Közélet
Az apartheid-rezsim vége óta először nem szerzett többséget a törvényhozásban Nelson Mandela pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus. Ennek egyik oka, hogy a párt korábbi vezetője, az onnan korrupció miatt kizárt Jacob Zuma saját alakulattal indult el a választáson. Dél-Afrika kormányzásában a koalíciós kényszer miatt így ismét döntő szóhoz juthatnak a fehérek, miközben a szélsőségek is megerősödhetnek.
2024. 06. 23. 17:57
Kita esküvőszervező volt Belaruszban, és sok mindenről megírta a véleményét az Instagram-oldalán. Utóbbi tevékenysége miatt egyszer csak arra ébredt, hogy kommandósok törtek rá. Több mint két és fél évet ült, szabadulása után kiszökött Lengyelországba, és most megpróbál új életet kezdeni. Interjú az antirasszista szkinhed lánnyal.
2024. 06. 23. 11:01
Hétköznapian gyerekrablásnak, hivatalos kifejezéssel jogellenes gyermekelvitelnek hívjuk, amikor egy szülő – a másik beleegyezése nélkül – úgy dönt, külföldre költözik a közös gyermekükkel. Annak jártunk utána, ennek milyen jogi következményei vannak, illetve mit tehetnek azok, akik szülőpárként különböző országokban képzelik el a jövőjüket.
2024. 06. 23. 06:57
- 18:01 Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
- 18:01 Bochkor Gábor összehasonlította a német és a magyar Kincsvadászokat: Agyvérzés kerülget
- 17:28 Halódik az X
- 17:15 Injekció helyett gyurma – folytatódik a síugrók péniszbotránya
- 17:03 Rubint Réka: A magas hangon kiabáló, „meg tudod csinálni Réka” már a múlté
- 17:01 Meghalt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja
- 16:43 Bundabotrány vádja árnyékolja be a vízilabda Európa-bajnokságot
- 16:40 Koronavírus: újabb tájékoztatást adott ki az NNGYK
- 16:30 Hányan mondtak le eddig a Nobel-díjukról, és kinek sikerült az, ami Trumpnak?
- 16:16 Nincs erőmű Ukrajnában, amit ne ért volna orosz csapás
- 16:12 A DK talált egy választói csoportot, ahol a Fidesz vezet, ők pedig bejutnának a parlamentbe
- 16:03 Leégett Agárdi Szilviáék otthona: édesapja mentette meg az énekesnőt és a férjét
- 15:58 Figyelmeztet a TikTok, hogy a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet és sok más lap állami ellenőrzésű média
- 15:55 A DK plakátkampányt indít, hogy ne csak jobboldali pártok legyenek a parlamentben
- 15:52 Hans Zimmer készíti a 2027-ben érkező Harry Potter-sorozat zenéjét
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 16:03 Leégett Agárdi Szilviáék otthona: édesapja mentette meg az énekesnőt és a férjét
- 12:27 Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 12:47 Szibériai hideg jön: mínusz 15–20 fok is lehet
- 12:48 Szijjártó összehívta az összes magyarországi uniós nagykövetet
- 17:01 Meghalt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:29 Hátborzongató sírrablás Nógrádban, felnyitottak egy családi kriptában lévő koporsót, majd kiemelték belőle a holttestet
