Közélet koronavírus

A Fidesz nem vezet statisztikát, a többi képviselő 80 százaléka már vakcinához jutott

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
Eltelt bő egy hónap az előző cikkünk óta, így újra megkerestük a parlamenti képviselőket, hogy megtudjuk, kaptak-e már koronavírus elleni védőoltást, és ha igen, melyiket. A kormányoldal nem híve az átláthatóságnak ez ügyben, a többiek készségesen válaszoltak.

A frakciók

Két olyan frakció van, ahol minden tag megkapta már legalább az első oltást, a Párbeszédé, illetve a Magyar Szocialista Párté. Előbbiből Tordai Bence és Mellár Tamás már mindkét dózison túl van – őket orosz vakcinával oltották. Burány Sándor és Kocsis Cake-Olivio Pfizert kapott, Szabó Tímea pedig Modernát.

Az MSZP név szerinti listát nem küldött, levelükben azt írták, tizenöt képviselőjükből hat már a második oltáshoz is hozzájutott. Kiemelték, mindenkit arra kérnek, éljen a védőoltás adta lehetőségével. A Demokratikus Koalíció kilencfős frakciójából eddig heten kaptak valamilyen védőoltást, a másodikat még egyikük sem.

Az LMP hat parlamenti képviselőjéből mindenki regisztrált az oltásra, közülük egyedül Demeter Márta nem került még sorra. Schmuck Erzsébet kínai vakcinát kapott (abból már két adagot), Ungár Péter és Hohn Krisztina AstraZenecát, Keresztes László Lóránt Pfizert, Csárdi Antal Modernát.

Megkeresésünkre a Jobbik azt közölte, a tizenhétből nyolc olyan frakciótagról tudnak, aki megkapta az oltását. Elég vegyes, hogy ki mihez jutott, mint írják: volt, aki AstraZenecát kapott, más Pfizert, de akad olyan is aki csak Szputnyikot „választhatott”.

Nem válaszolt megkeresésünkre a KDNP frakciója, a Fidesz pedig ezúttal is csak annyit írt, mint legutóbb:

A frakció nem vezet ilyen statisztikát.

Független és nemzetiségi képviselők

Március közepén elküldött levelünkre a tizenhárom független, illetve egy német nemzetiségi képviselő közül tizenketten válaszoltak, közülük akkor csak egy képviselő kapta meg az oltás első adagját. Második érdeklődő levelünkre eggyel kevesebben küldtek választ, viszont a tizenegyből kilencen már vakcinához jutottak.

A volt Jobbik-elnök, Sneider Tamás április közepén kapta meg a Szputnyik V-t egy egri oltóponton. Családját, illetve rokonainak nagy részét is aznap oltották, mivel egy faluban élnek és a település nagy részének aznap adták be a védőoltást, írja a képviselő, akitől azt is megtudtuk, az orosz vakcina beadása után lázat és hidegrázást tapasztaltak – ezek a mellékhatások azonban egy nap alatt elmúltak. Szputnyik V-t kapott a szintén exjobbikos Farkas Gergely, május első napjaiban lesz esedékes számára a második dózis.

Bencsik János Pfizert kapott, április 4-én a Szent Imre kórházban. Az oltás után élőben jelentkezett Facebookon, TikTokon pedig oltási naplót vezet.

A függetlenként a Mi Hazánkot képviselő Apáti István április közepén kapta meg első Pfizer-adagját, mint írja, elsőbbséget, kivételes sürgősséget nem kért és türelmesen várakozott.

Hadházy Ákos április 3-án a Facebookon posztolt arról, hogy megkapta a Moderna első dózisát.

AstraZeneca jutott Székely Sándornak, aki két napig volt rosszul az oltástól, de azóta már jól van. A második dózisig június végéig kell várnia. Szabó Szabolcs május első napjaiban kapja meg szintén a brit-svéd vakcinát. Kínai védőoltást a független, illetve nemzetiségi képviselők közül egyedül Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese kapott a napokban.

Nem jutott még oltáshoz Szél Bernadett (aki Hadházyhoz és Szabó Szabolcshoz hasonlóan a Momentum jelöltje lesz az ellenzéki előválasztáson), illetve Fülöp Erik – a Jobbik után a Mi Hazánkból is kilépett képviselő azt közölte a 24.hu-val, hogy bármelyiket elfogadja majd, ha sorra kerül.

A 63 képviselőt lefedő válaszokból kiderül, hogy 49 kapott oltást az ellenzéki frakciótagok, illetve a független és nemzetiségi képviselők közül, ami 78 százalékos arány.

Grafikánkon minden kör egy képviselőt jelöl, emiatt összesen 199 található belőlük az ábrán. Szürkével jelöltük azokat, akik nem adtak (érdemi) választ, feketével azokat, akik nem kaptak még oltást, a többieket pedig pártjuk alapján színeztük. A grafikon tetején található gombokkal megnézheti az oltottsági állapotot az egyes időpontokban, a grafikon alján pedig megnézheti, hogyan változtak az egyes kategóriák.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után érkezett meg Varga-Damm Andrea független képviselő válasza. Ő még nem kapott még oltást, mint írja, szerinte ennek több oka van: egyrészről azért nem, mert még nagyon sok idős, krónikus beteg nem kapta meg a regisztráció ellenére sem az oltást, „és ő nem egy gyáva politikus, ”, illetve azt gondolja, a politikusok semmilyen előnyt nem kaphatnak a polgárok előtt. Varga-Damm számra megdöbbentő az egészségügyi kormányzat retorikája az oltások kapcsán. Mint írja, azt érzékeltetik, hogy bárkinek bárminemű betegsége, vagy akut tünete van, amely utalhat valamilyen más betegségre, kockázat nélkül megkaphatja bármelyik oltást. Ez még egy laikus számára is egyértelmű, hogy nem lehet igaz.  A képviselő azt írta, tömegével kapja a leveleket az emberektől, akiknek betegsége miatt nem adható oltás, és őket most, akik tizenöt hónapja sem betegedtek meg a vírus miatt, további hátrány éri azzal, hogy nem mehetnek be közösségi rendezvényekre. „Az egy hete első oltást kapott, nem védett, potenciális fertőző bemehet rendezvényekre, aki pedig egészséges, az nem. Nagyon durva” – zárta sorait.

Made with Flourish

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik