Üzleti tippek

Hogyan nyilatkozzunk meg monológban?

admin
admin

2008. 05. 03. 12:00

Eljutottunk végre-valahára a tartalomig! Egyelőre azonban még egymagunkban írjunk, beszéljünk. Szóljunk hozzá valamihez, tartsunk rövid prezentációt. Most az a legfontosabb, hogy mondandónknak legyen füle-farka.

A legendák szerint Gustave Flaubert (1821–1880) úgy tanította prózát írni az ifjú Guy de Maupassant-t (1850–1893), hogy az üres asztalra egy vázát tett le, és azt mondta: „Írj egy oldalt arról, amit látsz!”. Amikor a tanítvány elkészült, a mester újabb papírt vett elő. „Most pedig írd le még egyszer, amit látsz. De egyetlen olyan szót sem ismételhetsz, amely az előbbi szövegben szerepelt!” És ez – hiába villantotta meg tehetségét az ifjú Guy – így folytatódott megint és megint.

Ha magunkat nem is sorolhatjuk a világirodalom nagyjai közé, valamit azért tehetünk magunkért.
Mindenekelőtt – ez életbevágó fontosságú – döntsük el, írásban vagy szóban kívánunk-e megnyilatkozni.

Az íráshoz maradhatunk borzasan és pizsamában, hagyhatjuk a csudába azt a fránya hasi légzést, és még csak az orrunk alá sem kell motyognunk – ellentétben a beszéddel! A papírszöveg előnye, hogy megszabadulunk a rögtönzés kötelmeitől, hátránya viszont, hogy minden egyes szavunk visszaolvasható. „A szó elszáll, az írás megmarad”, fenyegettek valaha, persze ma már ez is másként van, tudunk rá példát a közéletből.

Mivel ragadhatjuk meg „közönségünk” figyelmét?
Mindenekelőtt a jó kezdéssel! Ehhez tematikai, szakmai és lélektani szempontokat is érdemes szem előtt tartanunk. Olyannak kell lennie a nyitányunknak, amely
– megjelöli mondandónk irányát,
– azonnal felkelti a figyelmet (vagyis blikkfangos, ahogyan valaha a sajtóban mondták),
– és amellyel van esélyünk rá, hogy elnyerjük olvasóink, hallgatóink rokonszenvét.

Egy játék

Találomra üssünk föl itt-ott egy szótárt, és válasszunk ki tíz szót. Írjunk belőlük összefüggő történetet! Kerekedjék minden szó köré egy mondat, de ne több! Aztán a kész történetet írjuk át úgy – Flaubert receptje szerint –, hogy az eredeti szavak nem szerepelhetnek benne.

De a jó kezdés csak ahhoz elegendő, hogy kivívjuk mások érdeklődését. A folytatáshoz jól adagolt információk kellenek, hatásos érvek, meggyőző gondolatok, átsugárzó érzelmek. Olyan szöveg, amely érdekeltté teszi az olvasókat, hallgatókat, hogy szánjanak ránk abból, ami nekik is a legdrágább: az idejükből. Ha mindez összejön, akkor végigolvasnak, végighallgatnak bennünket, és elvezethetjük közönségünket a csukányig. Mert – szóban – többnyire az marad meg a fülekben, ami utoljára beléjük költözött. (A leírt szövegben viszont hátra lehet lapozni, pláne, ha kiemeléssel, kurziválással, látványos tördeléssel, izgalmas illusztrációkkal segítjük az olvasót.)
Vagyis olyannak kell lennie a lezárásunknak, hogy
– bevéssük vele az üzenetünket,
– hazamenve mindenki elmesélje otthon, hogy volt egy pofa, aki olyanokat mondott, hogy csak na.

Hogyan építsük fel tehát mondanivalónkat?
Íme négy lehetséges szerkesztési séma.

1. A lépcsőzetes.
Tűzzük ki, honnan induljunk – és határozzuk meg, hová akarunk elérni. És mintha vonaton utaznánk indulástól érkezésig, járjuk be az utat, miközben minden fontos állomáson időzzünk el. A legbölcsebb talán fölskiccelni a szöveget (az iskolában ezt hívtuk vázlatnak), aztán az egyes pontokat kikerekíteni.

2. A napsugaras.
Van egy középponti gondolat (információ, üzenet, bármi), amelyhez gyűjtjük a megerősítő elemeket. Hogy maradjunk a vonatos példázatnál: ez a központi pályaudvar, ahová minden sín befut. Ezen az úton érdemes összegyűjteni az érveket, aztán csoportosítani őket, végül sorba állítani.

3. A hagymahéjas.
Legbelül a mag: mondandónk légsűrűje. Eldönthetjük, hogy belülről haladunk-e kifelé, vagy kintről befelé. (Az első esetben a nyitányban lőjük el a poént, az utóbbiban a csukányban.) A pályaudvar köré várost építünk, a város köré országot, az ország köré kontinenst – vagy fordítva.

4. A buborékos.
Innen-onnan összegyűjtött idézetekkel, mások felismeréseinek, gondolatainak megerősítésével (vagy éppenséggel azok cáfolatával) bizonyíthatjuk állításaink igazát. Azaz mozdonyból, vagonokból, teherkocsikból mi állítjuk össze magát a vonatot.

Önellenőrzés

1. Mi a life-long learning?

A: Egyszer minden tanulás véget ér.
B: Az embernek élete végéig tanulnia kell.
C: Alliteráció.

2. Ön kitől tanulna szívesen írni?

A: Nekem nem kell. Tudok.
B: Hozzám talán a sajtónyelv áll a legközelebb.
C: Maupassant-tól, mert ő már azt is tudja, amit Flaubert tudott.

3. „A szó elszáll, az írás megmarad.” Mi ez?

A: Okosság.
B: Közmondás.
C: O. Nagy Gábor „a szó elrepül” változatban említi!

4. Kitalálhatunk-e új szavakat (ld. csukány)?

A: Úgyse érti senki.
B: Igen. Ha van „nyitány”, miért ne lenne „csukány” is?
C: Gyűjtésem szerint a köznyelvben van is rá példa.

5. Önnek melyik szerkesztési séma a legrokonszenvesebb?

A: A lépcsőzetes.
B: Attól függ, mi a mondandóm.
C: Én még tudok vagy negyvenet!

6. Ön egy hónapban hány oldal szöveget ír?

A: Spontán szoktam beszélni, de sose mérem, mennyit.
B: Sokat levelezem. Legalább napi három oldalt.
C: A doktori disszertációmon dolgozom éppen.

– Ha az A válaszból van több: legyen tudatosabb! Tartsa szem előtt, milyen sok múlik a kommunikáción!
– Ha a B válaszból van több: csak így tovább, folytassa!
– Ha a C válaszból van több: esetleg kicsit vegyen vissza. Kivéve, ha szövegírásból él.

A következő részben, Kedves Olvasó, már a tárgyalás alapjaihoz, vagyis a párbeszédhez keresünk támpontokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

John F. Kennedy writes at his desk in his Senate office, ca. 1953-1961. (Photo by © CORBIS/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.