Közélet
Az amerikai külügyminiszter-helyettes úgy véli, Oroszország szíriai beavatkozása nem járt túl jó eredményekkel.
Egy aprócska, tényleg csak pár hektáros földecske esett most le a Mészáros-családnak Alcsútdobozon. Örvendhetnek a rögök, értő ember bérli majd őket. Amíg meg nem veszi.
A vésős-kalapácsos akciónak ugyanakkor a pártelnök szerint nem lesz következménye.
Mármint migrációs nyomás. Ha ő mondja, akkor így is van. Lélegezzünk. Fel.
2015. 10. 28. 21:14
A volt miniszterelnök a minimálbér fokozatos emelése mellett érvelt.
2015. 10. 28. 19:44
Vállalkozási szerződés keretében, két részletben, 16 oktatófilm elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyar Nemzeti Bank.
2015. 10. 28. 19:38
Köztestület lesz a Pálinka Nemzeti Tanács is, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter írja ezt egy új törvényjavaslat indoklásában.
A jelenlegi tendenciák szerint 2018-ban Jobbik-Fidesz párharc lesz a magyar közéletben, a baloldal kezd kiiratkozni ebből a versenyből, mondta.
2015. 10. 28. 17:47
Fantasztikus, őrületes, szenzációs négy év elé nézünk, csak úgy sziporkázni fog a lengyel politika! Már most a nemzeti méltóság forradalmáról beszélnek Kaczynski hívei, és mi jöhet még karácsonyig???
2015. 10. 28. 15:31
Felelőtlen, veszélyes, ez a két szó jutott eszébe a jobbikos politikusnak arról a kiszivárgott tervezetről, miszerint a rezsicsökkentést fontosabbnak tartja a kormány az atombiztonságnál.
2015. 10. 28. 14:37
- 07:28 20 millió gyerek vált szexuális bántalmazás áldozatává digitális platformokon egyetlen év alatt
- 07:25 A két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei vérest tűzpárbajt vívtak Kijevben
- 07:19 Férfi egyesben nem maradt magyar a US Openen
- 07:01 Sokkal pontosabbá válhat az időjárás-előrejelzés Magyarországon egy új műholdnak köszönhetően
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 06:46 Folytatódik az eszkaláció: bezárják a német kulturális intézeteket Oroszországban
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 03:40 Hamarosan felragyog az aratóhold: mutatjuk, mikor lehet megfigyelni
- 03:39 Nemrég még a visszatérést ünnepelte, most újra megsérült Dárdai Bence
- 22:02 Hiába a halasztás, Marozsán Fábián meccse félbeszakadt
- 21:52 Kilenc év után újra bemehetett egy börtönbe a Magyar Helsinki Bizottság
- 21:51 Rekordösszegű főnyeremény volt a tét: itt vannak a Skandináv lottó nyerőszámai
- 21:32 Magyar Péter világossá tett néhány dolgot az Európai Tanács elnökének
- 07:00 Hidegen hagyták a nyári hőhullámok a hortobágyi vadlovakat
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 17:59 Lemondott Jászszentandrás fideszes polgármestere
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 13:44 Elmondta három kisgyermek a szüleinek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük a barátjuk, amíg ők koncerten voltak
- 18:45 Nyomoznak Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt
- 17:11 Magyar Péter: A Duna medrének természetes mélyülése miatt a szakemberek feltöltik az érintett részeket Paksnál
