A rafahi utat hatméteres vasbeton kerítés fogja körbe mindkét oldalon. A határátkelőt szögesdrótok és homokzsákokból épített géppuskaállások jelzik. Tízkilométeres kamionsor várakozik az út jobb oldalán. A teherautók tetejéről messzire látni, az unatkozó sofőrök onnan nézik a néma láthatárt. Kátrányfekete felhők kavarognak a Gázai övezet felett. A feltámadó szél homokot hord a betonútra, és amikor elcsendesül, zuhogni kezd az eső.
Tél van a Sínai-sivatagban. A tűzszünet harmadik napja.
Beduin kamaszok üzletelnek a külföldi újságírókkal a szemetelő esőben. Kávét és teát főznek kis tüzeiken a betonfalak árnyékában, és hangosan alkudoznak az áráról. A határátkelő bejárata mellett álló mentősöket egyre jobban idegesítik a kölykök. Visszavonulnak a mentőautóikba.
Egy darabig csak az eső kopogását hallani a betonon, majd felüvölt egy mentőautó szirénája. Bámuljuk, ahogyan eltűnik a határátkelő falai mögött. „Megint egy gyerek” – mondja az egyik beduin, és összehúzza magán a kabátját, mintha az eső zavarná.
*
Kairó még sötétben állt, amikor elindultunk a Sínai-sivatagba. Az utat az egyiptomi kormányzati sajtóiroda szervezte, a buszon a teljes nemzetközi sajtó képviseltette magát.
Az október 7-én, a Hamász 1200 izraeli áldozattal járó terrortámadása nyomán kirobbant újabb palesztin-izraeli háború a lehető legérzékenyebben Egyiptomot érinti az arab országok közül. Egyiptom az egyetlen muszlim ország, amelyik szomszédos a Gázai övezettel.
Egyiptom pedig mindent elkövet, hogy a vérontás véget érjen, és legalább a fájdalomcsillapítók bejussanak a középkorba visszalőtt Gázai övezetbe. A palesztin orvosok ugyanis hetek óta érzéstelenítés nélkül operálnak a vaksötétben.
Katar mellett Egyiptom a legaktívabb tagja annak a delegációnak is, amely a tűzszünetet tető alá hozta, ők közvetítenek a Hamász és Izrael között. A Gázai övezetbe érkező nemzetközi segélyek bejutását is Egyiptom koordinálja: ennek érdekében megnyitotta az El-Arís-i repülőteret, ahová naponta érkeznek a segélyszállítmányok Katarból, Irakból és Szaúd-Arábiából. A legtöbb segélyt azonban változatlanul Egyiptom szállítja az övezetbe, az Abd el-Fattáh esz-Szíszi elnök adminisztrációjához köthető Tahja Maszr és a Karima alapítványokon keresztül.
Egyiptom mindent elkövet, hogy a vérontás véget érjen a Gázai övezetben, lehetőleg anélkül, hogy palesztinok milliói települjenek át a Sínai-sivatagba.
A Gázai övezetet ugyanis nemcsak Izrael, de Egyiptom is blokád alatt tartja. A Sziszi-kormányzat viszonya az övezetet irányító Hamásszal sok mindennek nevezhető, ám barátinak semmiképp.
A Hamász ugyanis annak a Muszlim Testvériség nevű iszlamista mozgalomnak a palesztin politikai szárnya, mely az arab tavasz során Egyiptomban is hatalomra került. 2013-ban az egyiptomi hadsereg jelentős tömegtámogatással megpuccsolta az iszlamisták elnökét, Mohamed Murszit. A puccs után kiírt törvényes választásokon elsöprő többséggel a hadseregből frissen leszerelt AbdelFatáh Ász-Sziszi elnök nyert.
A hatalomból kikerülő iszlamista frakciók a puccsra válaszul visszatértek az erőszakhoz. Egyiptomban 2013 és 2015 között rendszeressé váltak a terrormerényletek. A biztonsági helyzet a Sínai-sivatagban romlott a leginkább.
Az 1978-as Camp David-i egyezmény egyezmény óta demilitarizált egyiptomi-izraeli határszakaszon gombamód szaporodtak a különböző dzsihadista terrorszervezetek, még az Iszlám Állam is létrehozta egyiptomi fiókirodáját. A helyzet olyan súlyossá vált, hogy Egyiptom, izraeli beleegyezéssel, teljes hadosztályokat vezényelt a határra, hogy helyreállítsák a rendet.
A Sínai-félsziget északi részét katonai műveleti területté nyilvánították 2013 végére, ami azt jelentette, nemhogy a nemzetközi sajtó, de még olyan egyiptomi sem utazhatott az északi határszakaszhoz, aki nem ott lakott vagy nem volt a rendfenntartó erők tagja. A gázai háború miatt kialakult politikai helyzet súlyosságát jelzi, hogy az egyiptomi kormányzat most nemhogy engedélyezte a külföldi újságírók leutazását a határvidékre, de meg is szervezi a lejutásukat.
*
Közvetlenül azelőtt, hogy a sajtódelegáció tagjaként elutaztam El-Arísba, beszéltem egy magasrangú egyiptomi katonatiszttel a helyzetről. Kérte, hogy ne írjam le a nevét.
Azt mondta, Egyiptom jelenleg kellemetlen helyzetben van: óriási rajta a nyomás, hogy minden kontroll nélkül nyissa meg a határait a Gázai övezetnél, és hagyja, hogy a palesztin civil lakosság átmeneküljön a Sinai-félszigetre.
„A palesztinügyre is csapás lenne, mert még nem volt még olyan a történelemben, hogy egy palesztin valaha is visszatérhetett volna a saját földjére” – mondta a forrásom, majd hozzátette: „Félreértés ne essék, Izrael a földdel teszi éppen egyenlővé Gázát. Mi mindent megteszünk, hogy segítsünk a palesztinoknak, de nem sodorhatjuk háborúba az országot.”
Már a Sínai-sivatagban jártunk, amikor felkelt a nap. Az ellenőrzőpontok Szueznél kezdődtek, és egyre sokasodtak, ahogyan közeledtünk a határhoz. A hétórás út alatt a szemem megszokta a homokzsákokból emelt lövegtornyok látványát, a kövekkel leszűkített utakat.
Dél körül érkeztünk meg a legnagyobb határ menti városba, El-Arísba. A reptéren nagy volt a mozgás. Tonnaszámra álltak raklapokon az országba érkező segélyek. Iraki katonai teherszállító repülőgépeket filmeztünk a tűző napsütésben. Felszállás közben a propellereik felkavarták a port: az ember semmit sem látott, és telement homokkal az orra és a füle.
Rafahnál aztán esni kezdett az eső.
A határhoz vezető bő félórás út alatt a kormányzati sajtóiroda igazgatója, Ajmán Valash tudatta a legfrissebb adatokat. A tűzszünet beállta óta eddig kétszáz kamiont indítottak a Gázai övezetbe, csak szombaton 129 ezer liter gázolaj és két kamionnyi cseppfolyósított földgáz jutott be.
A segélyszállítmányok nehezen érnek célt, ezért a több kilométeres teherautósor a határ előtt. A határ palesztin terminálját több rakétatámadás érte a háború kitörése óta, így minden segélyt a rafahi határátkelőtől mintegy száz kilométerre lévő átlépési ponton vizsgálnak át az izraeli hatóságok, mielőtt továbbengednék. Egy-egy kamion bejutása 6-8 órát vesz igénybe – nyilvánvaló, hogy nem sokat tudnak enyhíteni a civilek szenvedésén, amikor összesen négy nap tűzszünetben állapodtak meg a felek, amit jelenleg két nappal hosszabbítottak meg.
*
A határátkelőről visszamentünk az El-Arís-i kórházba. A sajtóiroda hivatalos adatai szerint 354 sérült érkezett Egyiptomba a Gázai övezetből. Hozzáteszik, hogy 292-en kísérték őket, amiből egyértelmű: a befogadott sebesültek nagy része gyerek.
Éjszaka volt, mire a kórházhoz érkeztünk. A főorvos sajtótájékoztatót tartott a kezelt betegek állapotáról – életben fognak maradni.
Az egyiptomi hatóságok hivatalosan nem rendelkeznek adatokkal a Gázai övezet áldozatainak a számáról. Az ENSZ-hez irányítják a sajtót. Izraellel ellentétben az ENSZ megbízhatónak ítéli a gázai egészségügyi hatóság adatait, miszerint az izraeli légicsapások következményeként eddig tizenötezer palesztin vesztette életét, a negyven százalékuk gyerek.
„Persze, hogy ennyi, és még többen fognak meghalni, mert Gázában nincs többé egészségügyi rendszer” – mondta egy orvos név nélkül.
A rakéták mellett az olyan fertőző betegségek aratnak majd, mint a kolera.
A gyermekosztály a kórház második emeletén található.
Egy kerekesszékben ülő palesztin kislányt fotóztam, kötéssel a fején. A gyereknek egy rakétázás nyomán mindkét dobhártyája beszakadt. A nővéreknek nyilván szóltak, hogy jön a sajtó, ezért lufikat fújtak, hogy vidámabbak legyenek a gyerekek. Nem sok eredménye volt. A kislány rezzenéstelen arccal, némán bámulta a vaku villogását, mintha mindent a víz alól nézne, vagy egyszerűen nem is lenne jelen a teremben.
A kórház előtt nem hivatalosan azt mondták, talán még néhány nappal meg lehet hosszabbítani a tűzszünetet.
