Közélet

Aki elszokik a munkától, abból nem lehet többé semmi, csak képviselő

Mit takar a magyar jegybank valódi arca? Milyen mélyre jut még Palkovics miniszter az akadémiai vitában? Mit akart elérni az osztrák alkancellár, és mit remélhet még Orbán? Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Bokros Lajos: A magyar jegybank valódi arca

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

2019. május 7-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményt adott ki 2018-as gazdálkodásának eredményéről, és örömmel értesítette a hazai nyilvánosságot, hogy nyereségéből idén újra 50 milliárd forintot fog befizetni a magyar állam központi költségvetésébe. Úgy tűnik föl tehát, mintha lenne egy csodálatosan működő intézményünk, ami nemcsak kivételesen hatékonyan járul hozzá a magyar gazdaság remek teljesítményéhez, hanem még üzemként is nyereséges. Evvel pedig nemcsak saját intézményi kiválóságát bizonyítja, hanem jelentős mértékben javítja a hazai államháztartás egyensúlyát is. Elérkezett a szép új világ.

„Lehet azonban olyan jegybank, amelyik épp azért veszteséges, mert kitűnően teljesíti elsőrangú feladatát, az árstabilitás védelmét. Ennek azonban a fordítottja is igaz: lehet olyan jegybank, amelyik üzemi szinten nyereséges, miközben nem teljesíti jól ezt a feladatát. Leszögezhető tehát, hogy a jegybank nyeresége egyáltalán nem sikermutató. Normális országokban nem is mutató. Alakulása nem tükrözi azt, hogy a szóban forgó jegybank mennyire eredményes legfőbb feladatának teljesítésében, az árstabilitás megőrzésében, akár az infláció (az áremelkedés), akár a defláció (az árcsökkenés) elkerülésében, a nemzeti valuta értékének megőrzésében.  Az, hogy az MNB – hasonlóan a hazai önkényuralom sok más intézményéhez – lényegében bűnszövetkezetként működik, kitűnően jelzi, hogy nem független intézményről van szó. Ha a költségvetés durva kijátszásában korrupt bűntárs, akkor nem meglepő, hogy pénzpolitikája sem önálló. Mint elemzésemből kiderült, elsődleges célja nem az árstabilitás védelme, ahogy a törvény előírja, hanem a magyar nemzeti valuta értékének fokozatos rontása a gazdaság folyamatos versenyképességi romlásának részleges ellensúlyozása végett. Fontos azonban felismerni, hogy ezt az ördögi kört széttörni csak akkor leszünk képesek, ha a demokrácia helyreáll Magyarországon.”

Csató Katalin: Jelek, jelzések

Az MTA 191. Közgyűlésén megszavazták és határozatba foglalták, hogy az MTA kutatóintézet-hálózata maradjon az Akadémiánál, és döntöttek arról is, hogy az irányításban nagyobb szerepet kapjon a kormányzat egy 1/3-1/3-1/3 struktúrában.  Még nincs vége.

De ami eddig, e határozat megszületéséig történt példaértékű. Az akadémia Elnökétől a kutatóintézetek vezetőin át a kutatókig mindenki összefogott. Lassan, lépésről-lépésre alakult mikéntje. A szakszervezetek első próbálkozását követte, felváltotta az Akadémiai Dolgozók Fórumának megalakulása. A humán-és társadalomtudományok majd szélesebbre nyitva a természettudományok képviselőiből. A kutató-hálózat fennmaradásáért, az Akadémiához kötelékében maradásért elkötelezett emberek álltak az élre, s bátran, okosan, higgadtan érveltek szóban és  cikkekben igyekeztek megértetni a tudományos alapkutatás lényegét és az innovációval való kapcsolatát.

Az MTA elnöke Lovász László és Palkovics László között megindult párbeszédek egyik fordulópontja a rendkívüli közgyűlés 2018. december 6-án. Lovász László ugyanis közgyűlési felhatalmazást kért a tanácskozások folytatásához. Itt világossá tette, hogy

méltatlannak és jogellenesnek tartja Miniszter úr azon szándékát, hogy a kutatóhálózati átvilágítás alatt az intézmények működéséhez szükséges alaptámogatás egy részét visszatartja. Az MTA jogilag megalapozatlannak tartja azt is, hogy a kutatóhálózatban határozatlan idejű kinevezéssel dolgozó közalkalmazottak bérét és a kutató munkához szükséges eszközöket, az infrastruktúrát pályázati úton biztosítsák.

