Nagyvilág

A boszniai rendőrség szerint merényletre készülnek Milorad Dodik mérsékelt boszniai szerb miniszterelnök ellen ugyanazon bűnbanda tagjai, amely feltételezések szerint kioltotta Zoran Djindjic szerbiai miniszterelnök életét.
2006. 12. 19. 16:56
Silvio Berlusconi jól van, és még ezen a héten visszatér Olaszországba – jelentette ki keddi nyilatkozatában a jobbközép ellenzéki vezető egyik szövetségese, Gianfranco Fini, a jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) feje.
2006. 12. 19. 14:31
Ismét támogatásáról biztosította az amerikai kormány hétfőn a palesztin elnököt és védelmébe vette Mahmúd Abbásznak az előre hozott választások kiírására vonatkozó jogát. A tűzszünet ellenére folytatódnak az összecsapások a Hamasz és a Fatah között, akik túszcserét hajtottal végre hétfőn este.
2006. 12. 19. 07:30
Tovább romlott a helyzet Irakban augusztus közepe és november közepe között: a támadások száma 22 százalékkal növekedett az említett időszakban az előző negyedévhez képest. Az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnya helyett immár a síita milícia a felekezetközi erőszak legveszélyesebb motorja az arab országban – tette közzé az amerikai védelmi minisztérium jelentésében.
2006. 12. 19. 07:18
Hillary Clinton New York-i szenátor, a Demokrata Párt legnagyobb reményű lehetséges elnökjelöltje hétfőn kijelentette: nem támogatja az átmeneti iraki csapaterősítés ötletét, és többé nem hisz Bush elnöknek.
2006. 12. 18. 23:14
Tavasz óta tíz százalékponttal, 39 százalékra csökkent az európai uniós tagság támogatottsága Magyarországon - derül ki az EU hagyományos őszi átfogó közvélemény-kutatásából (Eurobarométer), amelynek eredményeit hétfőn tették közzé Brüsszelben.
2006. 12. 18. 19:20
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az albán államügyészség nyomoz egy terrorcsoport után, amely fegyverekbe is felhasználható radioaktív anyagokat csempészett be Albániába Montenegrón keresztül - jelentette a Dan című montenegrói napilap.
2006. 12. 18. 17:18
Olvasói sztorik