Hongkong érdekessége, hogy két hónap bezártság után nem mentünk 120 eset fölé, és volt olyan nap, amikor már egyetlen új eset sem volt
– mondja az ott élő Nagy Gabriella Zsuzsa abban a Facebook-videóban, amit az elmúlt két hétben már több mint 260 ezer alkalommal néztek meg.
Az új koronavírus először január 23-án jelent meg Hongkongban két fertőzöttel, azonban a helyiek fegyelmezett viselkedésének köszönhetően az ugrásszerű növekedés elmaradt. A századik esetet több mint egy hónappal később, március 2-án jelentették, a halottak száma pedig a nyugati országokhoz képest rendkívül alacsony: ez idáig mindössze négyen vesztették életüket a járvány következtében.
Csakhogy hiába a helyiek bezárkózása, szabálykövetése és a vírus elleni harcban jellemző tudatossága: az utóbbi hetekben a külföldről hazatérők, főként az addigi, hongkongi félkarantén jellegű életvitelből kimaradó, jóval megengedőbb életvitelt folytató diákok visszatértének hatására drasztikusan megemelkedett a fertőzöttek száma: vasárnapig már 890 igazolt koronavírus-fertőzöttről tudnak Hongkongban.
Mindez jól mutatja, mennyire az egyéni szokásokon és adaptációkészségen múlik a vírus terjedésének sebessége. A magyar nő és családja már harmadik hónapja félkarantén jellegű életvitel szerint él, így YouTube- és Facebook-videókon keresztül osztja meg tapasztalatait a Magyarországon élőkkel is, remélve, hogy a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos nézőpontja minél több emberhez jut el.
Egyre többen állnak készen mások tapasztalatai alapján saját szokásaikat átgondolni, és ez reményt ad arra, hogy az európai mozgásszabályozások és karantén jellegű társadalmi távolságtartás feloldása után a számok hozzánk hasonló megduplázódása elkerülhető lesz. Csak állandó megerősítés kell a hétköznapokban
– véli Gabriella.
Hongkongban, más ázsiai országokhoz hasonlóan, az iskola áll le elsőként. A bezárás eredetileg február 20-ig tartott volna, majd ezt meghosszabbították április 20-ig, jelenleg pedig úgy néz ki, az intézmények májusban sem fognak kinyitni.
Az online oktatásra való átállás még Hongkongban sem ment egyik napról a másikra, minden iskola más-más ütem szerint halad, és újabb és újabb megoldásokkal igyekszik tökéletesíteni a digitális oktatás működését. A vírus megjelenését először az otthon maradó gyerekek jelezték, ugyanis
kezdetben nem voltak szigorú rendeletek, mindössze felhívások, finom, kedves stílusban.
A 2003-as SARS-járvány miatt azonban ez is elég volt, hogy azonnal beinduljon a védekezési mechanizmus: az utcák elhaltak, aki tehette, nem ment be dolgozni. A tudatosság mellett eleinte itt is érzékelhető volt némi pánik, először a maszkok tűntek el a boltok polcairól, majd – amit később a világ többi részében is megtapasztalhattunk – a vécépapír.
Láttuk, ahogy Európában tíz fertőzöttel indítanak országok, itt az már komoly visszhangot váltott ki. A századik eset már egy lélektani határt jelentett, hiszen erre mondják az epidemiológusok, hogy abból már nem lehet csak úgy kijönni
– magyarázza Gabriella.
A külföldiek és a külföldön tanuló diákok a 106 igazolt fertőzöttet követően jelentek meg, ezután az esetszámok a korábbiakhoz képest riasztó mértékben emelkedtek. Epidemiológusok szerint az esetek négynaponkénti megkétszereződése jelzi, hogy nincs megfelelően kontrollált védekezés, így láthatóvá vált, hogy az addigi siker kulcsa egyértelműen a helyiek önfegyelmében rejlett.
A helyi közösség két hónapon keresztül nagyon komolyan vette ezt az önkéntes jellegű félkarantén-életmódot, ám az újonnan berepülők – és a nekik addig szállást, otthont adó országok – oda nem figyelésének következtében a fáradozásaik eredménytelenek maradtak.
Mivel a fertőzöttek utánkövetése a magyarországi gyakorlathoz képest egészen más dimenzióban történik, így a helyi statisztikákban valóban pontosan látható, hogy a megnövekedett számok nagyrészt a behozott esetekhez köthetők.
Hongkongban minden igazolt esetet egy térképen tüntetnek fel, valamint életkor és nem szerint is közlik a fertőzöttekre vonatkozó statisztikákat. Elérhető továbbá a kapcsolattérkép, valamint a betegek háttértörténetének leírása is. Az állami tájékoztató oldalon ezen kívül többek közt az otthoni karanténok helyét is jelölik, illetve szerepelnek a tömegközlekedési eszközökhöz köthető esetek is.
Az 519-es számú igazolt fertőzött például egy zenész, egy 37 éves férfi, aki március 24-én kezdett el tüneteket produkálni. Nyilvános adatként szerepel az illető lakóhelye, illetve az is, melyik kórházban ápolják jelenleg. Sokatmondó továbbá, hogy nemrég egy koronavírus-fertőzött rendőrnő nem volt hajlandó maszkot viselni, amikor egy helyi kórházban ellátást keresett, így a vele kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozók mind kötelező, állami, közeli kontaktusban lévőknek fenntartott karanténba kerültek.
A kint élő magyar nő szerint egyébként a helyi döntéshozók nagyon lassan reagáltak a járványügyi állapotra, az orvosok viszont rögtön tudták, mivel állnak szemben, így valójában nekik köszönhetők a gyors helyzetfelismerés alapján meghozott első intézkedések. Az egészségügyi dolgozók ugyanis sztrájkot szerveztek, ami gyakorlatilag teljes munkabeszüntetést jelentett.
Az orvosok és ápolók ezzel vállalták, hogy elmaradnak kezelések és rendelések – hiszen ekkor csak a sürgősségi ellátás működött –, de a tiltakozás négy napon keresztül tartott annak érdekében, hogy zárják le a határokat, és kapjanak elegendő védőfelszerelést.
Tudták, hogy ha ők betegek lesznek, akkor nem marad, aki ellássa a feladataikat
– jelzi Gabriella. A sztrájkoló egészségügyi dolgozók végül jelentős részben elérték, amit szerettek volna. A sztrájk időszaka alatt a helyi lakosságban megerősítést nyert, mivel állnak szemben.
Két hónapnyi szigorú szabálykövetés után azonban a helyieknek a Hongkongba érkezők könnyelműségével kellett szembesülniük. Az újonnan érkezők ugyan kapnak a belépéskor egy kötelező, elektronikus „karantén-karkötőt”, ami arra szolgál, hogy azonosítsa a tartózkodási helyüket, amit nem hagyhatnának el, mégis gyakran látni az utcákon olyanokat, akik erre fittyet hányva, karkötővel a csuklójukon mennek közösségbe.
Noha bőven lenne rá okuk, a hongkongiak mégsem lépnek fel agresszívan vagy erőszakosan azokkal szemben, akik nem követik a példát. Hiába a rájuk nehezedő nyomás, továbbra is igyekeznek jóindulattal és támogatóan fellépni, tanácsokkal ellátni a frissen érkezetteket, akik rövid idő elteltével már maguk adják tovább az intelmeket a többieknek.
Hongkong megmutatta, hogy tényleg minden kizárólag a szabályok betartásán múlik. Ugyan nemrég lépett életbe egy rendelet arról, hogy csoportosan négynél többen egyszerre nem lehetnek együtt az utcán, a helyiek már a kezdetektől úgy gondolkodtak, hogy ezt kerülni fogják, így ők nem is találkozgatnak az utcán másokkal a vírus megjelenése óta.
Gabriella a fentebb említett videóban is beszél a mindennapjaikat érintő szigorú szabályokról: a családból egy valaki mehet ki a lakásból, a visszaérkezés után pedig a cipőt az ajtón kívül hagyják, a ruhákat pedig még maszkkal a fejükön veszik le, majd egy zacskóban tárolják a mosásig. A lakás elhagyását minden alkalommal zuhanyzás és hajmosás követi.
