A következő élő közvetítés része Ukrajna merényletet kísérelt meg Putyin ellen, állítja a Kreml

Ukrajna drónnal végrehajtott merényletet kísérelt meg Putyin ellen Moszkvában, állítja a Kreml

A Kreml azt állítja, hogy Ukrajna drón segítségével megpróbálta megölni Vlagyimir Putyint szerda hajnalban – írja a Guardian orosz állami források alapján.

A RIA hírügynökség szerint az állítólagos támadáshoz két drónt használtak, de az orosz védelmi rendszer hatástalanította őket. Ezzel egyidőben a közösségi médiában megjelentek olyan felvételek, amelyeken füst száll fel a az orosz elnök rezidenciája közelében. Személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett – írták a közleményben. Putyin nem tartózkodott a Kreml épületében.

„A Kreml ezeket az akciókat tervezett terrorcselekményként és az elnök elleni merényletként értékelte a Győzelem napja, a május 9-i felvonulás előestéjén” – közölte a RIA, és hozzátették, hogy Putyin a szokásos módon folytatja a munkát a Moszkva melletti Novo Ogarjovóban. A Kreml ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy

Az orosz fél fenntartja a jogot, hogy megtorló intézkedéseket tegyen, ahol és amikor jónak látja.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik