Pénzügy

Maximum a rokkantsági nyugdíja kétszeresét keresheti a III. rokkantsági csoportba tartozó, nyugdíjkorhatárnál fiatalabb személy. Ha a rokkant személy a minimálbérnél nem keres többet, akkor nem kell a keresetét a nyugdíja kétszereséhez viszonyítani.
2009. 07. 27. 16:45
Az év egészére hozzávetőleg 10,4 százalékos, év végére 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát vár az Ecostat kutatóintézet, azzal számolva, hogy az idén mintegy 150 ezerrel csökkenhet a foglalkoztatottak száma - derül ki az Ecostat Mikroszkóp című kiadványából.
2009. 07. 27. 13:05
A most felvételiző fiatalok egy része nem tudja, hogy a diplomaszerzés után valójában mit is fog csinálni, miből áll majd a munkája. A legnépszerűbb szakokra sokan azért jelentkeznek, hogy kitolják a döntést, és még kapjanak három vagy öt évet „önmaguk megtalálására” – vallja a karrier-tanácsadó. Ám emellett egyre inkább jellemző a tudatos választás is: aki orvos vagy mérnök lesz, általában biztos állást remél – ha nem is Magyarországon.
2009. 07. 27. 06:30
A válság miatt a cégeknél egyre fontosabbá vált a tehetség megítélése: mind a megtartásukra tett erőfeszítés, mind a kinevelésük előtérbe került, és már a toborzásnál fontos, hogy a cég felismerje őket. A szomszédos országokban kissé másképp azonosítják be a kiemelkedő dolgozókat: hazánkban inkább a munkában nyújtott teljesítménye alapján mondják valakire, hogy tehetséges, a cseheknél inkább mérésekkel derítik ki.
2009. 07. 20. 06:30
Még mindig kevés az olyan cég, ahol részmunkaidőben dolgozhatunk. Szakértők szerint nő azoknak a brit cégeknek a száma, amelyek kényszerből választják ezt a munkaformát, hogy ne kelljen elbocsátani a dolgozóikat. A válságban a munkáltatók rugalmassága munkahelyeket tarthat meg, emellett a családosoknak is hasznos lehet az ilyen fajta atipikus munkavégzés – tette közzé a People Management.
2009. 07. 17. 11:21
A magyar hallgatók fele úgy véli: a tanulmányaik szükségesek és hasznosíthatók a munkaerőpiacon, ám csak egyharmaduk költözne el a világon bárhova a munkája érdekében. Az alapszakos diploma megszerzése után külföldi mesterképzésre 46 százalékuk menne, hozzánk viszont alig jönnének a külföldiek – derült ki egy friss felmérésből.
2009. 07. 15. 11:17
Új logisztikai központot épít a 2013-as piacnyitásra készülő Magyar Posta. A tervek szerint mintegy 6 milliárd forintos beruházást Gödöllőn valósítják meg, és 700 embernek nyújtanak munkát.
2009. 07. 14. 14:12
A munkavállalók fele elég hatékonyan tudja érvényesíteni szabadságos terveit: 46 százalékuk többnyire maga dönti el, mikor megy pihenni, 28 százaléknyian pedig a főnökükkel együtt határoznak ebben. A negyedük azonban nem válogathat, nekik rendszerint a munkáltatójuk jelöli ki a szabadságos napokat.
2009. 07. 14. 12:22
Magyarországon az ügyvezető-igazgatók átlagfizetése 550 500 forint – olvashatjuk egy friss felmérésben. Természetesen a válaszadók között megtalálhatjuk mind a legkisebb kft.-k, mind a nagyvállalatok vezetőit. Kiderült: a béreiket nagyban befolyásolja cégnagyság is, némely ügyvezető akár egymilliónál többet is hazavihet havonta.
2009. 07. 14. 10:26
Magyarországon a legtöbb EU-tagállamnál nagyobb mértékben romlott a foglalkoztatási helyzet a gazdasági válság hatására – többek között ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb elemzéséből.
2009. 07. 14. 09:28
Megtiltották a munkavégzést a kondorosi szociális foglalkoztatóban, mert a működtető alapítvány nem biztosított elegendő munkát a megváltozott munkaképességű embereknek - írta a Békés Megyei Hírlap kedden.
2009. 07. 14. 08:47
Az öt-hatezret is eléri azoknak a pedagógusoknak a száma, akiket a legtöbb esetben törvénytelenül, határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatnak. Ők a szorgalmi időszak végén, nyárra munkanélkülivé válnak, és jobb esetben csak tanévkezdéskor helyezkedhetnek el újra - írja a keddi Magyar Nemzet.
2009. 07. 14. 08:24
A dél-dunántúli régióban nagyon hosszú idő óta ez év júliusában nem nőtt, hanem három százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Barcson; szavai szerint ennek alapján "talán azt hihetjük, már látszik az alagút végén a fény".
2009. 07. 13. 20:28
Az eddig kiközvetített több mint félezer segélyezettből minden ötödik elutasította a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát Szolnokon
2009. 07. 13. 19:01
Természettudományt, de elsősorban matematikát okító magyarországi tanárokat foglalkoztatna a chicagói általános és középiskolákat összefogó szervezet, a Chicago Public Schools. A két ország közötti nemzetközi csereprogramra július 14-én, kedden választják ki Debrecenben azokat a fiatal tanárokat, akik elsőként utazhatnak ki tanítani.
2009. 07. 13. 13:06
A bankok pénzügyi tanácsadóinak a fizetése nem kiemelkedően magas, inkább a kiegészítő juttatások és a jutalmak összege miatt keresnek jól. Az átlagfizetésük 256 600 forint, ám a 13. havi bérük is ekörül jár, és a válaszadók közel fele 250 ezer forintos prémiumot is kap év végén – áll egy friss felmérésben.
2009. 07. 10. 14:45
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat bizakodik a legfrissebb munkaerő-piaci adatok alapján. Az elmúlt hónapban a szezonális, illetve közcélú munkák nagy száma miatt csökkent az előző hónaphoz képest a nyilvántartott álláskeresők száma, valamint az új belépők is kevesebben lettek. Ám az éves mérleg negatív: most közel 550 ezren szerepelnek az adatbázisukban, míg 2008 júniusában „csak” 415 ezren voltak.
2009. 07. 10. 12:08
Megindult a verseny a munkanélküliség-biztosítások piacán. Ez egyre jobb szerződési feltételeket jelent az ügyfeleknek, az egyik társaság például megduplázta a biztosítási összeget, így akár 250 ezret is kaphat havonta a munkanélkülivé vált öngondoskodó.
2009. 07. 08. 06:30
Olvasói sztorik