Nagyvilág

“Sosem hittem, hogy létezik igaz háború, míg nem láttam a kurdok harcát”

Jászberényi Sándor tíz napot töltött Észak-Irakban, a kurdok között. Többször járt velülk a fronton, elment egy menekülttáborba, és egy harcoló női pesmerga alakulatot is meglátogatott. Most úgy látja, az Iszlám Államnak nincs helye a bolygón. Iraki krónika - befejező rész.

Szőkőkutak tömege spricceli a vizet Erbil főterén, galambok szállnak az óratoronyra és hömpölyög a tömeg. Az egész jelenet szürreálisnak tetszik: a kurd főváros úgy fest, mintha nem is lenne háború. A piros lámpánál kéregető menekült arab vagy jezidi gyerekek árnyalják csak a látványt.

Fotók: Jászberényi Sándor

 Ámándzs leállítja a kocsit a kávézónál, mindannyian kiszálunk. A parkolóban már vár erbili házigazdám Kaúá „káká” Kádír Nadír. A két pesmerga fiú betámasztja az első ülésre a géppisztolyokat, Hiúa Dzseff leveszi a napszemüvegét.

„Isten veled Kák Szárdár”­– mondja Hiúa és megölel. „A számom megvan?”

„Meg.”

„Mit fogtok most csinálni?” – kérdezem.

„Visszamegyünk a frontra és harcolunk. Mi mást?”

A két pesmerga kísérő szótlanul áldogál. Odalépek hozzájuk és megölelem őket. Az elmúlt tíz napban egy pillanatra sem váltunk el egymástól. Bár szabadon mozoghattam és  azt csinálhattam, amit akartam, mindig úgy alakult, hogy valamelyik fiú éppen ott téblábolt a közelemben. Kérdeztem Hiúát, hogy ő szólt-e nekik, de nem. Egyszerűen csak úgy érezték, jobb, ha figyelnek a magyar fiúra, akinek még pisztolya sincs.

“Remélem, elszúrjuk a mennybe jutásukat, és mi öljük meg őket”

Jászberényi Sándor iraki krónikájának valamennyi részét megtalálja itt.

Tálib, a nagydarab bajszos szunnita elérzékenyülve azt mondja: „Ne aggódj, legyőzzük őket.”

A kommunista Amandzs már praktikusabb: „Legközelebb hozz whiskyt.”

Az egész jelenet alig tart tovább öt percnél. Végül beszállnak a kocsiba és elindulnak Szulimani felé. Én  Kákához megyek, hogy kihúzzam a hátralévő tíz órát a repülőgépem 03:20-as indulásáig.

Abban egészen biztos vagyok, hogy a kurdok le fogják győzni az ISIS-t. Nemcsak azért, mert láttam, hogy milyen elszántsággal mennek harcolni a pesmergák, hanem mert meggyőződésem, hogy a világban nincs helye egy terroron alapuló államnak. Az ISIS halálra van ítélve, mert nem emberek békés együttélése hozta össze, hanem a vér és a kegyetlenség. A XXI. században ez nem lehet államszervező erő.

Aggódni elsősorban a kurdok miatt aggódok. Ezért az ezerszer szétvert, mégis megmaradt harmincmilliós népért. A történelemben még sosem tudtak ennyien róluk. Még sosem volt ilyen közel az önálló állam álma.

És éppen ez a probléma. A kurdok ugyanis roppantul megosztottak abban a kérdésben, hogy szabad-e az észak-iraki területen kikiálltani a saját államot. A KDP, mely Erbilt és Észak-Kurdisztánt kormányozza, populista húzásként bejelenetette, hogy népszavazásra fogja bocsátani a kérdést – igaz Maszúd Barzáni elnök később úgy nyilatkozott Bagdadban, hogy „nem hagyják el Irakot”. A kérdés azonban nyitva van, és úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok és Törökország is támogatná.

Az autónómia területén kikiáltott független államot a másik legnagyobb politikai szervezet, a PUK (Patriotic Union of Kurdistan, azaz Kurdisztáni Hazafias Unió) ellenzi, mert attól tartanak, hogy végérvényesen hazavágná a „Nagy Kurdisztán” ügyét, a Törökországban, Szíriában és Iránban élő jelentős kurd kisebbség autonómia törekvéseit.

„Azon kívül, hogy lehetne saját pénzünk, útlevelünk és leválhatnánk a bagdadi központi költségvetésről mást nem érnénk el vele” – mondja Hiúa.

E három faktorból egyedül a leválás az iraki kormány büdzséjéről lenne fontos. Az ISIS offenzívája óta ugyanis Bagdad szinte semmit sem folyósított a kurdoknak. A megoldást a PUK egy konfederációs államban látja. Irak etnikai alapon konföderációs állammá alakulna egy nyugati szunnita résszel, egy északi kurddal és egy déli siítával mindhárom állam pedig saját költségvetéssel bírna.

Csakhogy a KDP bármikor meglépheti, hogy egyoldalúan kikiálltja a független kurd államot. Ezt pedig nem nézné jó szemmel az a 150 000 pesmerga harcos az országban, akik erősítésként érkeztek az ISIS elleni harchoz, és a PUK-kal együtt ellenőrzik Kirkukot és a déli területeket. A viszony a két nagy párt között amúgy is fagyos: a ’90-es évek közepén konkrét polgárháború dúlt a frakciók között, s bár jelenleg béke van, mindenki aggódik, hogy mi fog történni, ha az ISIS-t legyőzik.

 

„Megígérem neked, hogy nem lesz háború. Nem hagyom” – mondja Hiúa, a PUK politbürósa, amikor erről kérdezem, de nem nyugtat meg. Az ellenségeskedés a frakciók között bár nem fizikai szinten, de mindenhol látható. Mind a PUK, mind a KDP médiája egyformán mocskolja a másikat.

Az elmúlt napokban, amit a kurdokkal töltöttem, megtapasztalhattam, hogy mennyire nyílt, vendégszerető és kedves emberek – hogy szekulárisak, mert az identitásuk minden vallást felülír. Maximálisan amellett vagyok, hogy legyen saját államuk, de nem mindenáron. Szörnyű lenne arról olvasni hónapok múlva, hogy polgárvér szennyez polgárkezet, és az a Kurdisztán, mely jelenleg a civilizált világ védőbástyája, a polgárháború sötétségébe süllyed.

Remélem azonban, hogy a politikusok tartják a szavukat és nem lesz háború.

Az ISIS-t ezt a brutális bandát le fogják győzni. Minden sejtem tudja ezt. Sosem hittem abban, hogy létezik „igaz” háború, amíg nem láttam a kurdok harcát.

Elterjedt rólam, hogy túl „arabbarát” vagyok véleményeimben, hogy toxikus liberalizmus vezérel, amikor a Közel-Keletről írok. A Magyar Narancs egy a könyvemről írt kritikában még azt is belebegtette, hogy esetleg elkötelezett híve lennék- és kesztyűs kézzel bánok a Muzulmán Testvériség nevű nemzetközi iszlamista szervezettel.

Tény, hogy nem gondolom, hogy minden szunnita muszlimnak az töltené ki az életét és minden gondolatát, hogy

1. hogyan pusztíthatná el Izraelt

2. hogyan kiálthatná ki a kalifátust.

Ennek nagyon egyszerű okai vannak: egy arab országban élek és túl sok arabot ismerek.

Az ISIS azonban elérte, hogy egy platformra kerüljek a legvadabb neokón külpolosokkal, hogy sürgessem a nemzetközi beavatkozást és az Iszlám Állam sóval történő beszántását. Mert annak a bandának, akik intézményesítik a rabszolgatartást, nincs helye ezen a bolygón.

Hajnalban a repülőgépem elhagyja Kurdisztánt. Éles kanyart veszünk, hogy ne repüljünk be az ISIS területére, mert vannak föld-levegő rakétáik, melyek le tudnák szedni a gépet. A pirkadat már a Sabiha Göcken nemzetközi reptéren talál, ahol feltöltöm az internetre a videókat, melyeket a fronton készítettem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.