Pénzügy

A legfrissebb felsőoktatási rangsor szerint két képzési területen a Műegyetem, másik két esetben az ELTE vezeti az összesített listát. A gazdasági szakok alapján a Corvinus áll az élen, míg az idegenforgalmi képzésben a Budapesti Gazdasági Főiskola az első.
2009. 10. 09. 09:39
Magyarországon a marketingmenedzserek bruttó átlagfizetése 340 ezer forint – áll egy felmérésben. A legtöbb ilyen szakember – a válaszadók 99 százaléka – Budapesten dolgozik.
2009. 10. 09. 06:30
Mint az elmúlt hetek híradásai is rávilágítottak, a jövedelmek felső határa a csillagos ég, az alsó határa azonban nagyon is földközeli. Olyannyira, hogy a legkisebb, törvényesen adható bérből nem lehet megélni – a Központi Statisztikai Hivatal szerint sem.
2009. 10. 08. 06:30
Maréknyi csoport vonult végig a Deák tértől a Vörösmarty térig sípszóra lefagyva majd újraindulva szerda délután, felhívva a figyelmet az ideiglenesen foglalkoztatott munkavállalók tarthatatlan helyzetére a Tisztes Munka Világnapján. A világnap fő témája ezúttal a pakisztáni Lipton-gyár volt.
2009. 10. 07. 21:11
Sok embernél a munka drogként működik, az életük egyetlen értelme. Háttérbe szorítja a társas, szociális és családi kapcsolatokat, ez pedig nyilvánvalóan érzelmi kiüresedéshez, de akár összeroppanáshoz is vezethet, ha az érintett nem kér idejében segítséget. Az FN.hu segít, hogy kiderítse: ön munkamániás-e!
2009. 10. 07. 16:08
Október 7-én, a Tisztes Munka világnapján fiatal szakszervezetisek országszerte flashmob-akciókkal kívánják felhívni a figyelmet a foglalkoztatási és szociális válság megoldására alkalmas kormányzati politika szükségességére.
2009. 10. 07. 15:25
Negyedik alkalommal rendez nemzetközi információs és állásbörzét a magyarországi Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES). Összesen 17 európai országból érkeznek munkáltatók vagy tanácsadók. Az álláskeresők közvetlenül találkozhatnak a külföldi cégek képviselőivel, megismerhetik az állásokat kínáló országok munkavállalással kapcsolatos szabályait, és jogi segítséget is kaphatnak.
2009. 10. 07. 14:15
A gazdasági helyzetre való tekintettel a fizetésemeléseket – iparágtól függetlenül – drasztikusan visszafogták a vállalatok. A korábban tervezett 6,7 százalékos bérfejlesztés szinte sehol nem valósulhatott meg, átlagosan csak kevesebb mint a felével tudták növelni a jövedelmeket – áll egy friss felmérésben.
2009. 10. 07. 12:40
Népszerű a mesterképzés és a külföldi továbbtanulás a magyar fiatalok körében. A felsőoktatásban tanulók többsége tisztában van a folyamatos képzés fontosságával, nem tervezi, hogy az első diploma megszerzése után abbahagyja a tanulást – derül ki egy friss kutatásból.
2009. 10. 07. 07:20
A Financial Times 2009-ben újra rangsorolta Európa és a többi földrész legjobb általános menedzsment mesterképzéseit. Az első helyre a CEMS MIM (The Global Alliance Management Education) program került, amelyben hazánkban egyedüliként a Budapesti Corvinus Egyetem vesz részt.
2009. 10. 06. 13:20
A Magyar Posta 78 ember leépítését jelentette be Komárom-Esztergom megyében, de országosan több mint ötszáz emberétől válik meg a cég. A társaság a kistelepülések postáit vállalkozásba adó Postapartner-program keretén belül mond fel az alkalmazottaknak.
2009. 10. 06. 11:07
Valójában az ősz az igazi ideje az állásbörzéknek a szervezők szerint. Ha egy cég jövőre tervezi az új munkatárs felvételét, akkor így épp elég ideje van arra, hogy meghirdesse a pozíciót, megszervezze a toborzást és végül kiválassza a megfelelő embert. A válság miatt ugyan kevesebb az álláslehetőség, de eljött a minőségi cserék ideje, így akár igazán jó pozíciókat is megcsíphetnek a szemfüles fiatalok. Állásbörze körkép az FN-en.
2009. 10. 06. 06:30
A gazdasági válság miatt a felére csökkent a képzésüket saját forrásból finanszírozók száma – derült ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) friss felméréséből.
2009. 10. 05. 16:36
Szeptemberben 26 év óta a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az Egyesült Államokban. A munkaügyi minisztérium adatai szerint a mutató megközelítette a tíz százalékot, és háromszor annyian igényeltek segélyt, mint ahogy a szakértők várták.
2009. 10. 05. 14:59
Egyszerűsíti a kormány az alkalmi foglalkoztatás szabályait, így megszűnik a papíralapú adminisztráció, és az alkalmi munkavállalói könyv (AM-könyv) is - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára.
2009. 10. 05. 14:47
Míg negyedszázaddal ezelőtt az akkori gyerekek legtöbbje tanár akart lenni, a mai tinédzserek célja már az, hogy híressé váljanak. Egy brit kutatás rávilágított: a hagyományos szakmák visszaszorulóban vannak. Ügyvéd a nebulók kevesebb mint tizede lenne, az orvosi pályát pedig csak 6 százalékuk választaná.
2009. 10. 05. 14:14
Kétszer annyi cég döntött a krízis miatt a fejlesztés mellett, mint ahányan inkább visszafogták az erre fordítható költségeiket. Ám ennek ellenére minden vállalat elbocsátásokkal és átszervezésekkel válaszolt a válságra. A legtöbben viszont bíznak a recesszió utáni fellendülésben, egy szebb jövőben.
2009. 10. 02. 15:54
Egy kutatás szerint tízből csak egy vezető nézné el dolgozójának, ha állandóan ásítozna, vagy fáradtan menne munkába. Pedig sokszor előfordul, hogy valaki elalszik az értekezleten, másnaposan, ápolatlanul érkezik, és ölni tudna egy kávéért.
2009. 10. 02. 13:18
Október 15-től lehet jelentkezni a felsőoktatási keresztféléves képzésekre, ezzel egy időben jelenik meg a Felsőoktatási felvételi tájékoztató - a 2009. februárban induló képzések című kiadvány, amely segít eligazodni az érdeklődőknek - tette közzé honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
2009. 10. 02. 07:08
Nem sikerült érdemben továbblépniük a munkavállalók és a munkaadók képviselőinek a csütörtöki országos érdekegyeztetésen sem a bérajánlás, sem a minimálbér tekintetében.
2009. 10. 01. 14:15
Oktatási segédanyagot készített az egyik iskolaszövetkezet azoknak a diák munkavállalóknak, akik már iskolai éveik alatt felelősen készülnek a jövőjükre. A kiadvány segítségével a tanulók megismerhetik a munkavégzésüknek keretet adó jogszabályi környezetet.
2009. 09. 30. 15:46
Olvasói sztorik