A kétévente megrendezett MAKSZ repüléstechnikai bemutató egyik szenzációja Moszkvában Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása volt. Vlagyimir Putyin személyesen mutatta meg neki az orosz repülőgépipar legfőbb haditechnikai eszközeit. A találkozót, amelybe egy fagyizás is belefért, természetesen zárt ajtók mögött folytatott tárgyalások kísérték, ahol a hadiipari együttműködés lehetősége és a szíriai helyzet volt a fő téma.
Törökország a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik, ugyanakkor az elmúlt években fokozatosan távolodott az Egyesült Államoktól. A kétoldalú kapcsolatok romlásának leglátványosabb jele az orosz Sz-400 légvédelmi rakétarendszer megvásárlása volt. Washington élesen ellenzi az üzletet, és a tárgyalások előrehaladtával folyamatosan jelezte, hogy amennyiben az üzletet megkötik, kizárja Ankarát az ötödik generációs F-35 vadászbombázók rendszeresítőinek sorából. Törökország mintegy száz darabot vásárolt volna a típusból, török vállalatok pedig kilencmilliárd dollárt értékben vettek volna részt a gyártásban.
Idén nyáron az orosz-török üzlet létrejött, az első üteget már leszállították, és épp a Putyin-Erdogan találkozó alatt landoltak a következőt szállító orosz gépek a török főváros közelében. A kizárásról szóló amerikai döntést az orosz vezetés próbálja kihasználni, a MAKSZ-kiállításon ismét elhangzott, hogy Moszkva szívesen adná el a legmodernebben számító Szu-35-ös vadászbombázót vagy a fejlesztés alatt levő Szu-57-es repülőgépet a törököknek. Orosz vélemények szerint az a gép hasonló képességű lesz az F-35-ösökhöz, de ebben nyugaton sokan kételkednek.
Erdogan elnök személyesen is megnézte a két orosz típust, be is ült az egyik makettba, nyilatkozataiban viszont kerülte a témát, bár az oroszok a törökök által mindig preferált közös fejlesztést és gyártást is kilátásba helyezték.
Törökország két és fél éve alakított ki együttműködést Oroszországgal és Iránnal azzal a céllal, hogy megakadályozza a szíriai kurd erők térnyerését és biztosítsa az észak-szíriai Idlib tartományban meglévő ellenzéki területek feletti befolyását.
A bonyolult helyzetet jól jellemzi, hogy Ankara azt akarja elérni Moszkvánál, hagyjon fel ezeknek a területeknek a visszafoglalásával, és erre bírja rá iráni és szíriai partnereit is. Az Aszad-rezsim természetesen nem hajlandó lemondani az ország területének egyetlen négyzetméteréről sem, főleg úgy, hogy az Idlib tartományban levő városokban nagyrészt az al-Káida utódszervezetének tartott Hajat Tahrír as-Sám nevű szervezet az úr.
Az, hogy a szíriai kormány és Ankara is Moszkvától várja érdekeinek védelmét, kivételes helyzetbe hozza az orosz vezetést, és – mint az lenni szokott – a Kreml nem is tudja mindkét oldal igényeit kielégíteni.
Erősen úgy tűnik, hogy Törökország. Másfél évvel ezelőtt Moszkva és Ankara megegyezett abban, hogy az ellenzék és a kormányerők közötti frontvonalon demilitarizált ütközőzónát hoznak létre, ahova csak török és orosz megfigyelők mehetnek be. A két ország katonái megfigyelőpontokat alakítottak ki egymással szemben, amitől azt remélte a török vezetés, hogy a szíriai kormányerők támadásait vissza lehet fogni, hiszen azok csak az orosz megfigyelők tudtával és a területükön keresztül valósulhatnának meg.
Idén tavaszra kiderült, hogy ezek az elképzelések vágyak maradt. Áprilisban Damaszkusz támadást indított a Hajat Tahrír as-Sám és más ellenzéki erők ellen, az orosz légierő támogatásával. Hónapokon keresztül ment a bombázás, majd nyáron megindult a szárazföldi offenzíva is.
Augusztus 20-án Szíriában jelentős győzelmet arattak a kormányerők az ellenzék egyik legfontosabb városánál, Han Sejkúnnál. A település addigra romhalmazzá vált, a lakosság nagy része elmenekült Idlib tartomány még békés városaiba. Han Sejkún elvesztése azért volt fontos fordulópont, mert így megnyílt az út a további idlibi városok felé, az ellenzék harci morálja összeomlott, a lakosságban kisebb pánik tört ki. A török határátkelőknél máris tömegek jelentek meg, hogy átjussanak. A tavasz óta tartó harcok hatására Idlib tartományban újabb 400 ezer belső menekült lett, miközben
A szíriai-orosz erők a várostól délre levő, a támadás útjába eső török megfigyelőpontot egyszerűen bekerítették és megkerülték. A török katonákat békén hagyták, de azok tehetetlen célpontokká váltak, nem kevés megaláztatást okozva a török hadseregnek, amely nem tudott beavatkozni. Napokkal korábban elindítottak ugyan egy harckocsikkal megerősített konvojt a megfigyelőpontnak otthont adó Morek város felé, de azt légitámadás érte. Még vitatkoznak azon, hogy a szíriai vagy az orosz légierő bombázott-e, de a precíziós jellegből adódóan valószínűleg az utóbbi. Amikor a konvoj meg akarta kerülni az első bombatölcsért, még egy figyelmeztető bombát kapott, világosan jelezve, hogy sem Damaszkusz, sem Moszkva nem akarja, hogy a török kontingens időben elérje a moreki megfigyelőpontot.
A szíriai-orosz előrenyomulást és Morek bekerítését látva több forrás szerint Erdogan azonnal hívta Putyint, kérve a támadás leállítását. Az orosz elnök azonban nem volt hajlandó felvenni a telefont, csak később jelezte, hogy a török elnök inkább menjen el Moszkvába a légiipari kiállításra, majd ott mindent megbeszélnek. A találkozó után elhangzott sajtótájékoztatóból azonban nem tudtunk meg semmi újat:
Kiemelt kép: TURKISH PRESIDENCY PRESS OFFICE / AFP
