Hogy néz ki a német politikai élet a nagykoalíciós megállapodás után? Címszavakban: 24 órás tárgyalások, kimerült csúcsvezetők, a politikusok hiúságáról és az utódlásáról spekuláló sajtó, elégedetlenkedő szavazók gúnyos kommentjei, még elégedetlenebb képviselők és pártaktivisták. Így fennállt a veszélye annak, hogy a szociáldemokrata (SPD-s) párttagság nem hagyja jóvá március 4-éig a mostani egyezséget. Így viszont hiábavalónak bizonyult volna a hónapok óta zajló egyezkedés.
Az elégedetlenség akkora volt, hogy az SPD máris változtatni kényszerült a hétközi megállapodáshoz képest. Martin Schulz szociáldemokrata pártelnök pénteken visszalépett a külügyminiszterségtől. Arról a poszttól mondott le, amelyet annak ellenére akart betölteni, hogy tavaly kijelentette: soha nem lépne be egy Merkel-kormányba.
Ráadásul a jelenlegi SPD-s külügyminiszter (aki az ügyvezető kormányban is megtartotta e tisztséget), a szocdemek legnépszerűbb politikusa, Sigmar Gabriel, Schulz külügyminisztersége kapcsán „szószegésről” beszélt. (Gabriel arra utalhatott spekulációk szerint, hogy valószínűleg megígérték neki a külügyminiszterséget egy nagykoalíció létrejötte esetén – de erről hivatalosan nem lehet semmit sem tudni.)
Budapesten megkönnyebbülhettek
Végül is akkora volt a nyomás a szocdemek pártelnökén, Schulzon, hogy most lemondott a német diplomácia irányításának tervéről – emiatt Budapesten nagy kő eshetett le a szívéről néhány vezetőnek, hiszen Schulz komolyan bírálta korábban a magyar kormány politikáját.
Egy másik változás még inkább kedvező lehet az Orbán-kormánynak: a keresztényszocialista (CSU-s) bajor miniszterelnök „szuperbelügyminiszterré” lép elő. Horst Seehofer Berlinbe kerülése a bevándorláspolitikában a magyar állásponthoz közel álló nézetek erősödését jelzi.
Ezt Magyarországon talán kissé korán ünnepli a sajtó egy része, ugyanis a szociáldemokraták erősen berzenkednek. A családegyesítéssel érkező bevándorlókat az általuk ellenőrzött külügyminisztérium fogja elbírálni – erről Andrea Nahles, a pártelnökségre kiszemelt jelenlegi SPD-frakcióvezető beszélt szerda este a ZDF német televízióban (amúgy eddig is a külügy döntött ebben a kérdésben). Nahles egyébként 153 év után az első nő lehet, aki a német szociáldemokraták élére kerül, kérdés, hogy Schulz „majdnem-külügyminiszteri” bukása után mi lesz Nahlesszel.
Fotó: Sascha Steinbach / MTI / EPA
Kevin Kühnert erősödése és a nagykoalíciót ellenző politikája
A szociáldemokrata párttagságnak még voksolnia kell a koalíció jóváhagyásáról. Az SPD kormányba való belépése ellen kampányoló ifjúsági tagozatvezető, Kevin Kühnert egy rádiónyilatkozatában máris arról beszélt, hogy egy „ilyen unióval” (a CDU-CSU pártszövetséget értette ez alatt) nem lehet a szociális reformokat végrehajtani. Ugyanakkor Kühnert egy még frissebb nyilatkozatában az SPD-n belüli személyi harcot bírálta. Pénteki nyilatkozatának a lényege az, hogy az alapvető baloldali politikáról kellene szólnia a párt kommunikációjának, nem arról, hogy ki kinek és milyen posztot ígért a kormányban.
Kühnert Twitter-üzenetben is bírálta a mostani koalíciós megállapodást. A JuSo, azaz az SPD ifjúsági szervezetének elnöke azóta lett befolyásos embere a pártnak, hogy az SPD tavaly megígérte, hogy önállóan politizál, karakterisztikusabban jeleníti meg a baloldali értékeket, illetve nem lép be az Angela Merkel vezette kabinetbe. Ezzel a retorikával Kühnert 25 ezer új tagot verbuvált az SPD-be, akik most majd személyesen is szavazhatnak arról, hogy akarnak-e koalíciót a CDU-CSU-val. A frissen belépők a tagság öt százalékát teszik ki, a német sajtó szerint ezért a pártszavazás szorosan alakulhat majd.
Fotó: Omer Messinger / MTI / EPA
Három gyengülő politikus nagykoalíciója: Merkel utódlásáról spekulál a Spiegel
A nagykoalíciós megállapodást megkötő három politikus mindegyikének megingott tehát a pozíciója a saját pártjában – írja a német sajtó. Seehofer Berlinben kaphat „nyugdíjas” állást: otthon, a bajor keresztényszocialista CSU-ban sokan örülnek ugyanis a szövetségi fővárosba költözésének.
A másik uniós politikus, a kereszténydemokrata Merkel maradhat valószínűleg kancellár, de esetleges utódlásáról címoldalas vezető anyagban értekezett szerda este a Spiegel Online.
Sőt, pénteken már egy tartományi miniszter, a baden-württembergi agrárminiszter is megszólalt Merkel ügyében. A CDU-s Peter Hauk most tabut döntött, hiszen saját pártjából eddig Merkel esetleges távozásáról ennyire nyíltan még sosem mertek nyilatkozni. „Angela Merkelnek fel kellene ismernie az idők szavát, és még ebben a törvényhozási periódusban meg kellene teremtenie az átmenetet” – mondta a délnémet CDU prominense, utalva a következő 3,5 éven belüli „fájdalommentes” váltás lehetőségére.
Fotó: Adam Berry / AFP
A Spiegel szerint ha a mostani koalíciós megállapodás érvénybe lép, negyedik ciklusát kezdheti meg Merkel, de ezzel gyakorlatilag a hivataltól való elbúcsúzása kezdődött meg. Sőt az utódlásról folyó vita is kezdetét veszi. Így Adenauer óta Merkel lehet az első kancellár, aki nem választásokon veszít, és nem is a pártja váltja le, hanem maga szervezi meg az utódlását is. (Adenauer Ludwig Erhardnak, a német szociális piacgazdaság atyjának adta át a kormányzást a hatvanas években.)
Mindezek után a Spiegel szerint aligha lesz 2021-ben CDU-kancellárjelölt Merkel. Túl sok a fenntartás vele szemben, különösen a CSU részéről. Hasonló a hangvétele a Die Weltnek, aki Merkel „utolsó bevetéséről” ír a mostani koalícióalakítás kapcsán.
Mi lesz a parlamenti ciklus félidejében?
De ki lehet Merkel utóda? A Saar-vidéki miniszterelnöknő, Annegret Kramp-Karrenbauer számított eddig Merkel favoritjának – ez persze csak feltételezés, tegyük hozzá –, ám a tartományi kormányfő a mostani koalíciós tárgyalások nyomán azonban nem kerül be a szövetségi kabinetbe. Ursula von der Leyen védelmi miniszterről is szóltak hasonló hírek, de ezeknek még kevesebb alapjuk van állítólag.
A potenciális neveket nem érdemes tovább sorolni, hiszen a dolgok még egyáltalán nincsenek ilyen fázisban – egy kormánykoalíció alakul most, amelyet három meggyengült politikus (Merkel, Schulz, Seehofer) sajtótájékoztatója harangozott be. Lesz azonban egy ember, aki nem annyira gyenge, és lehetnek később esélyei: Olaf Scholzról van szó, aki Andrea Nahlesszel együtt az SPD jövőbeni hatalmi centrumát alkothatja. A hamburgi szocdem polgármester Schulz egyik politikai ellenfele az SPD-ben, és most a legfontosabb miniszteri tárcára, a pénzügyek vezetésére pályázhat. Pozícióit erősíti, hogy a pénzügyminiszter számít majd a kancellár helyettesének az új nagykoalícióban.
Fotó: Clemens Bilan / MTI / EPA
Mindez viszont a CDU-n belül okozhat súlyos konfliktust. A legnagyobb kormánypárt ugyanis elvesztette a pénzügy után a belügyminiszteri posztot is. A nagykoalíció jóváhagyásáról február 26-án dönt a pártgyűlés – ez sem tűnik sétamenetnek. A CDU-n belül ugyanis a konzervatív Die Welt szerint is növekszik az elégedetlenség. És ez az elégedetlenség elmúlt napokban folyamatosan fokozódott, a vitában elhangzott, hogy minél kisebb a szavazói bázisa az SPD-nek, annál arrogánsabban követel magának posztokat, és annál inkább kénytelen e pártnak engedni a CDU.
Mi lesz a szociális piacgazdasággal?
Az abszolút negatív sajtókommentárok, a névtelenül vagy névvel fortyogó frakciótagok, a Twitteren dühöngő ifjú-szociáldemokraták talán túlzottan is sötétre festik a nagykoalíció megalakulását. A CDU–CSU–SPD-összefogást ugyan elfedik a személyi harcok, de valójában mintha mindegyik párt érezné azt, hogy a német szociális piacgazdaság modelljét kell megmenteni, tehát Ludwig Erhard örökségét kell továbbvinni.
Ezt az örökséget paradox módon a szociáldemokraták gyengítették meg Gerhard Schröder kancellár kormányzása idején, 2003-ban. Olyan intézkedéseket hoztak, amelyek az ország gazdaságát hatékonyabbá tették, de az emberek az SPD-től fordultak el, miután kiderültek a 2003-as „Hartz-IV”-nek nevezett munkaerő-piaci reformok negatív hatásai, súlyos szociális, társadalmi következményei. (Ha valaki mostanában a német RTL műsorait nézi, akkor a „Hartz-IV” valódi szitokszóvá vált, amikor például egy egyedülálló terhes nő jövőbeli kilátásairól – állami támogatási lehetőségeiről – van szó.)
Hiába lett tehát dinamikusabb a gazdaság, hiába csökkent a munkanélküliség, hiába emelkedik a foglalkoztatottság (ha az OECD statisztikáit nézzük, Németország irigylésre méltó helyzetben van), hiába dönt rekordokat a héten a német export, és sorolhatnánk még a szebbnél is szebb gazdasági mutatókat. Van egy jelenség, ami magyarázza a német választási paradoxont – azt, hogy tavaly a szélsőséges, illetve a kormánnyal szemben álló pártok erősödtek. Itt és most nem a menekültválságról és a határok 2015-ös megnyitásáról van szó – aminek a hatását már tavaly is megvitatták a politikusok.
A német polgárok szociális válsága ugyanis nem ilyen pofonegyszerű kérdés. A jóléti közgazdaságtan alaptétele: nem szabad túl nagy egyenlőtlenséget teremteni a társadalomban. Az OECD statisztikáiban megtalálhatjuk az elégedetlenség forrását: a tartós munkanélküliek aránya 40 százalék fölötti Németországban. Így hiába állt elő az egyik legkedvezőbb munkaerő-piaci helyzet az EU legnagyobb gazdaságában, sokakat a teljes leszakadás fenyeget, és ez nyilvánvalóan őket és családtagjaikat is negatívan befolyásolja. Még többen a nyugdíjukért aggódnak.
Fotó: Daniel Roland / AFP
Éppen ezért ismételgeti a mostani kormánykoalíció, hogy a társadalmi szolidaritás erősítése, a nyugdíjak növelése, a fiatalok oktatása a fő célja. Az SPD a tavalyi választási veresége után most a kormányprogram jelentős részét fogja meghatározni, és nem véletlen, hogy a CDU engedett nekik: több fontos miniszteri posztot is megkapnak a szocdemek. Ez talán az egyik utolsó esélyük, hogy a folyamatosan romló választási eredményeiken javítsanak, ehhez azonban a párt szociális törekvéseit kell kidomborítaniuk.
A szociáldemokraták által magukra hagyott tömegeket ugyanis olyan pártok igyekszenek megnyerni, akik a „dolgozó embereket” tartják szem előtt, s akik biztonságot és nyugalmat ígérnek. Korábbi cikkünkben megemlítettük, hogy a radikális jobboldali AfD nevű párt sem csak az idegengyűlöletre játszott rá, hanem felismerte a „dolgozó emberek” bizonytalanságát.
Most tehát a nagykoalíció feladata az, hogy visszatérjen a szociális piacgazdasághoz: a gazdaságban a szabad piacot erősítse, Ludwig Erhard gazdasági miniszter tette egykor, de a szociális szférában igenis garantálni kell, hogy senki ne maradjon le vészesen a prosperitás nyerteseitől.
Van rugalmas eleme a német gazdasági szisztémának
Szerencsére a német gazdaság szerkezete szofisztikáltabb annál, hogy mindent a kormányra bízzanak. Az elmúlt napokban érkezett egy jó hír például arról, hogy a baden-württembergi ágazati szakszervezetek és munkaadók megállapodtak abban: rövidebb (gyakorlatilag négynapos) munkaheteket biztosítanak átmeneti időre (két évre) az ezt kérő dolgozóknak. Mások pedig, ha akarnak, hosszabban dolgozhatnak a 35 órás munkahétnél, azaz több 40-órás szerződést köthetnek a munkaadók.
A német korporatív rendszer tehát képes a megújulásra, a rugalmasságra, ami azon alapul, hogy a dolgozói érdekképviseletek és a munkaadók képesek a kompromisszum megkötésére. A mostani megállapodás ugyan Baden-Württembergben jött létre – ott is a fémiparban és az elektronikában dolgozókról van szó –, de a kísérlet nyomán hamarosan máshol is kipróbálhatják ezt az ötletet.
Kiemelt kép: Wolfram Kastl / AFP
