A nyersolaj ára pár napig intenzíven emelkedett, az irányadó Brent árfolyama egy pillanatra túllépte a 75 dollárt is. Elemzők már a 100 dolláros lélektani határról jelentettek meg vészjósló tanulmányokat. Pontosabban arról, hogy miként fogja ez visszavetni a világgazdasági növekedést és hogyan kurblizza fel az olaj drágulása az inflációt.
Ám csütörtökön az olaj ára csökkenésnek indult, bármily fenyegetőnek is tűnt az amerikai elnök, Donald Trump fellépése Irán ellen. Trump ugyanis nem akarja meghosszabbítani azokat a mentességeket május elejétől, amelyeket Washington adott azoknak az országoknak, amelyek Irántól vásárolnak olajat. Washington ezzel gyakorlatilag az iráni exportot akarja lenullázni. Az iráni olajkivitel jelenleg körülbelül 50 milliárd dolláros bevételt hoz az iszlám országnak, amelyet az amerikai külügyminiszter – Trump intézkedéseinek bejelentésekor és indoklásakor – a nemzetközi terrorizmus támogatójának minősített. Mike Pompeo azzal vádolta Teheránt, hogy folytatja a fegyverkezést is.
és ne destabilizálja a Közel-Keletet.
Trump terve azonban túlzottan ambiciózus a New York Times szerint. Így például Kína, az iráni olaj egyik legnagyobb vásárolója nem túl lelkes attól, hogy szankciókkal sújtsa Amerika azért Pekinget, mert energiahordozókat vásárol. Kína és az USA éppen amúgy is kereskedelmi és vámháború küszöbén áll, Peking tehát igencsak idegesen reagál az újabb amerikai szankcióknak a hallatán.
India viszont igyekszik máris új nyersanyag-beszerzési források után nézni. (Ez az egymilliárdos lélekszámú ország talán a legfontosabb partnere olajügyletekben Iránnak.) Irán európai vásárlói közül Olaszország és Görögország egyes hírek szerint már korábban leállt a Teheránnak adott megrendeléseivel. Trump ugyanis már tavaly beígérte a szankciókat, csak akkor féléves moratóriumot hirdetett. Ez a moratórium jár le júniusban, s egyes országok már e félév alatt is igyekeztek más források után nézni. Bár tavaly még nem léptek életbe a szigorított amerikai szankciók, máris éreztették a hatásukat: az iráni olajexport a tavaly áprilisi napi 2,5 millió hordóról egymillióra csökkent.
Az is igaz, hogy idén az olaj ára is folyamatosan emelkedik, az év eleji 53 dolláros szintről most a 73-75-ös sávba ugrott fel. Ám ez az áremelkedés, amely három-négy hónapja tart, korántsem rázta meg a világot úgy, mint amikor 1973-ban, az egyik arab-izraeli háború, a jóm-kippuri nyomán a kőolajexportáló országok szervezete, az OPEC hirtelen 5 százalékkal csökkentette a termelését. A bécsi Die Presse szerint akkor ennyivel kevesebb olaj piacra dobása megrendítette a nyugati országokat, a fejlett világot. Az olaj világpiaci ára hirtelen 70 százalékkal emelkedett.
Sorok álltak a benzinkutak előtt, valódi hiány alakult ki benzinből. Lelassult az ipari országok gazdasági növekedése, és hosszabb távon, a hetvenes évek folyamán (a második, 1978 utáni árrobbanással együtt) az olajár nyolcszorosára ugrott. Japán profitált ebből középtávon, hiszen az általa gyártott kisautók hamarosan világszerte elterjedtek, kiszorítva a nagyfogyasztású amerikai gépkocsikat.
Antal László magyar reformközgazdász ennek a folyamatnak az elejét látta csak a hetvenes években. Akkori munkájában, a Fejlődés – kitérővel című kötetben arról írt, hogy rövid távon Japán az egyik legnagyobb vesztesnek tűnt, cserearányait tekintve (9,4 százalékos mínusz 1973 és 1976 között), de a másik nagy vesztes Magyarország volt (4,7 százalékos mínusz 1973/76-ban), amely energiaigényes exportját egyre nehezebben helyezte el a világpiacon, miközben importja óriási mértékben drágult. Antal számításai szerint a hetvenes évek közepén óriásit bukott az export- és importárak kedvezőtlen alakulásán, az úgynevezett „árveszteségen”. A cserearányromlás miatt csak 1974-ben a magyar GDP 6,4 százalékát bukta el az ország.
Persze a tőkés országok – ahogy például Japán is – gyorsan alkalmazkodtak a kihívásokhoz. A japán autóipart már említettük, de az egész világon a hetvenes évek óta tart az energiapiaci racionalizálás: kisebb fogyasztásra, nagyobb hazai termelésre állnak át az országok. Magyarország ebből a folyamatból kimaradt a hetvenes években, a reformkorszakot éppen ekkor váltotta fel egy gazdasági és politikai értelemben vett ellenreform-periódus. Ez megakadályozta a világpiaci alkalmazkodást, amely a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján csődközeli helyzetbe juttatta az országot.
A nyugati világ alkalmazkodásának újabb etapja nem is olyan régen kezdődött. Ennek a folyamatnak a része a nap- és szélenergia, illetve más megújuló energiák térnyerése. Az autózásban az elektromos és hibrid meghajtású járművek térhódítása tűnik jelenleg megállíthatatlannak. Vagyis a világ ma már nem kiszolgáltatottja az arab kőolajtermelő országoknak olyan mértékben, mint a hetvenes években, s ez a globális gazdasági fegyver ráadásul visszafelé kezd elsülni.
Az osztrák Die Presse elemzése szerint ma már miért nem rázná meg a világot egy drasztikus olajválság sem. Ennek hátterében a bécsi lap szerint az amerikai olajkitermelés rendkívüli növekedése áll, s az, hogy az olaj immár Washington fegyvere lett.
Tavaly ugyanis gazdaságtörténeti fordulat következett be, több mint hetven év után. Az USA nettó olajexportőrré vált, és immár a világ legnagyobb olajkitermelője az Egyesült Államok. A Wikipedia angol nyelvű oldala szerint a 80 millió hordós napi világtermelésből 12 milliót hoznak felszínre az USA-ban. Ez a világtermelésnek majdnem egyhetede, megelőzve a 11,1-11,2 millió hordós kitermelésű Oroszországot és Szaúd-Arábiát. Mindez az amerikai palaolaj-palagáz forradalomnak köszönhető.
Az olajkitermelés az USA-ban rendkívül dinamikusan nőtt az év elején is, minek köszönhetően az Egyesült Államok fegyverévé vált tényleg az olaj, és mint nettó exportőr léphet fel a világpiacon. Amikor Mike Pompeo az Irán elleni szankciókat bejelentette, szintén kitért arra, hogy a világpiacról így kieső olajtermelést egyrészt Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek ellensúlyozni tudják (mindkét állam az USA szövetségesei közé tartozik), ráadásul az USA-nak is immár jelentős olajkészletei vannak, amelyeket exportálni is tud.
Az amerikai hivatalos adatok szerint az USA kitermelése jelenleg 12 millió hordó naponta, de ez jövőre 13 millióra fog ugrani, ez az egymilliós növekedés pedig éppen annyi, amennyivel jelenleg Irán képviselteti magát a világpiacon. Így ma már az osztrák lap szerint az USA nem függ a Közel-Kelettől, és ezt elsőként Irán érezheti a saját bőrén.
Persze Iránt sem kell félteni: a szankciókról értesülve Teherán azzal fenyegetőzik, hogy lezárja a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú részét, a Hormuzi-szorost. Ezzel megbénítanák az olajtankerek közlekedését a térségben. Kérdés azonban, hogy Irán vállalkozik-e a fegyveres kalandra, hiszen a térségben jelentős amerikai katonai erők tartózkodnak.
Megfigyelők az elmúlt napokban azt elemezték, hogy az amerikai lépés, a szankciók szigorítása milyen hatást gyakorolhat az olajpiacra. A Bloomberg elemzői megosztottak voltak. Szerintük ma már sokkal gyengébb az olajár esetleges emelkedésének hatása az amerikai növekedésre. A gazdaság minimális lassulása várható ekkor. Ugyanakkor az inflációt komolyan befolyásolhatja az olaj ára. A jegybankok márpedig világszerte érzékenyen reagálnak a megemelkedő árszínvonalra és beavatkozhatnak a pénzpiacon, tovább lassítva a gazdaságot.
Ugyanakkor egyes elemzők a csütörtöki olajár-esés nyomán most éppen úgy látják: a piac kissé túlreagálta így az amerikai bejelentést. De a Bloomberg szerint sem fognak az árak ennél a szintnél magasabbra emelkedni.
Mindehhez hozzátehetjük: a globális olajárak idén eleve nem emelkedtek annyira, mint a hetvenes évek olajsokkja idején. (Az 53-ról 73 dollárra ugró árszint 28 százalékos idei drágulást jelent, nem 70 százalékosat, mint 1973-ban.)
Ugyanakkor egyes elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az iráni olaj sajátos piaci szegmenseket szolgált ki: nehéz és közepesen nehéz olajokról van elsősorban szó, ennek pótlása akármilyen forrásból nem lehetséges. Ugyanakkor látszik, hogy más olajtermelők emelték kitermelésüket, tehát óriási hiány nem várható termelői oldalról a világpiacon. Ráadásul az amerikai olajkitermelés 18 havi csúcson van.
Igaz, miután az orosz olajexporttal is hirtelen gondok támadtak az elmúlt napokban, ha még egy „stressz” éri a piacot, az árak most már tényleg könnyen elszállhatnak felfelé. Venezuela – amely szintén nehézolajairól ismert – ugyancsak kiélezett viszonyban van az USA-val, hiszen Washington nyíltan támogatja Maduro elnök politikai ellenfelét, aki ideiglenes elnöknek kiáltotta ki magát. Líbiában a helyzet teljesen kiszámíthatatlan, ami szintén nem segíti az olajár stabilitását. Azaz Venezuela, Oroszország, Líbia és Irán után, ha újabb olajtermelővel akadnak gondok, a piac egyensúlya könnyen felborulhat a szakértők szerint.
Ugyanakkor az olaj azért nem drágult tovább csütörtökön, mert Trump elképzelése az iráni export megbénításáról eleve nem valósítható meg könnyen – ezt is több szakértő hangsúlyozta a MarketWatch kérdésére.
Így például várhatóan Kína és Törökország továbbra is vásárol majd iráni olajat. (Törökország a politikában egyre távolodik az USA-tól és közeledik Oroszországhoz és Iránhoz, ezt Erdogan török elnök találkozói mutatják Putyin orosz elnökkel és iráni vallási-politikai vezetőkkel.) Ugyanakkor India feltehetően idén májustól áll majd le az iráni vásárlásokkal.
Az, hogy Kína nem fog visszakozni az Iránnal való kereskedelemtől, szélesebb kontextusba is helyezhető. Erről éppen Bajnai Gordon volt miniszterelnök nyilatkozott a 24.hu.nak erről. Bajnai interjújában kifejtette: a „legnagyobb veszélyt a világgazdaságra most a politika jelenti. Elsősorban az amerikai-kínai versengés, ami sokkal több kereskedelmi háborúnál. Ez a rivalizálás arról szól ki lesz a meghatározó hatalom a 21. században és ezért kiterjed a technológiára, a fegyverkezésre és a pénzügyekre is. Ez a konfliktus határozhatja meg a következő évtizedeket és könnyen lehet generálója a következő válságnak is.”
Kiemelt kép: David McNew/Getty Images/AFP
