Wayne Rooney, David Beckham, Leona Lewis – ők a mai gyerekek példaképei egy felmérés szerint, így nem meglepő, ha a fiatalok többsége hozzájuk hasonló híresség szeretne lenni.
Egy egyesült királysági kutatás rávilágított: a fiatalok 12 százaléka szeretne híres sportolóvá válni, 11 százalék énekesi és színészi pályára vágyik, 9 százalék pedig űrhajós lenne. A televíziós főzőműsorok népszerűségét jelzi, hogy séfként 5 százalék tudja elképzelni felnőtt életét – szemlézte a Daily Mail cikkét az InfoRádió.
A hagyományos szakmák viszont visszaszorulóban vannak. 25 évvel ezelőtt, vagyis a mai gyerekek szülei körében végzett felmérés adatai szerint a legtöbben (15 százalék) pedagógusnak készültek, 9 százalék a pénzügyben, 7 százalék pedig az egészségügyben kívánt elhelyezkedni. Híres sportolóvá az akkori gyerekek 5 százaléka akart válni.
A szülők közül sokan a televíziót okolják a változásért, ugyanis az ott látható sztárkultusz jelentősen befolyásolja a gyerekek véleményét, így pályaválasztását is. Egy gyerekpszichológus szerint azzal nincs baj, ha a gyerekek álmodoznak, ám ezeknek a vágyaknak a valóságon kell alapulniuk.