Az emberek így működnek: eleinte elutasítjuk, ami változtatásra kényszerítene minket, majd miután egyfajta sokk ér bennünket, a változás elkezdődik. Ha mindez elég volt ahhoz, hogy megijedjünk, akkor elfogadjuk a történteket, majd egyben kíváncsivá is válunk
– vázolja Gabriella, aki a videóira kapott visszajelzésekből úgy látja, hogy mindenkinek pontos útmutatásokra van szüksége.
A maszk viselésével kapcsolatban náluk is ellentmondásos álláspontok jelentek meg kezdetben. Az első héten Hongkong vezetője még maszkban jelent meg a nyilvánosság előtt, majd miután kiderült, nincs elegendő a készleten, inkább már ő sem hordott, és a kommunikáció is átváltott: csak az viseljen maszkot, aki valóban beteg.
Ehhez hasonló hozzáállás jellemezte Tajvant és Szingapúrt is: nem zárták ki a lehetőségét a maszkviselésnek, mindössze tudatták a lakosokkal, hogy inkább ne hordják, mert azzal az egészségügyi dolgozóktól veszik el. A helyiek tiszteletben tartották a kérést, így mindenki saját maga keresett megoldást a védőfelszerelés elkészítésére.
Azon múlik, mennyire jó vagy sem egy rendelet, hogy azt mennyire tartják be, illetve mennyire tartatják be az emberekkel a szabályokat
– szögezi le Gabriella. Információi szerint ez Malajziában odáig fajult, hogy miután hasonló szigorításokat hoztak, mint nemrég Magyarországon, ám a helyiek önként nem feltétlenül tartották be ezeket, így ma már engedély mellett csak egy családtag és csupán 10 kilométeres körzetben hagyhatja el a lakóhelyét. Bevásárlásra mindössze 20 perc áll rendelkezésre, az utakon pedig komoly ellenőrzések folynak, ami sok helyen útlezárásokat vont magával.
A vírus kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés továbbra is, hogy mégis miként lehetne megállítani a terjedést, reálisan mikorra térhet vissza az élet a régi kerékvágásba. Több elmélet is létezik, néhol a járványgörbe kilapítását szorgalmazzák, máshol a nyájimmunitásban hisznek.
A Hongkongban élő magyar nő úgy véli: ha a mozgás nem szűnik meg teljesen, mindig lesznek gócpontok. A világot azonban nem tudjuk teljesen leállítani, így ugyan intézkedésekkel lehet lassítani a járvány terjedését, de az öntudatébresztés vezethet leginkább eredményre: Makaó ennek köszönhetően már ott tart, hogy huzamosabb ideig nem voltak új fertőzöttek, Tajvanon pedig az iskolák is újranyitottak.
Fokozatos elővigyázatosságra van szükség: nem állt meg az élet, csak lényegesen kevesebben voltak az utcán. Az a kevés ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi. Hongkong, Szingapúr és Tajvan rendkívül népesek, így a város egyes részein mára a kevés nagyjából olyan, mint a debreceni lakótelepen vasárnap reggel hétkor
– fogalmaz Gabriella.
A karantén természetesen rengeteg türelmet igényel, mondja, az elmúlt két hónap legjobb időszakaként a kezdeti időkre emlékszik vissza, amikor még az iskolák nem álltak át az új rendre, így a házi feladatok nem jelentek meg újabb teendőként a szülők otthonról végzett munkája mellett.
Az édesanya három gyermeke három különböző típusú iskolában tanul, így nem egyszerű összeegyeztetni a napi kötelezettségeket, de mindannyian tudják, most egy olyan időszakon mennek keresztül, amikor mindenkire egyformán szükség van, így nem lehet másképp elviselni, csak együtt. A gyerekeknek is megtanították a szabályokat, amiket nekik is ugyanúgy be kell tartaniuk a nap minden percében.
Érdekes megfigyelni, hogy az élet teljesen lelassult. Jelenleg mindenki ugyanazt éli meg, mindenkire ugyanaz hat, ezáltal valahogy sokkal toleránsabbá válik a társadalmunk
– jegyzi meg.
Kívülről szemlélve Gabrielláék érdekesnek találták a magyar fertőzötteknek a környező országokhoz képest alacsony számát. Nem látják, hogy a magyarországi igazolt fertőzöttekre vonatkozó statisztikák mennyiben adnak valós képet a vírus elterjedtségéről, de akármilyen ütemben is növekednek a számok, bizonyos, hogy az idő múlásával egyre többen és többen lesznek érintettek.
Jó néhány koronavírus-fertőzött embert ismernek Európából, így pontosan tudják, hogy a betegség nagyon komoly tünetekkel járhat, még akkor is, ha valaki nem kerül kórházba.
- 16 órányi alvás egyhuzamban,
- nem múló fejfájás,
- hasmenés,
- izomfájdalmak,
- hallucinációk
– csak néhány azok közül, amelyekről Gabriella angliai ismerősei számoltak be.
A nehézségek ráadásul nem pusztán azokat érintik, akik maguk is megbetegedtek: egyik barátnője például beteg gyermekét és férjét ápolja otthon, emiatt elképesztő mértékű pszichés nyomás nehezedik rá a nap 24 órájában.
A bezártság pedig azoknak is sokszor szinte elviselhetetlen megterhelést jelent, akik egyébként egészségesek. Így Gabriella szerint fontos, hogy a szomszédok, családok és barátok egyaránt odafigyeljenek egymásra, folyamatosan tartsák a kapcsolatot, hogy senki ne kényszerüljön egyedül átvészelni ezt az időszakot.
A karantén különféle új kapcsolattartási formákat szül, így a család az estéket gyakran Zoom használatával tölti együtt más családokkal, a gyerekek pedig a Google Meet segítségével láthatják egymást a tanórákon. Olykor a szülők kérik meg a tanárokat, hogy az óra végeztével hagyják még kicsit „szabadon” a gyerekeket – mintha épp szünet lenne az iskolában.
A helyiek teljesen elfogadták, hogy pillanatnyilag a vírus elleni védekezés az egyes számú prioritás az életükben, viszont jelenleg sokan éreznek csalódottságot amiatt, hogy a megnövekedett esetszám következtében szinte mindent elölről kell kezdeni. „Az itteniek úgy élik meg mindezt, hogy kitartás, előre, most ez a feladatunk”, mondja Gabriella.
A magyar nő már a munkája során is tapasztalta, hogy az átmenetinek szánt intézkedések nem csak rövid ideig lesznek velünk. Egy európai konferencián nemrég – természetesen online – számos ország képviselői tanakodtak azon, hogy utazási lehetőségek hiányában milyen formában fogják tudni ellátni feladataikat a jövőben, és úgy tűnt, elfogadták a járvány okozta új helyzetet.
A járvány így, hogy már egy pandémiáról beszélünk, várhatóan nem két hétről vagy két hónapról, hanem könnyen lehet, hogy egy, akár két évről szól. Megoldásokat kell találnunk arra, hogyan fogjuk tudni a munkánkat akár bezártságból is csinálni, hiszen a mi felelősségünk is, hogy az átalakítással jót tegyünk a társadalommal, valamint időt nyerjünk, akár egy vakcina elkészültéig
– szögezi le.
Gabriella szerint ebben az időszakban egyetlen dologra kell odafigyelnünk, mégpedig arra, hogyan tudunk vigyázni. Átrendeződtek a prioritások: elővigyázatosságból az indulás előtti előkészületekre, valamint az óvatos és tudatos hazaérkezésre kell több időt szánni az eddig megszokott öltözködés vagy sminkelés helyett. Így például egy taxisnál sem az autó szépsége számít, hanem az, hogy van-e fólia a sofőr és az utastér között mindkettőjük védelme érdekében.
A Hongkongban élő magyar nő szerint a mostani egy tökéletes alkalom arra, hogy átgondoljuk az értékeinket. Látják, hogy az emberek nem járnak ki annyit, mint korábban, nem költenek feleslegesen, sokkal kevesebb a figyelemelterelés a mindennapokban, mint korábban, teljesen átsúlyozódtak az értékek.
Mindenkinek önmaga felelőssége az első, így most jött el annak az ideje, hogy odaálljunk azok mellé, akik még nem figyelnek eléggé
– mondja Gabriella. Hongkong példája is mutatja, hogy az egyéni, kitartó és elkötelezett védekezés a leghatékonyabb: eszközeit már ismerjük, innentől csak az a kérdés, képesek leszünk-e megfelelően használni azokat.
Kiemelt kép: Anthony Wallace /AFP
