A pszichológusok arról számolnak be, hogy jóval több a munka, mint korábban: túlterheltek, és folyamatosan vissza kell utasítaniuk jelentkezőket. Olyan régi kliensek is visszatérnek a terápiába, akik korábban már megküzdöttek a problémáikkal, de most a nagyobb stressz miatt szükségük van a támogatásra. Ugyanakkor vannak, akiknek a lezárások miatt csökkent a jövedelmük vagy munkanélkülivé váltak, és emiatt nem tudják folytatni az elkezdett munkát. Mások az online dolgozó pszichológusokat nem tudják igénybe venni, mert otthonról nem tudnának biztonságosan és zavartalanul beszélni. Talán az egyetlen pozitív jelenség, hogy néhányan rugalmasabbak most, több idejük van, ezért könnyebben jutnak el pszichológushoz.
A terápiákat és konzultációkat tavaly márciusban, a veszélyhelyzet kihirdetése után hirtelen kellett átszervezni az online térbe. Azóta a segítők egy része elsősorban élőben fogadja a klienseket, mások maradtak a netes eszközöknél, vagy felesben dolgoznak. Tudni kell, hogy a Skype-on vagy Viberen folytatott pszichoterápia sok szakembernek már megszokott dolog, míg néhányan kényszerből tértek át erre.
A megkérdezett pszichológusok közül többen elégedettek az online munkával, vagy akár kényelmesebbnek is tartják, ugyanakkor kiemelték, hogy annak hatékonysága a kliens személyiségétől és problémájától is függ. Akinek nem olyan jók a verbális készségei, szorong a videóhívástól, vagy gondjai vannak az érzelmek kifejezésével, annak kevésbé hasznos az online terápia. Azokkal az iskolásokkal, akik korábban is jártak pszichológushoz, online folytatható a munka, viszont vannak olyan, segítségre szoruló kamaszok, akik nem kerülnek a pszichológus látóterébe. A mostani online terápia más, nehezebb, mint a covid előtti volt, mivel sokan a képernyő előtt ülnek egész nap, így már elegük lehet abból, hogy a pszichológussal is csak Skype-on találkoznak.
Nem jellemző, hogy az emberek kifejezetten a covidra hivatkozva keresnék fel a pszichológusokat, de gyakran okozza a szorongásos, pánikos tüneteket a bezártság vagy a félelem. Akik a tavaszi lezárásokat rosszul viselték, jellemzően legkésőbb ősszel kezdtek el pszichológushoz járni, akiknek télen lett elegük, azok pedig mostanában jelennek meg a szakembereknél. A betegségtől való félelem, az összezártság vagy az egyedüllét és a korlátozások egyértelműen felerősítik a problémákat, a szorongást, a stresszt, a depresszió – felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt.
A járvány és a korlátozások pszichés hatásai már mindenkin megfigyelhetők
Az embereket egyre inkább megviseli a bizonytalanság és a megszokott örömforrások hiánya. Lassan egy éve élünk így (kisebb megszakítással), ráadásul a tél vége, március eleje egyébként is nehéz időszak.
A legrosszabb állapotba valószínűleg azok az emberek kerültek, akik korábban is féltek a betegségektől, a kórokozóktól, a haláltól, vagy nem viselik jól a bezártságot. Az ő tüneteik most extrém módon felerősödhetnek. Jellemző, hogy akik megszokták, hogy különböző társas programok segítségével vezetik le a feszültséget, most a lehetőségek megszűnése miatt többet szoronganak, és gyakrabban szomorúak. Bár az extrovertáltak nehezebben viselik ezt a helyzetet, mostanra már az introvertáltak is szenvednek.
A nem vagy alig működő szektorokban (turizmus, vendéglátás, szórakoztatóipar) dolgozók nagy eséllyel nem kerülnek a pszichológusok látóterébe. Mivel elveszítették a munkájukat, nincs pénzük terápiára sem, így csak hosszabb távon fog kiderülni, mennyire viseli meg őket a krízis. Az egyik megkérdezett pszichológus elmondta, a kliensei közül pont egy olyan nő omlott a legjobban össze, aki az egyik érintett szektorban dolgozott. Miután elveszítette a munkáját, annyira felerősödtek a tünetei, hogy gyógyszert kellett szednie. Szerencsére jobban lett, de új állást még nem talált.
