Várandós volt, amikor 1983-ban a bátyjával és a férjével együtt politikai okokból letartóztatták. Mi történt önnel a börtönben a terhessége alatt?
A letartóztatásomkor csak nyolc napom volt hátra a szülésig az ápolónőm szerint. A legelső perctől kezdve elkezdődtek a kihallgatások, és elvittek a hamadáni fegyház alagsorába is, egy kínzókamrába. Megkötözték a kezeimet, és többször arcon ütöttek, aztán magánzárkába kerültem, ott szültem meg a fiamat, Imant. Ezalatt az időszak alatt ötször-hatszor hallgattak ki. A kihallgatások vagy magánzárkában voltak, vagy bekötött szemmel kivittek az udvarra és ott. Néha két-három órán keresztül hallgatott ki négy forradalmi gárdás vallatótiszt. Olyan fizikai és lélektani bántalmazásnak voltam kitéve ezalatt a tizenhat nap alatt, hogy a fiam majdnem meghalt a szülés előtt. Az orvos az utolsó pillanatban mentette meg az életét. A tizenhat napot egy két négyzetméteres magánzárkában kellett eltöltenem, és csak négyszer mehettem ki a mosdóba. Nehéz időszak volt. Tulajdonképpen éjjel nappal kínoztak és kihallgattak, mert azt akarták, hogy információt adjak azokról a barátaimról, akiket még nem vettek őrizetbe.
Miért tartóztatták le önöket?
Az Iráni Népi Mudzsahedek támogatása miatt.
Másokat is letartóztattak a családjából?
Igen. Parviz bátyám megpróbált elmenekülni az őrizetbe vétel elől, de a Forradalmi Gárda tüzet nyitott rá, és a jobb lábán és karján meglőtték. Őt is kínzókamrába küldték, és miközben a karja és a lába is sérült volt, órákig verték. A kínzásokban szerzett seb a talpán elfertőződött, a jobb karja lebénult. A férjemet is kínzókamrába vitték, ő „holtig tartó” ítéletet kapott, ami azt jelentette, hogy halálra kínozhatják. Ennek a fajta ítéletnek és Ruholláh Khomeini fatwájának alapján kínozták embereket halálra a börtönőrök.
Az ilyen kegyetlen kínzásoknak köszönhetően a fogoly körülbelül húsz nap alatt elveszíti szellemi és pszichológiai egyensúlyát, sokan az őrültek házában végezték.
Mi történt a szülés után? Kaptak megfelelő egészségügyi ellátást?
A fiam születése után nem voltam túl jó fizikai állapotban, ezért a börtönkórház vezetője és az orvosok nem adták meg az engedélyt, hogy visszaküldjenek. Azt mondták, egészségügyi ellátásra van szükségem. Tizennyolc órával a szülés után mégis visszavittek a magánzárkába, még fájdalomcsillapítót sem kaptam. És ebben az állapotban még a gyermekemről is gondoskodnom kellett. Ruhánk sem volt, nekem és a babának sem.
Melyik börtönben tartották fogva?
Hamadán város Ershadgah börtönében voltam, a bátyám, meg a férjem pedig az Iráni Forradalmi Gárda börtönének magánzárkáiban.
Az ön gyerekkora még az iszlamista forradalom előtti időszakra esett. Ekkor a nyugatbarát, nacionalista Mohammad Reza Pahlavi sah irányította az országot. Mesélne erről az időszakról és a családi hátteréről?
Igen. Középosztálybeli, munkáscsaládban nőttem fel. Apám asztalos volt, az anyám háztartásbeli. Én voltam a negyedik gyermek, volt három bátyám és egy húgom. Tizenkét éves voltam, amikor apám meghalt, innentől az idősebb bátyáim, Ali és Parviz lettek a családfenntartók. Egyszerű, de jó életünk volt. Szerettem tanulni, a jeles diákok között voltam. Matematikából és fizikából szereztem diplomát.
Mit csinált 1979-ben az iszlamista forradalom idején? Részt vett a családja a sah rezsimje elleni lázadásban?
Tizenhat éves voltam, és középiskolába jártam a monarchiaellenes forradalom idején. Mivel minden testvérem aktív volt a sah elleni tiltakozásban, én és a húgom is részt vettünk benne, röpcédulákat osztottunk. Az édesanyám is nagyon aktív volt, a fiatalabbik bátyámat, Alit és a másik bátyámat, Parvizt, akit 1988-ban végeztek ki, a sah elleni tüntetések során letartóztatták, és egy hónapot börtönben is töltöttek. Valójában az egész család részt vett a sah elleni tiltakozásokban.
