Pénzügy

Félünk, hogy 65 évesen is dolgoznunk kell majd

munkás (munkás, gyár, üzem, )
munkás (munkás, gyár, üzem, )

A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is sem teheti le a munkát, ha meg akar élni. Egy globális kutatása alapján egyébként mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.

Ehhez képest is jó hír

A Randstad 2015. évi első negyedéves Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.

A tavalyi kutatásukból kiderült, hogy a magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – tette hozzá a cég ügyvezető igazgatója, Baja Sándor. A szakember hozzátette, hogy a kényszer szülte és az ideálisnak tartott nyugdíjazási idő jobban közelít egymáshoz több nyugat-európai országban: Hollandiában például a válaszadók 71 százaléka úgy gondolja, hogy 65 és 70 éves kora között vonulhat vissza, de ott eleve 62 éves korukig szeretnének dolgozni a munkavállalók.

Ez várhat ránk:

Csak az állami nyugdíjrendszerre támaszkodunk

A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelme legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítja.

„A magyar eredményeket árnyalja, hogy hazánkban a többség a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot” – ismertette a kutatás további megállapításait Baja Sándor. A Randstad kutatása szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.

Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez

A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is – tette hozzá Baja Sándor.

Felmérésük szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál. Pedig az idősebbeknek szóló képzések nemcsak a vállalatok hatékonyságát, hanem általános megítélésüket is pozitívan befolyásolják – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik