Nagyvilág

Egy odvas fából indult a világ eddigi legnagyobb Ebola-járványa

A vírus legelső áldozata, egy kétéves kisfiú, a fában élő denevérektől kaphatta el a vírust.

Legalábbis ezt állítja az a német, svéd, kanadai és brit szakemberekből álló tudóscsoport, amely idén áprilisban négy hetet töltött az Ebola-vírussal fertőzött országokban azzal a céllal, hogy feltérképezzék a járvány kiindulásának pontos helyét. A tudósok vizsgálódásuk eredményeit a közelmúltban hozták nyilvánosságra az EMBO Molecular Medicine című szaklapban.

Tanulmányukban azt írják, minden jel arra utal, hogy a valaha volt legnagyobb, és legtöbb áldozatot szedő Ebola-járvány, ami Libéria, Sierra Leone, Nigéria, Mali és Szenegál után Spanyolországban és az Egyesült Államokban is szedett áldozatokat, egy kis guineai faluból, Meliandouból indult pusztító útjára. A mélyen a guineai erdőben található, 31 házból álló falu lakói a tudósok kérdésére elmondták, a helyi gyerekek rendszeresen múlatták az időt azzal, hogy a falu körül lévő hatalmas fák között játszottak.

Mint kiderült, a járvány legelső áldozatának otthonától alig néhány méterre is volt egy fa, melyben a falusiak elmondása szerint évek óta éltek denevérek. “A gyerekek sokszor játszottak a nagy fa odvában” – idézi a tanulmány a faluban élőket. A fát egyébként március 24-én, több mint három hónappal a kétéves Emile halála után felgyújtották. “Ahogy a lángok felcsaptak, a törzsből egy sereg denevér menekült el.”


Kép forrása: The Independent

Denevér terjesztheti

Bár a tudósok hivatalosan a mai napig sem tudják pontosan, honnan származik a vérzéses lázat okozó, gyilkos Ebola-vírus, régóta sejtik, hogy valamiképp kapcsolatban lehet az Afrikában honos egyik gyümölcsevő denevérrel. Míg a vírus az őt hordozó denevért nem károsítja, könnyen megfertőzheti azokat a ragadozókat, akik elfogyasztják a fertőzött állat húsát, így a “bozóthúst” evő embereket is.

A tudósok a helyiek beszámolója alapján mintákat vettek az Emile otthonához közeli talajból és hamuból is, amiben denevérmaradványokat is találtak. Noha az élve elfogott egyedekben nem találták a vírus nyomát, nem tartják kizártnak, hogy a fában tanyázó kolónia néhány tagja fertőzött lehetett.


Kép forrása: Europress

Napok alatt kiirtotta az első családot

A New York Times egy korábbi cikkében hosszan írt a “nulladik áldozatról”, a kétéves Emile Ouamounoról, aki december hatodikán halt meg vérzéses láz következtében. Néhány nappal később az első tünetek jelentkeztek édesanyján, a hároméves nővérén és a nagymamáján is. Mint kiderült, mindannyian magas láztól, hányástól és véres hasmenéstől szenvedtek, ám a faluban senki sem tudta megmondani, pontosan mi bajuk lehet. Gyógymód híján néhány nap leforgása alatt mindannyian meghaltak.

Dr. Fabian Leendertz, a kutatócsoport német tagja és a tanulmány szerzője a BBC-nek elmondta, a denevérek a jövőben is komoly veszélyt jelenthetnek majd. Nemcsak azért, mert az erdők állandó lakói, hanem azért, mert az utóbbi időben a városokban – tetők alatt, a házak repedéseiben – is megjelentek. Hozzátette, az állatok kiirtása nem jelentene megoldást a további járványok ellen, csak felborítaná a már meglévő ökoszisztémát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik