Nagyvilág europoli

Az EU 26 biztosjelöltje közül csak három ment át a vagyonvizsgálaton, Várhelyi Olivér közéjük tartozik

Thierry Monasse / Getty Images
Thierry Monasse / Getty Images
Egy későbbi szakaszban Magyar Péter és Kulja András is dönthet majd az egészségügyi biztosnak készülő Várhelyi Olivér sorsáról.

Az Európai Bizottság 26 biztosjelöltje közül csak háromnak sikerült simán átmennie a vagyonvizsgálaton, Várhelyi Olivér pedig az utóbbiak közé tartozik. Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) a csütörtöki ülésen a magyaron kívül Piotr Serafin lengyel és Wopke Hoekstra holland jelölt esetében állapította meg egyértelműen, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség. A Politico ezt egy, a Zöldek EP-frakciója által terjesztett email, illetve három, az ülésen történteket ismerő képviselő elmondása alapján írta meg.

A JURI ülésén, melyen a 26 biztosjelölt vagyonnyilatkozatát nevük szerint ábécésorrendben, három és fél órán keresztül tárgyalták, gyorsan előtérbe kerültek az EP képviselőcsoportjai közötti, kiélezett ellentétek.

Az egyik képviselő szerint több frakció is harcolt egymással az amúgy  „zűrzavaros” találkozón.

Hoekstrát az egyik szivárogtató az átvilágítandó információk nyilvánosságra hozatalában „követendő példának” nevezte. A Szocialisták és Demokraták baloldali frakció szóvivője azonban az ülést követő sajtótájékoztatón vele kapcsolatban is megjegyezte, hogy szerintük nyilvánosságra kell hoznia, hogy korábbi munkája során, a McKinsey tanácsadó cég alkalmazottjaként milyen ügyfeleknek dolgozott.

Az EP jogi bizottságában ülő képviselők a biztosjelöltek átvilágítási folyamatának első részeként háttérellenőrzést végeznek. Jogukban áll elutasítani a jelölteket, ha úgy látják, hogy összeférhetetlenség áll fenn az esetükben. A következő lépés a terület szerint illetékes parlamenti bizottságok általi meghallgatás lesz, amelyre november 4. és 12. között kerül sor.

A JURI végül egyszerű többséggel elfogadta, hogy a Bizottság 23 jelöltjének általános kérdéseket kell feltenni. Ezáltal több információt szolgáltathatnak a vagyoni helyzetükről,

ugyanis a nyilatkozatokhoz tartozó űrlapok közül sok üresen maradt.

A szabályok szerint a biztosok maguk töltik ki a nyilatkozatokat, és kiválaszthatják, hogy melyik részeire válaszolnak. Papíron a jelölteknek minden 10 ezer euró feletti vagyontárgyat nyilvánosságra kell hozniuk, a képviselők az ülésen pedig „aligha látták hitelesnek” azt, hogy csak néhány jelölt jelezte, hogy van ilyenjük.

Mint megírtuk, a későbbiekben Magyar Péter és Kulja András is dönthet majd az egészségügyi biztosnak készülő Várhelyi Olivér sorsáról. Mint ahogy azt is, hogy Várhelyi viszonylag fontos szerepet vitt az előző Európai Bizottságban, most viszont az egyik leggyengébb posztot kapta, méghozzá azért, ahogyan az előző ciklusban végeztük el a feladatunkat.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik