Múlt pénteken – a nemzetközi nőnapra időzítve – két témában tartottak alkotmánymódosító népszavazást Írországban. Az egyik passzus a család fogalmának kibővítését tartalmazta – a család már nem kötődne a házasság intézményéhez –, a másik a nők „otthoni kötelességeire” utaló szövegrész kivételét célozta meg.
Az alkotmányban szereplő jelenlegi megfogalmazások „már nem tükrözik a modern életet” – érvelt a népszavazás mellett Michael Martin ír kormányfőhelyettes, kül- és hadügyminiszter 2023 decemberében. A népszavazás előestéjén Leo Varadkar ír miniszterelnök pedig azt nyilatkozta: a „nem” szavazatok hátralépést jelentenének, ami azt a rossz üzenetet közvetítené a nem házasságban élő pároknak és gyerekeiknek, hogy ők nem számítanak családnak, ez pedig továbbra is fenntartaná az alkotmányban a „régimódi és nagyon szexista nyelvezetet.”
Ez a népszavazás lehetőség arra, hogy lebontsuk az alkotmányunkban a női szerepek korlátait, és lezárjuk múltunk e sötét fejezetét
– jelentette ki Orla O’Connor, az Írországi Nemzeti Nőtanács igazgatója.
A jelentősebb kormány- és ellenzéki pártok egyöntetűen támogatták a kétigenes népszavazást, a közvélemény-kutatások pedig azt jelezték előre, hogy a voksoláson ugyan alacsony lesz a részvétel, és viszonylag magas, 35 százaléknyi a bizonytalanok aránya, de a módosításokat bőven megszavazzák az írek.
- A család fogalmának kibővítését a voksolók 68 százaléka,
- a nők szerepének megváltoztatását pedig a 74 százaléka utasította el,
azaz 32, illetve 26 százalékuk voksolt igennel. Korábban még soha nem volt ilyen mértékű egy népszavazási kérdés elutasítása Írországban.
Elbukott a család fogalmának és a nők otthoni kötelességeinek módosításról szóló népszavazás. Tekintélyes részvétel mellett széleskörű vereséget szenvedett
– ismerte el már szombaton a csalódott konzervatív-liberális-zöld koalíciós kormányt vezető Varadkar, aki szerint a kabinet kapott „két nyaklevest” a választóktól.
Azért is meglepő a változtatások elutasítása, mert a kezdeményezés kevésbé tűnt progresszívnek, mint a 2015-ös, az azonos neműek házasságáról és a 2018-as, az abortuszról szóló népszavazás volt. Azokat jóval hevesebb vita előzte meg, mégis megszavazták a lazításokat a vallásos országban. A részvétel egyébként ezúttal 44 százalékos volt, ami jelentős visszaesés a 2018-as 64 százalékoshoz képest.
Változások
Az első kérdés a család fogalmának alkotmányban szereplő megfogalmazását kívánta módosítani. Az alaptörvényben a házasság intézményét nevesítik a család alapjaként, ezt akarták most úgy kibővíteni, hogy a család alapja a házasság mellett lehet „egyéb állandó kapcsolat” is, mint például az élettársi viszony. Ugyanakkor a család kiemelt szerepét nem akarták átírni, az alkotmány továbbra is „a társadalom természetes elsődleges és alapvető csoportegységének” tekinti a családot.
A második kérdés az ír háziasszonyok szerepleírására vonatkozott. Az egyik cikkely ugyanis így fogalmaz:
Az állam elismeri, hogy a nő otthoni életével olyan támaszt ad az államnak, amely nélkül a közjó nem érhető el. Az államnak tehát arra kell törekednie, hogy az anyákat gazdasági kényszer ne kényszerítse arra, hogy otthoni kötelességeik elhanyagolásával munkába álljanak.
Mary McAleese, Írország korábbi elnöke szerint az alkotmánynak ez a passzusa „rosszul öregedett”, már nem illik a nemi egyenlőségre törekvő Írországhoz – fogalmazott a Washington Postnak.
Ezt a szövegrészt az úgynevezett „gondozási módosítás” váltotta volna fel, amely általában a családtagok egymás közötti gondoskodásának fontosságát és a kölcsönös támogatást emelte volna ki – a család minden tagja számára.
Írország érvényben lévő alkotmánya 1937-ben született, amikor még a katolikus egyház jóval komolyabb befolyást gyakorolt a politikára és a közéletre. A nők szerepét meghatározó részek ellen már az alkotmány ‘30-as évekbeli ratifikálása előtt is tüntetett néhány nő, de egészen 1973-ig komolyan vették az országban – olyannyira, hogy a házasságra lépő nőknek fel kellett mondaniuk a munkahelyükön, a házas nők pedig nem pályázhattak megüresedett álláshelyekre.
A Világgazdasági Fórum 2023-as, a nemek közötti egyenlőségről szóló riportja szerint Írország a maga 11. helyezésével a világ élvonalába tartozik a nemek egyenlőségét tekintve (Magyarország a 99. helyen áll ezen a listán).
A most elbukott népszavazás érdemben aligha rontja a női jogok érvényesülését Írországban, ahol egyébként is törvény tiltja a nemek közötti megkülönböztetést. A család fogalmát érintő alkotmánymódosítás ugyanakkor már csak azért is aktuális, mert jelenleg az ír gyerekek 43 százaléka házasságon kívül születik.
A kormány célja a módosítással azt lett volna, hogy kinyilvánítsák: „minden család egyenlő”. Maga a miniszterelnök is úgy fogalmazott nemrég egy interjúban: fontos elismerni, hogy egy család ne csak házasságon alapulhasson, hanem össze nem házasodott párokon, egyedülálló szülőkön és nagyszülőkön is. Varadkar egyébként maga is azonos nemű párkapcsolatban él, viszont nem házas.
Írországban minden alkotmánymódosítás esetében népszavazást kell tartani – ezért volt korábban az abortuszról és az azonos neműek házasságáról is –, de az sem volt olyan régen, 1995-ben, amikor népszavazással tették lehetővé a válást.
Mi ment félre?
Túlságosan elhamarkodták. Úgy éreztem, nincs elég időm átgondolni és utánaolvasni. Így hát a biztonság kedvéért úgy döntöttem: ne legyen változás
– így érvelt a nem szavazata mellett egy dublini nővér, Una Ui Dhuinn az AP-nek.
Az előzetes felmérések egyébként azt mutatták, hogy széleskörű a támogatottsága a tervezett alkotmánymódosításoknak, ám az igeneket támogató pártok, intézmények, szervezetek elrontották a kampányt, ami összezavarta, elbizonytalanította, érdektelenné tette a szavazókat. A módosításokat bonyolultan magyarázták el, így a választók nehezen is értették meg, ráadásul sokakban az az érzés uralkodott el, hogy valamiért siettetik őket, hogy mielőbb döntsenek.
Kevés ember nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy az alkotmányban meg kell változtatni a nemi alapokon nyugvó nyelvezetet a nők otthoni szerepéről , a gondozókat elismerni, a család fogalmát pedig ki kell terjeszteni a nem házasságon alapulókra is. De a kormány által választott megfogalmazás nem elégített ki kellő számú szavazót
– elemezte a szavazás eredményét az Irish Times a vezércikkében.
Ezt utólag a kormány is belátta. Micheál Martin kormányfőhelyettes úgy nyilatkozott, a választók többségét „nem győzték meg az alkotmány ily módon történő megváltoztatása melletti érvek.”
A fő szabály az, hogy legyen egyszerű, ez a legjobb tanács a népszavazások lebonyolításához
– véli a Washington Postnak írt válaszlevelében Gail McElroy, a dublini Trinity College politológus professzora, aki szerint a kormány túlbonyolította a dolgot azzal, hogy egyszerre két referendumot tartott, ráadásul az egyik egy szövegrésznek a törlését indítványozta, a másik pedig beillesztett volna egy plusz szövegrészt. A Galway Egyetem történésze, Tomás Finn szerint jobb lett volna, ha csak simán törlik azt a részt, amit a kormány szexistának vagy ódivatúnak tart.
A Politico még a népszavazás előtt írt arról: a kormányzati tisztviselők attól tartottak, hogy elméletben csont nélkül át kéne mennie a kezdeményezésnek, ám az alacsony részvétel esélyt ad a keményvonalasoknak, hogy teret nyerjenek a közösségi médiában terjedő #VoteNoNo kezdeményezésnek.
(Ultra)konzervatív-jobboldali hangok arra figyelmeztettek, a módosítások révén a „woke és a cancel culture áldozataként” kikerülne az alkotmányból az anya és a nő kifejezés, viszont alkotmányos védelmet jelentene a poligám kapcsolatoknak, és növekedne a migránsok száma a családegyesítések révén. Mindezt egyébként a kormány cáfolta.