Ön azok közé az iráni nők közé tartozik, akik következetesen hordják a fejkendőt. Gyakorló muszlim hívő?
Természetesen.
Hiszek az iszlámban mint vallásban, amelynek üzenete az irgalom, a tolerancia, a szabadság, és a béke, az emberek közötti békés együttélés.
Szerintem mi, hívők meg tudjuk mutatni a világnak, hogy az iszlám fundamentalizmus, amely Iránban a mollák hatalmára támaszkodik, nem tükrözi az iszlám vallás valódi arcát. A fundamentalisták uralmának az első áldozatai Iránban éppen azok a muszlimok voltak, akik hisznek a toleranciában, a békében és a szabadságban. Azt hiszem, a radikalizmussal és a fundamentalizmussal szemben akkor lehet a leghatékonyabban fellépni, ha maguk a muszlim hívők vezetik a küzdelmet.
Olvastam, hogy rövid fogvatartása idején találkozott a börtönben Ebrahim Raiszival, aki jelenleg Irán elnöke.
Igen, ez igaz.
Kérem, meséljen erről a találkozásról!
A letartóztatásom után közvetlenül volt egy félórás kihallgatásom, aztán a hamdáni börtönudvar alagsorában lévő kínzókamrába vittek, amely háromszor három méter volt. A szoba közepén volt egy ágy, rajta sok különböző átmérőjű elektromos kábellel. Az ágy mindkét oldalán kötél volt, amikkel megkötötték a fogoly kezeit és lábait, majd mindkét oldalon erősen meghúztak az ágy magasságáig. Amikor beléptem a szobába, vérnyomokat láttam a padlón, és ebből egyértelmű volt, hogy az előző megkínzott rabot a földön vonszolva vitték el.
Később megtudtam, hogy ez a vér a férjemé volt, őt kínozták meg előttem.
Ekkor feltettek az ágyra, mert a pocakom miatt nem tudtam felfeküdni magamtól. Az egyik őr a kezemre ütött egy kábellel, a másik pedig erőből felpofozott. Az egyetlen, amit tehettem, hogy beleharaptam a kendőmbe, hogy ne érezzem a fájdalmat, és hogy ne sikítsak. Ekkor láttam meg a szoba sarkában egy körülbelül fiatalembert, aki csak állt és nézte ezt a jelenetet. Teljesen világos volt, hogy ő volt a teremben tartózkodó többi ember felettese, de fogalmam sem volt, hogy ki. Pár napra rá tudtam meg, hogy ez az ember Hamdán tartomány ügyésze, Ebrahim Raiszi volt. Szóval a kínzókamrámban láttam először őt.
Mi volt a benyomása róla?
Haragot, félelmet és undort éreztem mindegyikük iránt.
Mi dolga volt az ügyésznek egy kihallgatáson?
A bíróság ügyészeként Raiszinek döntő szerepe volt a kihallgatásban és a kínzásokban. Ő rendelte el, hogy a foglyokat kínzókamrákba és kihallgatásokra küldjék, és gyakran maga is jelen volt ezeken. Azt mondta, ez meg fogja ijeszteni a foglyokat, és megtöri az ellenállás szellemét. Amiben persze tévedett.
Nem gondolja, hogy kockázatos az országa jelenlegi államfőjéről nyilvánosan ilyesmiket állítani?
Az 1988-as mészárlás során több mint harmincezer politikai foglyot végeztek ki néhány hónap alatt. Az 1988-as események idején Ebrahim Raiszi a vezetője volt az úgynevezett „halálbizottságoknak” a teheráni Evin és a karadzsi Ghezelhesar fegyházakban. A foglyoknak feltett kérdés egyértelmű volt: hajlandóak-e feladni a Mudzsahed indentitásukat, és szakítani a Népi Mudzsahedekkel? Nagy részük úgy döntött, hogy nem, emiatt kivégezték őket. Csak azért, mert az eszméiket védték. A veszély az utolsó dolog, ami erről eszembe jut.
Mikor hagyta el Iránt, és hol él most?
2012-ben a Forradalmi Gárda hírszerzői letartóztatták Iman fiamat Hamadánban a Népi Mudzsahedek támogatásának vádjával, aztán áthelyezték Teherán hírhedt fegyházába, Evinbe. Néhány hónapot töltött ott magánzárkában, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 2015-ben végül öt év börtönbüntetést kapott a hírhedt bíró, Abdolghasszem Szalavati ítéletével. Ezután hagytam el Iránt, és politikai menekültként Németországba mentem, és a Népi Mudzsahedek aktivistája lettem. Ma az albániai Ashraf 3 táborban élek a bajtársaimmal.
