Ilyen az, amikor a túlbürokratizált EU remekül működik

Mielőtt a magyar kormány erőből ráfeküdt volna arra, hogy Brüsszel migránsokat akar Magyarországra telepíteni, a jellemző sztereotípia az EU-val kapcsolatban ennél árnyaltabb volt, és valamivel több igazság volt benne. A mostani kommunikációban ugyanis nem sok van. Egyrészt miért akarna Brüsszel bárkit Magyarországra telepíteni, miért érné meg neki, másrészt ki az a Brüsszel egészen pontosan?

Persze ezeket a kérdéseket szinte fölösleges feltenni abban a korban, amikor a magyar kormány

• teleplakátolja az országot azzal, hogy jogunk van tudni, mit akar Brüsszel, de nem írják rá a plakátokra, mit akar Brüsszel,
• valamint két embert raknak rá ezekre a plakátokra: egy nagyon öreg, Amerikába emigrált milliárdost és a Fidesz európai pártcsaládjának egyik vezetőjét.

A laissez fair idiotizmus korában fölöslegesnek tűnhet értelmes vitát kezdeményezni ezekről az állításokról, pedig egyébként nem az. De ha az EU működését, a vele kapcsolatos sztereotípiák igazságtartamát és azt szeretnénk megérteni, mit kaptunk mi az uniótól, akkor érdemes visszatérni egy racionálisabb korszak sztereotípiáihoz.

Az EU-ról pedig hagyományosan az volt a sztereotípia, hogy egy túlbürokratizált szervezet, amely még azt is meg akarja mondani nekünk, hogy mennyire görbülhet a banán vagy az uborka.

Nagy, de nem túl nagy

Annyi igazság van a dologban, hogy az EU egy hatalmas szervezet, több tízezer hivatalnokkal. Ráadásul az EU törvényhozásának lényege a nüanszokban rejlik. Ez történik ugyanis akkor, amikor a svungos politikai döntésekért nem felelős egy szervezet, azért viszont igen, hogy 27-28 tagország szabályozásait és törvényeit összehangolja. És ha közelebbről megnézzük, az a pár tízezer hivatalnok sem kifejezetten sok egy olyan szervezetben, amely 500 millió ember életéről lenne hivatott dönteni.

Ennél nagyobb kérdés viszont, hogy van-e olyan szabályozás, amelyet ez a túlbürokratizált, nüanszos Európai Unió hozott, és amely jelentősen jobbá teszi az életünket. Van, több is, de érdemes egy ismertebb példával kezdeni.

Szinte mindenki hallotta már az utóbbi pár hónapban a GDPR rövidítést. Ez az unió új általános adatvédelmi szabályozásának neve, és egy olyan kezdeményezés, amely nemcsak Európa, de a világ technológiai jólétére is hatással lehet.

A XXI. század internetes gazdaságának jelentős része adatokra épül. Mármint az egész adatokra épül, természetesen, de a jelentős része a mi személyes adataink kereskedelméről szól. Kizárólag így képes működni az a rakás, rengeteg pénzből fejlesztett szolgáltatás, amelyet ingyenesen használhatunk, csak azt kérik érte, hogy reklámcélra használhassák az adatainkat.

Végre jött valami Brüsszelből, ami jó is nekünk

Ez történik, ha egy államok feletti szervezet egyik legnagyobb hatalmú vezetője a jó ügy érdekében használja a rendszert.

Egy leegyszerűsített világban ez remekül működne. Mi ingyen használhatjuk a Google teljes szolgáltatáscsomagját, cserébe pedig reklámokat kapunk, ráadásul olyanokat, amelyek minket is érdekelhetnek. De ennél a helyzet bonyolultabb. A 2010-es évek végére ez az adatkereskedelem teljesen átláthatatlan lett, a felhasználóknak fogalma sincs arról, hogy mennyi mindent tudnak róluk a cégek, és hogy ezeket mennyire könnyedén adják el más cégeknek.

Joga van tudni

Nyilván, ha megkérdeznénk egy átlagos internetezőt, hogy szeretné-e eladni azt az adatcsomagot, amelyben benne van, hogy méterre pontosan hol és mennyi ideig volt az elmúlt két évben, és amelyből tökéletesen beazonosítható minden vásárlása, részegsége, félrelépése, hogy hol lakik, dolgozik, hova jár pihenni, akkor erre nemet mondana. Pedig a tudta nélkül régóta igent mond rá.

A GDPR az ilyen átláthatatlan és homályos adatkezelés ellen tervezett fellépni. Magában a rendeletben nincsen igazán sok újdonság, a korábbi, nem egységes apró szabályozásokat emelte közös platformra. Viszont önmagában az újdonság és érdem, hogy ilyen rendelet létezik.

Ezt már most is látjuk. Sokkal többször kérnek engedélyt az oldalak arra, hogy az adatainkat tárolják, és sokkal sűrűbben láthatjuk azt is, hogy melyik oldalak szeretnének személyre szabott reklámokat adni az adatainkért. A GDPR emellett olyan pénzügyi fenyegetést jelent az adatokkal visszaélő cégeknek, amely nekik is számít.

Ennek egyik hatása, hogy az Egyesült Államokban, a legtöbb ilyen techszolgáltatás otthonában is elindult egy komolyabb vita az adatkezelésről. Sőt, valószínűleg a kaliforniai törvényhozás hamarosan elő is áll egy hasonló adatvédelmi törvénnyel, márpedig ezekben az ügyekben Kalifornia többnyire irányt mutat az Egyesült Államoknak.

A GDPR elfogadásától messze nem lett biztonságos vagy átlátható az internet. De legalább a folyamat elindult, és minden eddiginél látványosabban hívja fel a figyelmet arra, hogyan működik az internetes gazdaság. És ez a szabályozás tökéletes mintája annak, ahogy a gyakran túlbürokratizált EU működik. Csak ez pont a jó példa.