Egy muszlim ország, ahol fülig szerelmes fiatalok szabadon kimutathatják érzelmeiket a nyilvánosság előtt, ahol a nők úgy öltözködhetnek, ahogy akarnak, ahol még a böjti időszak, a ramadán alatt is lehet alkoholt kapni, és ahol mindezek dacára a család és a becsület fontos értékek: ez Törökország. Legyen teheráni üzletember, kairói aktivista, kuvaiti diák vagy iraki alkalmazott, a Közel-Keletről idelátogatókat lenyűgözi a saját kultúra és az európaiság különleges kettőse – írja az NZZ.
A május végén kezdődött tüntetések megtépázták ezt a képet. Vannak, akik az arab tavasz mintájára már török tavaszról beszélnek, és a kairói Tahrír térhez hasonlítják a Taksimot. Az iszlám és a demokrácia boldognak tűnő házasságának egy csapásra vége lett. Az arab világ reakciója a török eseményekre inkább az adott ország belső ellentéteire, vagy a síiták és a szunniták közötti nézeteltérésekre mutat rá.
Fotó: MTI / EPA / Henning Kaiser
Irak, Irán és Szíria alig leplezett kárörömmel tudósít a tiltakozásokról, óva intve állampolgárait a Törökországba utazástól. Eközben a Muzulmán Testvériség hívei a tüntetőket bírálják, mivel szerintük vissza akarják forgatni az idő kerekét, és gátat akarnak szabni a változásoknak, amelyek a konzervatív-iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetésével köszöntöttek be Törökországban.
A török modellt korai lenne siratni, hiszen az arab tavasz országaira sok olyan reform – köztük a gazdasági liberalizáció – véghezvitele vár, amelyet Törökország már évekkel ezelőtt meglépett, és amelyekből végül sikersztorit kovácsolt. Az érem másik oldala már nem ilyen fényes: több ezer aktivista, politikus, újságíró és ügyvéd ül börtönben, a média szájkosarat kapott, valamint a korrupció és mutyizás sem ismeretlen fogalom az országban.
Fotó: MTI / EPA / Sedat Suna
A tiltakozásoknak köszönhetően azonban talán változik valami ezen a téren. A Taksim téren vagy máshol, a tüntetők között járva egy dolog biztosan mindenkinek feltűnik: a különféle csoportok nem különülnek el élesen. Harcos nacionalistákat látni az autonómiát követelő kurdok mellett, az alavita kisebbség tagjai a vallásos szunnitákkal karöltve követelik a miniszterelnök távozását, és a hippik jól megférnek az öltönyös alkalmazottakkal egy csoportban.
A török belpolitikát évtizedekig meghatározó törésvonalak mára elmosódtak. A jobb- és baloldal hívei nem változtatják csatatérré az utcákat, mint régen. Még a világiak és a vallásosok közötti ellentét is csak részben érhető tetten. A jelenlegi mozgalom leginkább az európai ifjúsági megmozdulásokhoz hasonlítható – véli az NZZ elemzője.
A legtöbben elutasítják a tekintélyelvű kormányzást, amelynek fogalmát Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vezetési stílusa kétségkívül kimeríti. A tüntetők egy szociálisan és politikailag liberálisabb társadalomban szeretnének élni. A mozgalom pedig akár lökést is adhat a további reformokhoz, hogy Törökország valóban mintává váljon a Közel-Kelet számára – bizakodik az NZZ újságírója.