A köztestület tagsága egységesen támogatta Lovász nyilatkozatát.  A 2019-es év mégis az alapfinanszírozás csepegtetésével indult, s e cseppek tekinthetők akár első eredményeknek is. Mert ettől kezdve Palkovics László kereste a „sérülékeny” pontokat. Először az Akadémia Elnökével próbálkozott, majd az intézeti igazgatókkal, majd az intézetek összessége közé akart éket verni az alapfinanszírozás megpályáztatásával.  Valamennyi kísérlete megbukott. A tudományos eredmények megkívánt „átvilágítása” sem hozta meg az általa várt eredményt.  Mint durcás gyerek zsarolt, minősített, távol maradt, nem tárgyalt, levelet írt, úgy is megcsinálom mondta, utoljára „kit érdekel, a parlament majd megszavazza”. Ép ésszel felfoghatatlan, amit művelt.

Mellár Tamás: Parlamenti színes (7.)

„Az elmúlt napokban többször is eszembe jutott Mikszáth Kálmán örökbecsű megállapítása a képviselőkről:

Aki egyszer mandátumhoz jutott, az végképp elszokik a munkájától, úgyhogy abból nem lehet többé semmi, csak képviselő.

Első hallásra ez túl sommás, általánosító véleménynek tűnik. Ha azonban felidézem az elmúlt egy évem tapasztalatait a parlamentben, ahol többnyire olyan képviselőkkel találkoztam, akik már sok-sok éve az Országházban dolgoznak, akkor igazat kell adnom a neves írónak.”

„Mert szakmai kérdések megbeszélésére vagy a különböző problémák szakszerű megvitatására vajmi kevésszer volt alkalmam az első parlamenti évemben. Ezért hát elkezdtem lázasan keresni magamon is a tüneteket, amelyek a szakmai ismereteim elvesztésére utalnak. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy ez a hatás nálam is érvényesül, mert szembesülve a korábbi munkahelyemhez kötődő újabb szakmai eredményekkel, egyre kevésbé értem őket. Konkrétan a Központi Statisztikai Hivatallal kapcsolatban jutottam erre a következtetésre.”

Váncsa István: Vadászjelenetek Alsó-Ausztriából

Strache bevándorláspárti felesége azóta hazaköltözött bevándorláspárti szüleihez, bár az se kizárt, hogy a bevándorláspárti erők hajnali órán egy elsötétített ablakú fekete autóval érte mentek és elhurcolták. Strache ugyanis a föntebb írtaknál messzebbre tekintett, nemcsak a Kronen Zeitungot nyúlta volna le, hanem a teljes osztrák sajtót. Hasonló média­hátországot akarunk, mint amilyet Orbán is felépített, mondja a föntebb említett videón, miután leitta magát és kamaszos hevülettel ábrándozik.

„Kurz kancellár evvel kapcsolatban interjút adott a Bildnek, a kérdezők rámutattak, hogy ezért az Egyesült Államokban akár huszonöt év börtönbüntetés is járhat, ő pedig nem azt mondta, hogy ne bomoljanak már, hanem hatalommal való visszaélésről, korrupciós ajánlatokról és a szabad sajtó elleni támadásokról motyogott.

Dzsingisz kán meghágta mindazon fehérszemélyeket, akik Eurázsia végtelenbe nyúló pusztaságain nagyjából egy időben éltek vele, és persze nyilván volt legalább egy suhanc, aki elképzelte, milyen volna Dzsingisz kánként létezni ezen a földön. A suhanc esetünkben Stra­che, Dzsingisz kán pedig Orbán. Kurz szerint a suhanc képzelgéseinek büntetőjogi következményei is lehetnek akár. Orbánt illetően semmit se mond, ábrándoznia persze neki is szabad.”

Kovács Zoltán: Szarvasbőgés

„A butítási művelet töretlenül és módszeresen halad előre. Egy Magyarországnál kisebb népességű országban öt politikai napilap jelenik meg, átlagban 60 és 80 ezer példányszámban, ugyanennyi hetilap, 15 ezertől 40 ezer példányig. Magyarországon nem egyszerűen nincsenek ilyen példányszámok, de a meglévő lapok kilencven százaléka kormányközeli (voltaképpen kormánylap), de a mi bélpoklos kabinetünk nem elégszik meg semmivel: most irodalmi és kulturális erőcentrumot óhajt létrehozni, és kéthetilapot indítani olyan induló összeggel, amitől a függetlenségüket még őrző lapkiadók vezetőinek vérbe borul az agyuk.”

Strache lemondása azt jelenti, hogy Ausztriában még létezik politikai kultúra. Minthogy a magyar kormányfő ezt az egészet új vadászati szezonként értékeli, ez azt mutatja, hogy nálunk ilyen már nincs.

Négy nappal később Orbán a Strache-ügyben kicsit mélyebbre ásott, és értékelte a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi és a migrációs válság, valamint a Brexit is arra figyelmeztet, hogy “ha nem figyelünk oda, ha nem választunk megfelelő vezetőket, ha nem hozunk jó döntéseket, ha nem teszünk bátor lépéseket, akkor Európa tartós hanyatlása is bekövetkezhet”.

Ez vajon kinek szól, és mire vonatkozik? Kit kell választani? És egyáltalán, mit jelent ez az egész?

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.