Közélet

Lincshangulat az 1-es villamoson

Mindenki összefogásról, és közös tettekről beszél, közben senki nem csinál semmit. Olvasónk ülőhelyet próbált szerezni az utastársainak, ezért egy hajléktalan férfit próbált letessékelni a villamosról, aki hat ülőhelyet foglalt el. A hajléktalan anyázni kezdett, majd a védelmére roma férfiak siettek. Ebből lett később a baj:
Tisztelt BKV-figyelő!
 
Szeptember 29-én, hétfőn este 18 óra körül utaztam az 1-es villamoson a Lágymányosi híd és az Lehel utca között. Az Ajtósi Dürer sorig az utolsó, majd onnantól az első kocsiban, ugyanis olyan atrocitás ért, ha nem szállok át másik kocsiba, lehet, hogy élve már nem szálltam volna le a villamosról.
 
A Lágymányosi hídnál az indulás előtt felszállt egy hajléktalan férfi a villamosra, aki egy 4-es helyre lepakolt, majd még két ülést elfoglalva leült. Zavaró volt a szaga, és a jelenléte, de nem foglalkoztam vele. 
 
Az első néhány megállóban elkezdtek gyűlni az emberek. Egyre többen lettek, az ülőhely is elfogyott. Valahol a Népliget környékén felszállt egy terhes nő is, akinek rajtam kívül nem sokan szándékoztak átadni a helyet, ezért felálltam, és megkértem, hogy üljön le. Leült, majd a hajléktalan férfihez mentem, és megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e véletlenül, hogy 6 adófizető, bérletes utas helyét foglalja most jelenleg. Kulturált kérdésemre, egy igen tiszteletteljes „K*rva anyád” választ kaptam, amit egy a hátam mögül érkező „Ha nem tetszik valami, le lehet szállni te g*ci” kísért. Sajnos nem vettem észre, hogy mögöttem a hasonló hajléktalan férfiből áradó szagokat már jól tűrő, roma fiatalemberek foglalták szintén a bérleteseknek fenntartott ülőhelyet.
 
Megkértem őket, hogy ne szóljanak bele, mert beszélgetni próbálok az úrral. Nem anyáztam, kulturáltan feltettem neki egy kérdést, melyre még teljesértékű választ nem kaptam. Jeleztem feléjük, hogy nem kívánok vitatkozni. Be sem tudtam fejezni a mondanivalóm, az egyik kultúrlény közbe is vágott, és fenyegetni kezdett. Én nem voltam neki elég, már a családom kiirtásával fenyegetőzött. Hogy nyomatékosítsa bennem, hogy nem beszél félre, a zsebében lévő bicskára mutogatott, aminek szerencsére csak az akasztóját láttam. Már nem akartam emelni a hangulatot, ezért úgy gondoltam, jobb ha kicsit hátrébb megyek a kocsiban, de nem hagytak békén. Jöttek utánam és fenyegettek. 
 
Amelyik kutya ugat, az nem harap, tartja a mondás, viszont abban a pillanatban úgy e voltam szarva, mint még életemben sosem. Átfutott az agyamon az összes olyan eset, amikor hasonló márkájú emberek lincseltek meg hozzám hasonlóakat. Nem akartam közéjük kerülni. Én jót akartam, segíteni az utastársaimnak, persze senki nem kelt a védelmemre, még csak szóban sem. Leszállni nem akartam, mivel már sötétedett, inkább két kocsival előrébb mentem, ott legalább a villamosvezetőnek tudok szólni, ha baj van.
 
Annyira ideges voltam, és annyira remegtem, hogy a rendőrség hívása csak akkor jutott eszembe, mikor ezek a férgek már leszálltak a villamosról, így nem tettem feljelentést. Nyári tapasztalatom egyébként az, hogy rendőrségre telefonálni vicc. Augusztusban több mint 15 perc kellett, mire kapcsoltak valakit, mindenki foglalt volt…
 
A történet tanulsága egyébként annyi, hogy a BKV járművein nem az a nagyobb ember, akinek bérlete van, hanem az, akinek kilós aranylánc lóg a nyakába, és aki TESCO-s szatyorban hordja az életét.
 
XY
 
(Név, elérhetőség kérésre nincs megjelenítve)

Amíg az utasok nem állnak ki egymás mellett, és nem védik meg egymást, addig ne várjunk komolyabb változást. Maradnak a hajléktalanok, és a marad a lincshangulat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik