Én nem vagyok magyar? Engem deportálnak? Ez nem lehet igaz – ez valami szörnyű álom.
Ez áll mottóként a kézzel írt, soha ki nem adott regény belső borítóján.
A kötet címe: Lidércnyomás.
A dátum: Felsberg, 1945. nyár.
A szerző: Veszprémi Etelka szombathelyi tanárnő.
Olvassunk bele a mű legelejébe.
„1944. március 19-én reggel, mikor templomba mentem, a Király uccában utamat állták a német katonai autók. Ugyanaz a szorongó érzés fogott el, mint Pesten 1919. augusztusban vagy mikor, a bevonuló románok láttára. Az egész nap valami kimagyarázhatatlan rossz érzésben telt el. Másnap, 20-án már kiadták a rendeleteket a zsidók ellen: uccára járni 7 órán túl nem szabad stb. Én akkor még távoli néző voltam csak, Vajda Erikán át tudtam meg mindent. Erika a leányáért aggódott, aki Pesten volt intézetben, haza tudja-e még hozni. Mikor elhozta a Sion apácáktól, ahol a titkárnői tanfolyamot végezte, megállapította, hogy az apácák még jobban meg vannak rémülve, mint zsidó tanítványaik. „Önök után mi kerülünk sorra” – mondta neki az egyik.
Március 30-án, csütörtök délután konferenciánk volt, sokáig tartott és olyan fáradtan és átfázva jöttem ki, hogy szokásom ellenére beültem a Palace kávéházba egy forró kávéra. Jugovics Pityu, kevés számú repülőtiszt ismerőseim egyike, csodálkozva azon, hogy ott lát, az asztalomhoz ült.
Erre gondoltam pár órával később, amikor a rádió bemondta az új rendeletet: minden eddigi zsidó törvény, minden tanusítvány semmis, akinek a nagyszülei zsidók voltak, az zsidó! Ezen az estén tudtam meg, hogy többé nem vagyok állampolgár, többé nem vagyok ember, csak zsidó. „Stoss zu, der Kerlistvogelfrei.” Napok, sőt órák alatt változott meg körülöttem a világ. Utaznom többé nem szabad, sárga csillagot kell viselnem, aranyom, ezüstöm nem lehet, lakásom csak a ghetto, mint évszázadokkal ezelőtt. És én olyan egyedül voltam Szombathelyen, minden rokonom Pesten.
Április 5-én, Nagyhét szerdáján kellett feltenni a sárga csillagot. Ezen a napon zártuk a tanévet. Az iskolában gyengéd kímélettel kezeltek, osztályfőnök nem voltam, nem kellett többet bemennem. Szerdán-csütörtökön nem mentem ki a házból. Nagypénteken délután mentem a szomszéd uccáig, ahol Weisz Ferencné házában Kutas Kálmán az ev. lelkész házi istentiszteletet tartott. Erről engem jó barátok értesítettek, meghívtak és Kutas ott mindnyájunknak kiszolgáltatta az Urvacsorát.”
A kézzel írt szöveget – amelyből az eredeti formájában idéztünk – a szerző utóbb legépelte, a füzeteket dossziéba helyezte, a pakk pedig fiókba került.
Hogy Veszprémi Etelka próbálta-e kiadatni a művét, nem tudni, miképpen arról sincs információnk, hogy meddig élt az amúgy 1896 decemberében született asszony.
Amit viszont tudunk:
A negyvenes urak osztálytársak voltak általánostól közel érettségiig (amerikai alapítványi zsidó iskola), tizenéves koruk óta gyűjtenek mindent, ami a magyarországi zsidóság múltjával kapcsolatos, különösen a vészkorszak foglalkoztatja őket – mindkettejük nagyszülei érintettek a holokausztban, indíttatásnak ez épp elég.
Egyikük sem történész (Attila zöldségesből régiségkereskedővé átnyergelő Ráday utcai família sarja, András közgazdász), így nem érzik feladatuknak, hogy például kiderítsék, a könyvírás után mi történt Veszprémi Etelkával. Azt mondják: „A mi dolgunk az, hogy levadásszuk a tárgyakat. A többit megteszik majd profi kutatók, irodalomtörténészek, levéltárosok.”
Hosszú ideig a civil keresetükből finanszírozták hobbijukat, és csupán a 2010-es évek közepén fogalmazódott meg bennük, hogy közgyűjteményben lenne a helyük a jelenleg bérelt (és zsúfolt) irodahelyiségben őrzött kincseiknek. Az állam akkoriban indította a Sorsok Háza projektet, melynek vezetője, Schmidt Mária megállapodott Attilával és Andrással, hogy a gyűjtemény képezi majd alapját a múzeumi levéltárnak. Ám az intézmény átadási határideje egyre csúszott. A megfeneklett program 2019-ben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjéhez, Köves Slomóhoz került, Andrásék vele is egyezségre jutottak, ám a mára úgy tízmilliárd forintot felemésztő Sorsok Háza projekt továbbra is áll – állítólag felekezeti feszültségek húzódnak a háttérben, a totál irracionális patthelyzet feloldására egyelőre semmi esély.