Már tavaly áprilisban írtunk arról, hogy a veszélyhelyzet alatt ijesztően megnőtt a családon belüli erőszaknak számító esetek száma. Sajnos a bántalmazott nőknek most még kevesebb esélyük van segítséget kérni, mint egyébként, hiszen nem is tudnának nyugodt körülmények között beszélgetni a szakemberrel. Az egyik pszichológus arról számolt be, hogy egy Magyarországon tanuló külföldi nő például nagy részben az összezártság miatt jött össze férfi lakótársával, aki aztán nagyon erőszakosan viselkedett vele. A nő „normál” körülmények között nem is ment volna bele ebbe a kapcsolatba. Vannak, akiknek bántalmazó szüleikkel kell újra együtt lakniuk az előállt helyzet miatt. Néhány nő esetében szerencsére a bántások sűrűsödése ahhoz vezetett, hogy könnyebben eljutottak a döntésig, és szakítottak a párjukkal, vagy elváltak.
Azok a párkapcsolatok is veszélybe kerültek most, amelyekben nincs jelen bántalmazás. Akiknek az életében fontos szerepet játszott a társasági élet vagy a munkába járás, a hirtelen bezárkózás hatására kevésbé tudták kezelni a problémáikat. A kapcsolatok egyhangúbbá, szürkévé válhatnak. Az is okozhat párkapcsolati krízist, ha két ember másképpen gondolkodik a vírusról. Ha pedig valaki a bezárások idején vagy kicsivel előtte költözött össze a párjával, akkor az okozott feszültséget, hogy nem volt idő megszokni egymást.
Az egyedülállók is nagyon szenvednek most, amikor érthető módon nehéz párt találni. Azok a nők például, akik randizni próbálnak (és esetleg korábban átéltek már erőszakot), szoronganak a kijárási tilalom miatt, és bizonytalanok azzal kapcsolatban, hol tudnának biztonságosan találkozni valakivel úgy, hogy ne kelljen rögtön felmenni a lakására. Egy egyedülálló kliens azért érezte nagyon rosszul magát a szigorú korlátozások alatt, mert szembesülnie kellett azzal, hogy mindenki a párjával van, míg neki korábban a kultúrára, kikapcsolódási lehetőségekre épült az élete. Akik mostanában váltak el, magányosak, és gyakrabban gondolnak az exükre.
A megkérdezett pszichológusok közül néhányan nem csak felnőttekkel foglalkoznak, ők a gyerekek helyzetét még súlyosabbnak látják. Azoknak a kamaszoknak a legnehezebb, akik éppen leválnának a családjukról, de most nem tehetik ezt meg, vagy akik szeptemberben váltottak iskolát, és emiatt nem tudtak még barátságokat kialakítani az online oktatásra való átállás előtt. A gyerekek arról számolnak be, hogy egyre kevésbé van kedvük barátokkal találkozni, még akkor is, ha ezt megtehetnék. Náluk is jobban elszigetelődnek azok, akiket szüleik a vírusra hivatkozva nem engednek sehova: ők még a szabadban sem találkozhatnak társaikkal. Más kamaszok azért nem mernek kimenni, mert féltik a szüleiket, nagyszüleiket vagy a családban élő krónikus betegeket. A leginkább szorongó és depressziós kamaszok (és sokszor felnőttek) nem keresnek pszichológusi segítséget, emiatt az várható, hogy egy réteg le fog maradni az iskolában, és pszichésen súlyos állapotba kerül. Az iskolapszichológusok őket is próbálják tájékoztatással, információs anyagokkal elérni, de a szülők, akik tehetnének valamit, elfoglaltak, magasabb szinteken pedig szóba sem kerül a probléma.
Egy olyan kamasznak, akit az iskolában bántottak a társai, felüdülés lehet, hogy most nem kell élőben találkoznia velük. Akiket stresszel a közlekedés vagy a tömeg, könnyebben alkalmazkodtak az online tanuláshoz vagy a home office-hoz. Nekik viszont sokkal nehezebb lesz majd visszatérni a járvány előtti életbe.
Az emberek mentálisan egyre rosszabb állapotba kerülnek és nem tudni, mennyire lesz súlyos a helyzet: hányan menekülnek az öngyilkosságba, különböző függőségekbe, vagy fognak küzdeni még évekig a traumák következményeivel. A felelősség pedig nem hárítható át a szakemberekre, hiszen egy ilyen problémával kormányzati szinten kellene foglalkozni.
