Az eddigi hírek szerint legalább 38 halálos áldozatot követelt a szerda hajnalban, Perugia térségében kipattant 6,4-es földrengés. És még sok ember lehet a romok között. Ha csupán a magnitúdót nézzük, inkább közepes, mintsem erős rengésről beszélünk – évente átlagosan 150 ilyen méretű rengést regisztrálnak a szakemberek.
Sőt, egy év alatt világszerte körülbelül 20 alkalommal mérnek 7-es vagy annál nagyobb erejű földrengést, de általában lakatlan területeken, ami nem éri el a média ingerküszöbét.
Afrika a hibás
A földrengés ereje tehát nem arányos a rombolással, általánosságban 6-os vagy annál nagyobb magnitúdó tud már komoly károkat okozni az emberi létesítményekben – mondta Tóth László szeizmológus a 24.hu-nak.
A bűnös pedig térségünkben mindig ugyanaz: az afrikai kőzetlemez lassan az eurázsiai lemeznek préselődik két centiméter/év sebességgel. Ez generálja azt a feszültséget, amely a törésvonalak mentén földrengésekben pattan ki. Most is ez történt, a múltban pedig ez az erő gyűrte fel, és emeli a mai napig is az Alpok hegyláncát. A jövőben pedig a két kontinens teljesen összepréselődik, megszűnik a Földközi-tenger.
Váratlanul pusztít, tehetetlenek vagyunk
A kőzetlemezekben folyamatos a feszültség, ahol a kéreg egyszer már eltört vagy gyenge, bármikor számíthatunk újabb földrengésekre. Mai tudásunk alapján ennél pontosabban nem is lehet meghatározni a következő földrengések helyét és idejét.
– fogalmaz a szakember.
Perugia környékén ráadásul a törések a föld felszínén is tökéletesen kirajzolódnak, mégsem lehet, lehetett ezt a rengést előre jelezni. Szerencsés esetben a nagyobb mozgásokat előrengések előzik meg, ám komoly következtetéseket még ezek sem engednek meg. Egyrészt nem tudni, hogy adott földmozgás előrengés-e, vagy egy kisebb földrengés maga.
A gyakori kisebb rengések ettől függetlenül figyelmeztető jelek, de operatív cselekvést mégsem lehet rájuk alapozni: még mindig nem tudni, hogy a “fő rengés” adott törésvonal mentén vagy esetleg több tíz kilométerrel távolabb fog-e kirobbanni. Így néhány óvintézkedést ugyan megtehetünk, de emberek kitelepítéséhez mindez nagyon kevés információt nyújt.
Egy másik probléma, hogy az előrengéseket akár egy nagy, vagy több, egymástól viszonylag távoli “kisebb” rengés követheti, ami megint csak a bizonytalanságot erősíti.
Utórengések: komoly veszélyforrás
Végezetül az előrengések megjelenése nem törvényszerű: vagy jelentkeznek, vagy nem. Nem úgy, mint az utórengések. Ezekről tudjuk, hogy egyre ritkábban és egyre gyengébben, de mindenképp bekövetkeznek, akár a földrengés után fél évig. Tóth László szerint Olaszországban most ez lehet a legnagyobb veszélyforrás.
Magyarországon is megtörténhet
Ami Magyarországot illeti, a földkéreg szerkezete és az elmúlt 1500 év tapasztalata alapján csak kisebb vagy közepes, legfeljebb 6-6,2-es magnitúdójú földrengésnek van valószínűsége. Az olasz pusztítást látva nyilván óriási tragédia lenne, ha ez épp lakott területet érintene, mint ahogy már volt is rá példa. 1763. június 23-án – a károk alapján – 6,3-asnak becsült földrengés rázta meg Komáromot.
Hogyan reagál a Vezúv?
Véletlen egybeesés, de épp ma van a Vezúv Pompeit és Herculaneumot elpusztító, híres kitörésének évfordulója. Perugia nem fekszik túl messze a vulkántól, ami egyébként is régóta “gyanús” a szakembereknek. A tűzhányó több mint hetven éve csendes, miközben a szeizmikus hullámok megfigyelése alapján tudjuk, 8-10 kilométeres mélységben hatalmas mennyiségű magma halmozódott már fel.
Tóth László azonban megnyugtat – egyelőre. Való igaz, hogy a hajnali földrengésnek és a Vezúv esetleges kitörésének ugyanaz a “motorja”, de földrengés nem generál vulkánkitörést. Fordítva már más a helyzet, egy-egy vulkánkitörést rendre kisebb-nagyobb földmozgások követnek.
Azt sem mondhatjuk, hogy Perugia körzetében a Föld most kieresztette a gőzt, egy darabig béke honol majd a környéken. Az a bizonyos motor egyfolytában jár, és bármikor pöffenhet még egy olyat, mint szerda hajnalban. Kissé tudományosabban: a földkéregben folyamatosan termelődik a feszültség, aminek valahol, valamikor mindenképp földrengés formájában kell távoznia.