Minden nap hosszú busz-, személyautósor áll a Jordánia és Szíria közötti határon. A Dzsabir-Naszib nevű határátkelőnél régen lehetett látni karavánokat, hiszen október előtt három éven át le volt zárva. Most nem csupán kereskedők igyekeznek egyik oldalról a másikra, hanem turisták is. A BBC videójában egy busznyi bahreinit mutatnak, egyikőjük arról beszél, hogy még a háború előtt többször is járt Szíriában, ezúttal is azért megy oda, mert „csoda szép ország”. Egy Jordániában megházasodó szír nő pedig családjával indult el rokonokat látogatni.
Ám nem az alkalmi látogatók vannak a legtöbben, hanem a hazatérő menekültek. Egyre többen mennek ugyanis haza, mióta az Iszlám Állam kalifátusát sikerült szinte teljesen felszámolni.
Mariam al-Szajad két éve menekült el Aleppo közeléből:
Amikor elmentünk, reméltük, hogy Isten mindent elrendez. Haza akarunk menni a hazánkba, az otthonunkba, nincs jobb, mint a saját országod.
Nemcsak a hazatérők, a Szíriával határos államok is örülnek a fejleményeknek. Jordániában, Libanonban vagy Törökországban kevesebb menekült lesz, így a helyi hatóságoknak kevesebb emberről kell gondoskodniuk. Másrészt viszont a Bassár el-Aszad vezette szír kormány is elégedett, hiszen a hazatérők bizonyítékot jelentenek a világnak, hogy nyolc év után sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést az ország fölött (valójában területének úgy 60 százaléka fölött), és már béke van.
Az átmenetileg másfél millió szírnek otthont adó Libanon és Szíria a múlt évben megegyezett abban, hogy 5000 menekült hazaköltözik 2018 végéig, Aszadék még buszokat is garantálnak a szállításhoz. A libanoni államvédelem vezetője az év végén azt mondta, 90 ezer ember tért haza, ám ezt még maga a menekültügyi miniszter is cáfolta, szerinte a hamis adattal csak többeket akartak indulásra sarkallni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR adatai szerint a valós szám igazából ennek a tizede lehet.
Törökországban mintegy négymillió szír menekült élhet, a kormánypárti Daily Sabah című lap arról írt, innen „311 ezer ember tért már haza, hála a Daesh (Iszlám Állam) és a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) ellen vívott győzedelmes műveleteiknek”.
Hazatérnek. Hazatérnek?
Ugyanakkor arról még nincs szó, hogy tömegek térhetnének haza. Az ABC például helyi tudósításában írja, hogy az 1,2 millió szír menekültet ellátó Jordániában a „hazatérési kérelmek” 30 százalékát visszautasítják, méghozzá azért, mert kapcsolatot találnak köztük és a szír ellenzék között.
Persze azért egyelőre nem is minden szír rajong a hazatérés ötletéért. Az Abu-Dzabi-i, kormánypárti The National két felmérést is közölt. Az egyik közvélemény-kutatást Jordániában végezték el tavaly novemberben. Eszerint a megkérdezettek
- csaknem egyharmada soha nem tér vissza Szíriába,
- további 24 százalékuk valószínűleg nem megy haza,
- kevesebb mint harmaduk valószínűleg visszamegy,
- és 14 százalékuk biztosan visszamegy.
Kétharmaduk úgy véli, haza kell mennie egyszer, s csak 6 százalékuk mondja azt, hogy végleg letelepedett Jordániában.
Az UNHCR is novemberben kérdezte meg a szír menekülteket, eredményeik szerint
- 8 százalékuk mondta azt, hogy egy éven belül hazamegy (14 százalékuk nem tudott válaszolni, 78 pedig nemet mondott). Ez 3 százalékkal több, mint amit júliusban mondtak ugyanerre a kérdésre.
- A megkérdezettek kétharmada reméli, hogy egyszer hazatérhet, egyharmada viszont nem lát erre semmilyen esélyt.
Nemcsak azok, akik egyelőre, vagy soha nem tervezik a hazautat, de még azok is, akik tervezik a visszatérést, számos félelmükről tudnak beszámolni. Ezek között ott van:
A lakhatásról annyit: az amerikaiak, az oroszok, a törökök, a terroristák, a kurdok és a szír kormányerő a földdel egyenlővé tették az országot. Mindenhol csak romok vannak. Nincs elektromos áram, nincs folyóvíz, nincs iskola, nincsenek közhivatalok.
Így van ez mindenhol, a vidéki kistelepülésektől egészen az Iszlám Állam kalifátusának volt fővárosáig, Rakkáig, ahol a nagyjából egy éve befejezett harcok ellenére még minden csupa rom. A helyiek haragszanak is a városukat lebombázókra, főleg az amerikaiakra, akik tönkretenni tudták Rakkát, de újraépíteni már nem segítenek – hallható a Washington Post videójában. Azt is elmondják, hogy az utcára visszatért az erőszak, orrgyilkosságokat követnek el helyi hivatalnokok ellen, bombázzák a biztonsági erőket.
Biztonság pedig tényleg egyáltalán nincs, és nemcsak a terroristák, hanem az ország vezetése miatt sem.
Aszad egy rendeletben amnesztiát hirdetett, mégis nagyon úgy tűnik, meglakolnak azok, akik dezertáltak, a besorozás elől elmenekültek az országból vagy kapcsolatuk volt a szír ellenzékkel. Több olyan esetről is olvasni, hogy fiatalok elmentek a rendőrségre hazatérésük után, hogy tisztázzák a helyzetüket, aztán hónapokra eltűntek, majd a hadsereg tagjaiként bukkantak fel újra. Brutális verésekről, kínzásokról is szólnak a hírek, néha gyilkosságokról is.
És noha azt kommunikálja Aszad, hogy várja haza az állampolgárokat, igazából ellenzékieket nem szívesen látnának, leginkább a rendszer híveit gyűjtik. Az emberek jogvédelme sem biztosított, ezért is lehet minden felelősségre vonás nélkül erőszakot alkalmazni, ahogy a hazatérőknek sem adják vissza feltétlen azt az ingatlant, amiben a háborút megelőzően éltek, és ami azelőtt az övék volt.
Szóval még a környező országokból sem indulnak olyan hatalmas tömegekben haza Szíriába, pedig a fogadóországok ezt mindenféle eszközzel szeretnék elérni. A buszok biztosítása mellett a legális munkavállalásukat ellehetetlenítik, ahogy az életüket is, alig van miből megélniük, miközben mindenről maguknak kell gondoskodniuk, néha pedig még a katonaság is megrongálja a lakhelyüket – írta a Guardian.
Visszatart sokakat az is, hogy ha egyszer visszamennének Szíriába, onnan már nincs visszaút, vagy ha van is, csak évek múltán engedélyezik. Törökországban ez például öt év. Emiatt családok szakadnak szét, az öregek visszamennek, a fiatalok viszont maradnak.
Csak Isten tudja, látjuk-e egymást még az életben
– mondta egy Libanonban marad nő, amikor anyjától búcsúzott az ABC-nek.
Ezek után nem annyira meglepő, hogy például Németországot nem hagyják el még ennyire sem. A német belügyminisztérium adatai szerint, noha 2017-hez képest tavaly majdnem kétszer annyi szíriai hagyta el önként az országot, ez is csupán azt jelenti, hogy ez a szám 199-ről 2018-ra 373-ra nőtt. Pedig a szövetségi állam és a tartományok 1300 eurót, vagyis 400 ezer forintot és ingyen repülőjegyet biztosítanak a hazautazóknak. Főleg idősek és nyomorgók élnek ezzel a lehetőséggel, nekik ugyanis nincs veszítenivalójuk, ahogy kevésbé kell tartaniuk Aszadék retorzióitól is – írta a német Focus.
Így míg a háború után nem konszolidálódik a helyzet – azt sem tudni, mi lesz az Aszad szerint terrorista, az amerikaiak által viszont támogatott kurdokkal –, addig a legtöbben kivárnak, aztán már többen is érdekeltek lehetnek a hazatérésben:
Ha amnesztiát hirdetnek és békeszerződést kötnek, és félelem nélkül visszatérhetünk a rendes életünkhöz Szíriában, miért ne? Jobb újraépíteni a hazádat, mint jólétben élni egy olyan földön, ami nem a tied
– mondta a jordániai fővárosban élő huszonéves vendéglátós, Omar a Nationalnek.
Kiemelt kép: Laith Joneidi / Anadolu Agency
