Nagyvilág

Marihuánát rakott titokban az esküvői menübe a menyasszony, lecsukták

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Saját lakodalmán csempészett marihuánát az ünnepi menüben a menyasszony, de a titkos fűszerezés nem sült el jól, mert a vendégek egy része kórházba került.

A floridai hatóságok a héten letartóztatták a menyasszonyt, a 42 éves Danya Svobodát, és börtönbe került a vendéglátásért felelős 31 éves Joycelyn Bryan is.

Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy manipulálták az élelmiszereket, és jelentősen túladagolták a füvet, ezért a vendégseregből sokan rosszul lettek.

A New York Times szerint az általános rosszul lét nem sokkal azután jelentkezett, hogy felszolgálták a húsgombócból, kenyérből, tortelliniből és cézársalátából álló menüt.

A rendőrségi vizsgálat szerint az esküvő 50 vendége közül többen arról számoltak be, hogy jól érezték magukat, miután elfogyasztották az ételt a fogadáson, mások viszont arra panaszkodtak, hogy úgy érezték, megáll a szívük, volt akinek „őrült gondolatai támadtak”, és olyan is akadt, aki szimplán hányt az étkezés után.

A NYT aláhúzta, hogy a hét eleji kettős letartóztatásból rögtön politikai ügy lett az Egyesült Államokban, tekintettel arra, hogy egyre több állam teszi legálissá a marihuánát, és a képviselőház is törvényt fogadott el a marihuána szövetségi szintű dekriminalizálásáról. Az ellenzők viszont most megpróbálják kihasználni az ügyben rejlő politikai lehetőségeket.

A lap ugyanakkor az orvosi közösség egyes tagjainak véleményét is feleleveníti, és arra figyelmeztet, hogy a marihuána fogyasztásának is vannak olyan veszélyei, mint a tájékozódási zavar, a hányás, sőt hosszabb távon rák és terhességi problémák is felróhatóak a szernek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik