Hétfőn, majdnem tízhónapos halogatás után, 182 igen szavazattal, 6 ellenében a magyar parlament elfogadta Finnország NATO-csatlakozását. Svédország belépéséről azonban még mindig nem szavazott az Országgyűlés. Így nem kizárt, hogy Finnország a szomszédja nélkül csatlakozik majd a NATO-hoz, ha a finn csatlakozást egyedüliként még nem ratifikáló törökök is hasonlóan döntenek.
A finn csatlakozás budapesti jóváhagyását követő napon a legtekintélyesebb finn napilap, a Helsingin Sanomat elemzője, Eline Kervinen azt írta: várhatóan ugyanez fog történni a magyar parlamentben Svédország ügyével is, azaz ha a törökök a svéd tagságot is jóváhagyják, a magyarok azt is megszavazzák majd. Az északi sajtó jó része számára ugyanis világos, hogy nem a Fidesz és a KDNP parlamenti frakcióján belüli állítólagos megosztottság (amire korábban Kocsis Máté frakcióvezető hivatkozott), hanem a törököknek való megfelelés szándéka állt a finn csatlakozás halogatása mögött, és amint a törökök jelezték, hogy csak a svédekkel szemben vannak kifogásaik, hirtelen a Fidesz is különbséget tett a két ország között, és jelezte, hogy a finn csatlakozást támogatja. (Erdogan török elnök szerint Svédországnak erősebben kell fellépnie a Törökország által terroristának tartott kurd szeparatistákkal szemben, továbbá kurdok kiadatását is kérte. Az Orbán-kormány ezzel szemben a magyarországi jogállamiság hiánya miatt aggódó svéd politikusi nyilatkozatokat kezdett listázni.)
A Financial Times idéz egy név nélkül nyilatkozó „északi” politikust (nem tudni, melyik országét), aki azt mondta: meglepte őket az, hogy a magyarok ennyit húzták az időt a svéd és a finn csatlakozással, mert ők alapvetően a törökök ellenállásával foglalkoztak. A politikus azt mondta: „nem gondolnánk, hogy bármi problémánk van Magyarországgal”, ez a játék szerinte csak arról szólt, hogy Orbán Viktor „egy opportunista, aki azt nézi, kihozhat-e bármit ebből”.
Hivatalosan persze a finn politika pozitívan reagált a magyar parlament döntésére. Pekka Haavisto külügyminiszter a tárca Twitter-oldalán fejezte ki háláját, sőt magyarul is kiírta: „Köszönöm!” Sanna Marin szociáldemokrata kormányfő szintén a Twitteren köszönte meg a döntést, melynek egyértelműségét a számok is alátámasztották. A finn csatlakozást ugyanis végül a Fidesz-KDNP és a baloldali ellenzék is egyöntetűen támogatta, csak a Mi Hazánk voksolt ellene. A finn miniszterelnök ugyanakkor szót emelt Svédország mielőbbi csatlakozása mellett is, mondván, mindenki érdekét szolgálja, hogy Svédország is még a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt NATO-tag legyen.
Mindazonáltal a finn parlament épp az elmúlt hetekben döntött úgy, hogy akár egyedül is belépnek az észak-atlanti szövetségbe, és a pár napon belül megrendezendő, várhatóan kiélezett eredményt hozó általános választás előtt Sanna Marinnak jól jött a magyar döntés.
A budapesti szavazás eredményét (a hat ellenszavazatot) egy finn újságíró, Matti H. Virtanen egyébként már másfél hónappal ezelőtt megjósolta, méghozzá egy magyar parlamenti képviselő helsinki látogatása után. A KDNP-s Vejkey Imre az Uusi Suomi című lapnak nyilatkozott februárban, és már akkor azt mondta, hogy a magyar parlament összes frakciója – a Mi Hazánk kivételével – támogatni fogja a finn NATO-csatlakozást. Mivel a magyar hivatalosságok nem ezt hangsúlyozták, hanem a Hende Csaba által vezetett, Svédországba és Finnországba „tisztázó” szándékkal kiküldött delegáció turnézását állított előtérbe, Vejkey nyilatkozata elsikkadt a médiazajban. Virtanen most a Twitteren jelezte, hogy felesleges volt izgulni a finnek csatlakozása miatt, hiszen Magyarországban meg lehet bízni.
Bár Sanna Marin vagy éppen a finn újságírók egyike-másika elégedett, vannak más vélemények is. Juho Romakkaniemi, a Finn Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója sokkal keményebb hangon írt Magyarországról a hétfői döntés után:
Sokan dicsérik Magyarországot a finn NATO-csatlakozás ratifikációja után. Ám kevés alapja van annak, hogy hálásak legyünk. Valójában undorító volt Orbán részéről, hogy Finnország biztonságával játszott majdnem egy évig,
méghozzá azért, hogy „opportunista előnyöket szerezzen”. „Ne felejtsük ezt el” – tette hozzá Romakkaniemi.
A kamarai elnök – aki aligha örülne annak, ha az idehaza hasonló funkciót betöltő Parragh Lászlóval emlegetik egy lapon – egyébként a politikába is beágyazott gazdasági szakember, ráadásul kolumnistaként, véleménycikkek szerzőjeként is befolyásos személyiség Helsinkiben.
De mit is nyer a NATO Finnország belépésével? Finnországnak van az EU-tagállamok közül a leghosszabb határa Oroszországgal (mintegy 1300 kilométer). Helsinkiben nemrég döntöttek is arról, hogy határkerítést építenek, de nem a határ teljes hosszában, csupán a legkritikusabb részeken.
A NATO északi szárnyát nagy mértékben erősítheti, ha a különlegesen képzett finn hadsereg része lesz a kollektív biztonsági rendszernek. A finn haderőt egy korábbi cikkünkben már bemutattuk. Az északi ország alapvetően besorozott katonák gyors mozgósítására épülő serege három részből áll: a nagy hatótávolságú tüzérséggel rendelkező szárazföldi hadseregből, a korszerű légierőből és a partvédelemre felkészült haditengerészetből. A szárazföldi hadsereg nyolc dandárba szerveződik békeidőben. Ez mindössze 16 ezer fős állományt jelent, de háború esetén 200 ezren három héten belül harckészültségbe helyezhetők.
A szárazföldi haderő részben területvédelmi egységeken alapul. Az északi Lappföldért egy speciális, sarkvidéki viszonyokra kiképzett dandár felelős. A különleges egységek közé tartoznak a helikopteres speciális alakulatok, a városi harcra kiképzett egység, amely elsősorban Helsinki és környéke védelmét látja el. A haditengerészet a parti flottából, az Oroszországhoz közel elhelyezkedő parti dandárból, illetve a védelmi készültségért és kiképzésért felelős Nyland dandárból áll. A finn légierő a légtér védelmét Boeing F/A-18 C/D Hornet többfunkciós vadászgépekkel látja el, de már megrendeltek 64 Lockheed Martin F-35-öst is, azaz ötödik generációs gépekre is számíthatnak hamarosan.
A világ sok országában a szélsőjobboldalról kiderült, hogy orosz finanszírozásból működik. Ezzel szemben a finn szélsőjobboldal nem Oroszország kezére játszott, sőt abban, hogy a finn haderő most talán Európában az egyik legfelkészültebb egy ukrajnai típusú háborúra, nagy szerepet játszott a radikális jobboldali Igaz Finnek (Finnek Pártjaként is ismerik őket nálunk) volt hadügyminisztere.
Jussi Niinistö, aki azóta már a mérsékeltebb irányzatot képviselő Kék Reform párt tagja, alakította ki a hadsereg jelenlegi szerkezetét 2015 és 2019 között. Annak idején sokan támadták őt, de a napokban a legtekintélyesebb finn napilap, a Helsingin Sanomat elismerte: „a lánctalpas embernek igaza volt”.
A lap felidézte, hogy korábban, amikor 2015-től védelmi miniszter lett, Niinistö nem engedte bezárni a legnagyobb hagyományos hadiipari termékeket gyártó vállalatokat. Így Finnországban ma ezek az üzemek sokszoros kapacitással, óriási megrendelésállománnyal dolgoznak, nem győzik kielégíteni az igényeket. Niinistö ugyanis a lánctalpakban és a hagyományos fegyverekben hitt: a harckocsikban, páncélozott szállító járművekben, tankokban, önjáró tarackokban, vontatható ágyúkban, aknavetőkben. Akkor tette ezt, amikor mindenki hibrid- és kíberháborúra készült a Krím 2014-es orosz megszállása után.
Niinistö leváltotta a védelmi minisztériumban és a hadseregben a vele ellenkezőket. Óriási mennyiségben vásároltak tankokat (német Leopardokat a hollandoktól) és dél-koreai hagyományos fegyvereket, ráadásul a gyorsabb mozgósítást elősegítő kiképzési programokat indítottak. Most a finn sajtó már nem győzi dicsérni az azóta politikailag is megszelídült politikust, akinek hatására Helsinki komoly tényezővé válhat a NATO-n belül is.
Mindez felveti azt a kérdést is, hogy miközben Finnország rugalmasnak bizonyult a nemzetközi politikában, és megfelelően reagált a katonai kihívásokra is, miként viszonyulhatnak a finnek Svédországhoz, amely akár ki is maradhat a török (és magyar) ellenlépések miatt az atlanti szövetségből. Eredetileg ugyanis a svédekkel közösen adták be a NATO-csatlakozási kérelmüket.
A finn politikusok – mint láttuk Sanna Marin szavaiból is – nem akarják cserben hagyni a svédeket, és minden nyilatkozatukban támogatják Stockholm csatlakozását. Ugyanakkor látják, hogy ez nem rajtuk, hanem a törökökön és – az északiak számára érthetetlen módon – a magyarokon múlik, így ők nem tudnak segíteni. És ebben az esetben a hosszú évszázadokon át oly hatékonyan érvényesülő finn pragmatikusság dönt: Helsinki azért mégiscsak elsősorban a saját érdekei szerint dönt, és ha biztonságát a NATO-ban látja garantáltnak, akkor a svédek nélkül is hajlandó belépni az atlanti szövetségbe.
