Pénzügy

Megnyirbálta a béreinket a válság

A gazdasági helyzetre való tekintettel a fizetésemeléseket – iparágtól függetlenül – drasztikusan visszafogták a vállalatok. A korábban tervezett 6,7 százalékos bérfejlesztés szinte sehol nem valósulhatott meg, átlagosan csak kevesebb mint a felével tudták növelni a jövedelmeket – áll egy friss felmérésben.

A gazdasági válság miatt a vállalatok szinte kivétel nélkül felülvizsgálták a javadalmazási stratégiájukat. A Hewitt Associates negyven országot vizsgáló elemzéséből (2009 Salary Increase Survey) kiderült: a kívánatos költséghatékonyság jegyében Európában mindenhol drasztikusabb volt a költségcsökkentés a tervezettnél.

Magyarországon eredetileg átlagosan 6,7 százalékos béremelést terveztek a cégek 2009-re, ám ebből csak alig 3 százalékot sikerült teljesíteni. Ehhez képest a 2010-re tervezett fizetésemelés már jóval optimistább, 5 százalékos. Sok helyütt 2009-ben egyáltalán nem történt fejlesztették a bért, míg más vállalatok differenciáltan emelték a dolgozók jövedelmét – a cél náluk a kulcsmunkatársak megtartása volt. Érdekes, hogy a felmérést kitöltő HR-vezetők optimisták, úgy vélik, hogy a 2010-es évben akár 2-3 százalékkal magasabb fizetésemeléssel számolhatnak.

A magyar felsővezetői fizetésemeléseket is visszafogták, a 2009-re 6,4 százalékos bérfejlesztést tervezett a szervezeti hierarchia legmagasabb pontján álló menedzserek esetében. A csúcsvezetők – kizárólag csak azokat a cégeket vizsgálva, ahol nem fagyasztották be a béreket – végül ötszázalékos fizetésemelést kaptak.

Csépai Martin, a cég magyarországi tanácsadási részlegének vezető tanácsadója elmondta, hogy egyre több vállalat tekinti át a felsővezetői kompenzációs csomagjainak szerkezetét, hogy megfeleljen a jelenlegi gazdasági környezet által támasztott követelményeknek.

Európa bizakodik, de marad a létszámstop

Az idei évre tervezett fizetésemelési keretek alapján arra következtettek, hogy a vállalkozások jóval bizakodóbban ítélték meg a globális gazdasági fejlődést mind Európában, mind Magyarországon. 2009. elejére az érintett vállalatok nagy részénél egyértelművé vált, hogy nem tudnak olyan mértékben emelni, mint ahogy korábban tervezték.

„Emellett ugyanakkor más alternatív – a humán erőforráshoz köthető – költségcsökkentő megoldás is született, melyek közül sajnálatos módon leggyakoribb a létszámleépítés” – vélte Makrai Fanni, a Hewitt budapesti irodájának javadalmazási tanácsadója.

A vállalatok több mint 60 százaléka jövőre továbbra is létszámstopot tart majd életben, és közel 40 százalékuk tervezi a javadalmazási stratégia átalakítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik