Izrael arra készül, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságon beperelje Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt izraeliek elleni népirtás kísérlete miatt - közölték jeruzsálemi külügyminisztériumi források.
Társadalmi veszélyességére hivatkozva a Szcientológia Egyház felügyeletének szigorítását követelik különböző pártok politikusai Németországban azután, hogy a szervezet felavatta új székházát Berlin központjában.
Condoleezza Rice amerikai és Cipi Livni izraeli külügyminiszter Jeruzsálemben folytatatott tárgyalásukon jelezték, hogy támogatják Mahmúd Abbász palesztin elnök elképzeléseit.
Tízezrek tüntettek a terrorizmus ellen Madridban, és nagyszabású megmozdulás volt a baszkföldi Bilbao iparvárosban is két héttel azután, hogy az ETA terrorcselekményt követett el a spanyol főváros repülőterének parkolóházában.
Venezuelában kezdte meg latin-amerikai körútját Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, akinek vendéglátója, az Egyesült Államok-ellenes nézeteiről ismert Hugo Chávez államfő a teheráni atomprogram buzgó támogatója.
XVI. Benedek pápának az egynemű párok életközösségét elítélő megnyilatkozásai ellen tüntetett a római Szent Péter téren homoszexuálisok mintegy 200 főnyi csoportja.
Óriási kráter tátong Sao Paulo brazíliai nagyvárosban egy épülő metróállomás helyén, amely helyi idő szerint pénteken beomlott, és a megindult földtömeg több járművet és embert magával ragadott.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy bővítsék ki arab országokkal a közel-keleti megbékélés elősegítésére létrehozott kvartettet, amely az ENSZ-ből, az Egyesült Államokból, az Európai Unióból és Oroszországból áll.
A legnagyobb tengerszint-emelkedés 40 centiméteres volt egy csendes-óceáni japán szigetnél azután, hogy a Kuril szigeteknél nagy erejű földrengés történt közép-európai idő szerint szombat hajnalban nem sokkal hat óra előtt, 30 kilométerrel a tenger szintje alatt - jelentette a japán meteorológiai intézet.
Angela Merkel kancellár asszony szerint a féléves német elnökségi célkitűzések csakis a tagországok támogatásával valósíthatók meg – derült ki a tekintélyes Deutschlandfunk rádióállomásnak adott, szombaton előzetesen ismertetett interjúból.
Az új Irak-stratégia hibája, hogy nem világos a mögötte rejlő pontos politikai cél, a csapatok kivonásával ugyanakkor az ország az etnikai térségek mentén darabokra szakadna. A legnagyobb problémát egy független kurd állam megalakulása jelentené, mely adott esetben akár a törökök fegyveres fellépését is maga után vonhatja.
Amín Dzsemájel volt libanoni államfő cáfolta pénteken, hogy a Mááriv című izraeli lapnak megerősítette volna: életben van a két izraeli katona, akiket a síita Hezbollah gerillái raboltak el 2006 júliusában.
Az amerikai hadsereg létszámának növelését javasolta Robert Gates védelmi miniszter, ami elemzők szerint az elhúzódó iraki háború egyenes következménye.
Kenneth Roth, a jogvédő szervezet ügyvezető igazgatója szerint a terrorellenes háború jegyében elkövetett visszaélések miatt Amerika ma már nem tölti be az emberi jogok legfőbb védelmezőjének szerepét.
Japán kész arra, hogy bővítse együttműködését a NATO külső műveleteiben, elsősorban a katasztrófaelhárítás, az újjáépítés és a békefenntartás területén - jelentette be Abe Sindzo japán miniszterelnök.
Több mint húszezer síelő rekedt az Ausztria kedvelt síközpontjának számító Söldenben, mert szikladarabok hullottak a város egyetlen kivezető útjára - közölte Sölden polgármestere.