Pénzügy

Flash mobbal akcióznak a szakszervezetek

admin
admin

2009. 10. 07. 15:25

Október 7-én, a Tisztes Munka világnapján fiatal szakszervezetisek országszerte flashmob-akciókkal kívánják felhívni a figyelmet a foglalkoztatási és szociális válság megoldására alkalmas kormányzati politika szükségességére.

A nemzetközi akcióban száznál is több ország vesz részt, felsorakozva az eseményt életre hívó, Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség álláspontja mellett. „Az október hetedikei Tisztes Munka Világnapja a munkahelyek védelméről, a biztonságos, a huszonegyedik századi emberhez méltó, foglalkoztatást bővítő kezdeményezésekről szól – arról, hogy a gazdaság szereplői közösen találják meg a foglalkoztatásban a biztonság és a rugalmasság egyensúlyát.

A szakszervezetek egyöntetűen a világgazdaság alapvető reformját, a foglalkoztatási és szociális válságot feloldó politikákat követelnek, olyan gyakorlatot, mely az embert helyezi a középpontba” – áll a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének közleményében.

A szakszervezeti villámcsődületek fél ötkor kezdődnek többek között Szombathelyen, Győrött és Debrecenben. Budapesten a Deák tér- Vörösmarty tér között sípszóra hol megfagyó, hol tovább vonuló csoport ezután az Unilever székháza előtt tart teadélutánt.

A hat órakor kezdődő teázás a Nemzetközi Élelmiszeripari Szakszervezet vezetésével a Lipton-ügyre, és a „posztmodern rabszolgatartó módszerekre” kívánja felhívni a figyelmet. 2008 októberében a szervezők tájékoztatása szerint az Unilever tulajdonában álló pakisztáni Lipton-gyár alkalmi dolgozói szakszervezetet hoztak létre az állandó munkaszerződés érdekében, miután 10-15 éven keresztül indirekt módon, alvállalkozó útján foglalkoztatták őket, beteg- és nyugdíjbiztosítás, valamint kollektív szerződés nélkül.

Közel kétszáz munkás a Munkaügyi bírósághoz fordult a szakszervezeti Akció Bizottság és a Nemzetközi Élelmiszerszakszervezet (IUF) támogatásával. Az Unilever a szakszervezeti törekvések ellen először a fizetéscsökkentés, a fenyegetés és a feljelentés eszközeivel élt, majd 2009 augusztusában az Akció Bizottság három tagját a vállalattal kapcsolatban álló munkaközvetítő ügynökség emberei fizikailag bántalmazták.

Az IUF még márciusban panaszt tett a Nemzetközi Gazdasági és Fejlesztési Szervezetnél a nemzetközi munkajog megsértése ügyében, majd útjára indította a Lipton-dolgozók jogaiért küzdő Casual-T kampányt, mely a brutális eljárás után világméretű üggyé vált. Ennek egyik figyelemfelkeltő akciója a Budapesti flash mob.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.