Üzleti tippek koronavírus

Felvásárlás a boltokban: ezeket vittük, mint a cukrot

A koronavírus miatti félelmek hatására 25 százalékkal emelkedett a nemzetközi kiskereskedelmi láncok forgalma 2020. február 24. és március 1. között.

A Nielsen szkennelt adatai alapján leginkább az egészségvédelmet célzó termékeket és a tartós élelmiszereket vásárolták a hazai fogyasztók. A felvásárlási hullám a nem-élelmiszerkategóriákat is utolérni látszik.

2019-ben a hazai kiskereskedelem forgalma mintegy 2500 milliárd forintot tett ki, ami heti átlagban 12 milliárd forintot jelent – a kiugró szezonális periódusok átlagolását is beleértve. Az év kilencedik hetében a heti értékbeli forgalom a nemzetközi láncok szkennelt adatai alapján 12 milliárd forint volt, ami csaknem 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos periódusát.

„Mivel a vásárlási magatartás krízishelyzetben eltérő lehet a normálisnak tekinthető, akár szezonálisan kiugró időszakokhoz képest, úgy gondoljuk, hogy a kiskereskedelemre való hatás ciklusa rövidebb lesz” – mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen Connect magyarországi ügyvezetője.

Feltöltik a „járványkamrát”

A vizsgált időszakban a cukor értékbeli forgalma 178%-kal ugrott meg az előző év azonos időszakához képest. A liszt értékesítése 168%-kal nőtt, de nagy tételben vásároltak száraztésztából, rizsből és étolajból is.

A tartós élelmiszerek között kimagaslóan nagymértékben fogyott a különféle konzervekből, de a zacskós leves, a tartós tej és a fagyasztott zöldségek értékesítése is jelentősen emelkedett.

Rohamosan növekedett az egészségvédelmi termékek iránti kereslet is. A hazai kiskereskedelmi egységek polcairól átmenetileg elfogytak a fertőtlenítők és kéztisztítószerek. Az előbbiből február utolsó hetében 91%-kal több fogyott az előző év azonos időszakához képest.

A tisztálkodási és higiéniai szereknél ennek mértéke 142%, vitaminok esetében pedig 108%. A kézfertőtlenítők értékbeli forgalma 73%-kal nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik