csütörtöki csúcson a másik fontos változás az volt, hogy a tagországok beálltak Donald Tusk lengyel miniszterelnök mögé, aki nemrég bejelentette: felfüggesztik a menekültügyi eljárásokat a keleti határon, mivel úgy látják, Oroszország hibrid hadviselésre használja a menekültkérdést.
Hogy ez így van-e, arról régóta zajlanak a viták. A 2015-ös menekültválság egyik fő okaként sokan korábban is azt hozták fel, hogy Oroszország katonai támogatással destabilizálta a Közel-Keletet, különösen Szíriát, ahonnan rengetegen érkeztek Európába. Most pedig konkrétan menekülteket buszoztat Fehéroroszországon át a lengyel határhoz, hogy az unió keleti országait destabilizálja.
Ennek a lengyel lépésnek várhatóan komoly politikai következményei is lesznek. A migráció eddig a szélsőjobb fő témája volt Európában, és alapvetően belpolitikai ügyként kezelték. Ez változik meg azzal, ha a migrációt a hibrid hadviselés részévé nyilvánítják. Ezzel a narratívával ugyanis már nem csak a jobboldal tud kezdeni valamit, sőt, a szélsőjobb számára még kényelmetlen is lesz Oroszországgal kapcsolatban a migráció támogatásáról beszélni.
Tusk ezzel megpróbálja újraírni a migrációs vita kereteit, amelyben a problémáról már nyíltan lehet beszélni, egyúttal érvényes megoldásokat lehet rá keresni. Ettől még ez a narratíva jogilag nem teremt tisztább helyzetet, sőt, Tusk maga beszélt arról, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat kívánnak.