De nemcsak egyes szélsőséges konzervatív erők, hanem néhány feminista és más progresszív csoport is a nem szavazat mellett kampányolt, mivel szerintük a javaslat nem ment elég messzire, ráadásul túl homályos a módosítás megfogalmazása.
A Lawyers For No (Ügyvédek a Nemért) csoport például kritizálta a javaslat megszövegezését, a törvényhozói ellenőrzés hiányát, egyúttal felhívta a figyelmet a nem kívánatos hatásokra is.
Ez egy nyomatékos megtagadása annak, ami egy buta társadalmi kísérletezés volt az alkotmánnyal
– nyilatkozta a Guardiannek Michael McDowell független felsőházi szenátor, korábbi igazságügyi miniszter és kormányfőhelyettes, a csoport egyik tagja.
- Egyesek attól tartottak, hogy a család definíciójának kiterjesztése váratlan hatással lehet az adózási és állampolgári szabályozásra is, mert a jövőben a bíróságoknak kell eldönteniük, mit is jelent pontosan a „tartós kapcsolat”.
- Diszkriminációt jelenthetne az egyszülős családokra.
- Mások – így a fogyatékkal élők, a gondozók és az esélyegyenlőségi képviselők – szerint a gondozási terhek kiterjesztése az egész családra megszüntetné az állam felelősségét, mivel a magánszemélyek feladataként rögzítette volna azt.
- Az állami gondoskodás felelősségének elhárítása egyúttal azt jelentené, hogy a legtöbb teher továbbra is a nőkre hárulna.
- Írország katolikus püspökei is tiltakoztak, mert szerintük a módosítás csökkenti a „házasság és a család kapcsolatának különleges jelentőségét”, és mert „valószínűleg a fiatalok házasságkötési kedvének gyengüléséhez vezet.”
- Akadtak olyanok is, akik szerint a népszavazásra kerülő módosítások szövegezése értelmetlen lett.
A kritikusok szerint a népszavazás sikertelensége a politikai elit (a kormánytól kezdve az ellenzékig az összes fő politikai erő) gyenge és zavarbaejtő kampányának a következménye: mivel nem kampányoltak komolyan az igenek mellett, így a népszavazás politikailag csekély horderejűnek tűnt. Ez pedig a fennálló helyzet támogatóinak kedvezett. Elemzők egy 2012-es népszavazáshoz hasonlították a mostanit, akkor a gyermekek jogainak védelméről dönthettek a választók, és csak nagyon szűken ment át, mivel a szavazásra jogosultak mindössze 33 százaléka adta le a voksát.
A népszavazás eredménye (kudarca) látható politikai következményekkel is járt. Roderic O’Gorman gyerekügyi minisztert például felszólították, hogy mondjon le. A Fine Gael, Fianna Fáil és a Zöldek kormánykoalíció stabilitására – egyúttal Varadkar állására – valószínűleg nem lesz hatással az ügy, mivel a kampányt az ellenzék szintén elbaltázta, bármennyire is próbálják az egész felelősségét rátolni a kormányra.
Az Irish Times egy cikkében arról ír, hogy a mostani népszavazás tanulsága nem az, hogy az ország konzervatív irányba fordult volna, hanem az, hogy a jövőbeli kormányok nem feltételezhetik, hogy a hasonló alkotmányos változások a szavazástól függetlenül előre eldöntöttek.
A Zöldek vezetője, Eamon Ryan közlekedési miniszter kijelentette, ebben a ciklusban már nem tesznek újabb kísérletet a népszavazásra, de a következő kormánynak vissza kell térnie a kérdéshez, és meg kell vizsgálnia, miért szereztek többséget a „nem” szavazatok. Várhatóan egy éven belül választást tartanak az íreknél.
Még a népszavazás előtt a Galway Egyetem jogászprofesszora, Siobhan Mullally úgy nyilatkozott a Reutersnek:
Abban biztos vagyok, hogy a 41. cikk (2) bekezdésének szexista, káros nyelvezetét a jövőben ki fogják javítani. Abban azonban annyira már nem vagyok biztos, hogy egy jövőbeli kormány véget vet a folyamatos kudarcunknak abban, hogy támogassuk a közjót segítő gondozási munkát – akár a családokon, akár a közösségeken belülit.
