Pozitív lépésnek nevezték a BÉT kisebb cégeinek vezetői, hogy az állam őket is megkérdezi, mielőtt döntene a nyugdíjpénztáraktól átkerülő részvények eladásáról. Van, aki már talált befektetőt a csomagra és olyan is, aki a tartós állami részvételt is el tudja képzelni – írja a Napi Gazdaság.
Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) azt javasolja majd a nyugdíjreform és adósságcsökkentő alap irányító testületének, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól átkerülő kisebb részvények esetében először keressék meg a kibocsátókat és velük egyeztessenek az eladásról – mondta a lapnak Borbély László András általános vezérigazgató-helyettes.
A téma kapcsán a Portfolio.hu arról ír, hogy jelentős vagyon kerül át az ÁKK-hoz, ennek egy kisebb, de az érintett tőzsdei társaságok szempontjából nem elhanyagolható része magyar részvény. Az internetes gazdasági lap a Stabilitás Pénztárszövetség statisztikáit felhasználva vizsgálta, mely társaságokat érinti leginkább az állam tulajdonszerzése.
A Portfolio számításai alapján a kisebb kapitalizációjú vállalatok közül a Rábában, az RFV-ben és a Graphisoft Parkban szerezhet az állam (valószínűleg ideiglenesen) 5 százalékot meghaladó befolyást, de a közvetetten az ÁKK-hoz átkerülő részvényvagyon figyelembe vételével akár a Richterben, az OTP-ben és a Magyar Telekomban is 5 százaléknál nagyobb tulajdonos lehet az állam. Ez pedig a közkézhányadok változása miatt akár új BUX-súlyok meghatározását is szükségessé teheti.
AJÁNLOTT LINKEK:
Itt a nagy nyugdíjkérdés – Mi lesz a vagyonnal? (Napi Gazdaság)
Melyik magyar vállalatban szerez befolyást az állam? (Portfolio.hu)