Nagyvilág

Lehet, hogy mégsem lép ki Trump a klímaegyezményből

Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok mégsem lép ki a párizsi klímaegyezményből Donald Trump elnök júniusi bejelentése ellenére, egyes források szerint ugyanis Washington inkább a megállapodáson belül próbálná növelni a mozgásterét - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.

A cikk szerint több amerikai kormányzati tisztségviselő is arról számolt be egy hétvégi kanadai klímakonferencián, hogy az Egyesült Államok kilépés helyett olyan kompromisszumos megoldást szeretne, amelynek értelmében jelentősen enyhítenék az országra vonatkozó szerződéses kötelezettségeket.

Az Egyesült Államok képviselői azt közölték, hogy nem próbálják újratárgyalni a párizsi egyezményt, hanem megpróbálják felülvizsgálni, milyen feltételek mellett maradhat részese az ország a megállapodásnak

– mondta Miguel Arias Canete uniós klíma- és energiaügyi biztos a politikai-üzleti lapnak.

A klímaegyezmény hatása valamelyest így is csökkenne, de legalább továbbra is megmaradna a nemzetközi közösség egysége a megállapodás mögött.

A Fehér Ház egyik szóvivője tagadta a cikk állításait, mondván, hogy az amerikai álláspont változatlan, ugyanakkor kiemelte, hogy nincsen kőbe vésve az elnök véleménye a kilépésről.

Donald Trump júniusban jelentette be, hogy felmondja a párizsi globális klímaegyezményt, amelynek keretében az Egyesült Államok még Barack Obama elnöksége alatt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest. Igaz, Trump hozzátette, hogy kormánya készen áll tárgyalásokat kezdeni az újbóli belépésről, vagy részt venni egy teljesen új megállapodás kimunkálásában.

A hosszú tárgyalásokat követően 2015-ben tető alá hozott egyezményben 195 ország vállalta, hogy 2 Celsius-fok alatt tartják a Föld légkörének felmelegedését az iparosodás előtti mértékhez képest. A szerződéshez a világ országai közül csak Szíria és Nicaragua nem csatlakozott.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik