FN

A NATO-CSATLAKOZÁS ÁRA. Magyarország számára a belépést követő, 2010-ig tartó időszak – a GKI Gazdaságkutató Rt. szerint – mintegy 930 milliárd forint védelmi többletkiadással jár majd. Mindazonáltal a csatlakozásról döntő hét végi népszavazásra igyekvőket a GKI azzal nyugtatgatta, hogy a fenti összeg évi legalább 4 százalékos gazdasági növekedés esetén – a keletkező adóbevételi többletből – [...]
1997. 11. 12. 00:00
Jövőre némileg módosul az önálló tevékenységet végzők adóalapjának becslésére vonatkozó jelenlegi szabályozás. Egyrészt rögzítik, hogy az adóhatóság az ellenőrzés során milyen személyes adatokat kérhet, másrészt szűkítik azok körét, akiknek minden ez évi bevételükről és kiadásukról aprólékosan el kell számolniuk. Egyes elképzelések szerint az átlagkereset feletti jövedelem esetén jövőre egyetlen szakmában sem kell majd végigjárni az igencsak "mac
1997. 11. 12. 00:00
Kínos helyzetet teremtett a francia kormány Jean Claude Trichet jelölésével a majdani Európai Központi Bank (ECB) élére. Az Európai Unió (EU) legtöbb tagállama ez idáig - Bonnal egyetértve - a holland Wim Duisenberg mögé sorakozott fel. Párizs egyebek mellett az északi dominancia ellensúlyozásának szándékával indokolta lépését, amely vitát kavart az EU foglalkoztatási csúcsértekezletét előkészítő brüsszeli miniszteri tanácskozáson is.
1997. 11. 12. 00:00
MILLIÁRD FORINT Kiadások PM ÁSZ Eddigi bevételek privatizációs bevétel 12,00 12,00 1996-os osztalék 0,54 0,50 osztalék 3,50 0,00 részvényértékesítés 14,00 0,00 garanciamegtérülés 9,83 0,00 tőketartalék-juttatás -12,00 -12,00 PB-átvétel -1,10 -1,10 kártérítés 0,00 0,70 garanciabeváltás -9,50 -12,10 székházapport 0,00 0,00 Zárómérleg 17,27 -12,00
1997. 11. 12. 00:00
Törvényi kötelezettségüknek megfelelően a napokban hozzák nyilvánosságra háromnegyedéves gyorsjelentésüket a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett cégek. A magyar piaci szereplők többsége igen optimistán ítéli meg a társaságok helyzetét. Kérdés, hogy a várhatóan pozitív eredmények milyen mértékben épülnek be a részvényárfolyamokba, illetve a nem éppen kedvező nemzetközi befektetési klíma mennyire torzítja majd az alapvetően kedvező képet.
1997. 11. 12. 00:00
A hazai lízingszakmának mindenekelőtt kiszámítható szabályozórendszerre és tőkeerős cégekre van szüksége - véli a Magyar Lízingszövetség tavasszal megválasztott elnöke. Szerinte az idén életbe lépett hitelintézeti törvényben definiált pénzügyi lízing egyre nagyobb jelentőségre tesz majd szert, ám a vállalkozások ma még szinte kizárólag a tartós bérleti, illetve operatív lízing konstrukciókat igénylik.
1997. 11. 05. 00:00
Az idei esztendő – mindenekelőtt az új hitelintézeti törvény belépésével – alapvető változásokat hozott a hazai lízingpiac szabályozásában. Összeállításunkban, az első háromnegyed évi tapasztalatok fényében megpróbáljuk áttekinteni, miként reagált a lízingszakma erre a helyzetre, s miféle eltolódásokat okoz mindez e sajátos szektoron belül. Külön foglalkozunk az autófinanszírozás terén tapasztalható legújabb fejleményekkel, s beszámolunk az európai [...]
1997. 11. 05. 00:00
Az utóbbi idők nagymértékű tőzsdei árzuhanásai dacára a Matáv részvényárfolyama mindössze 10 százalékot esett. Ez azt jelentheti, hogy egy-egy távközlési papír ára a tervezett 730 forintos alsó határán, 720 forint körül állapodhat meg. A végső kibocsátási ár az intézményi befektetőkkel lefolytatott eljárás eredményeként alakul majd ki. November 13-án Budapesten és New Yorkban egy időben vezetik be a Matáv-részvényeket.
1997. 11. 05. 00:00
Érvénytelennek bizonyult a buszgyártó cég 53,9 százalékos – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kezében lévő – részvénycsomagjára kiírt privatizációs pályázat. Az érvénytelenség valódi okáról egyelőre nem tudni semmit. Csupán az biztos, hogy négy ajánlat érkezett az Ikarus többségi pakettjére. Lapunk meg nem erősített információi szerint egészen más befektetők nyújtottak be pályázatot, mint korábban. Az [...]
1997. 11. 05. 00:00
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékes bizottsága mégsem javasolja az ukrajnai készenléti hitel második és harmadik részletének kiutalását. A pénzintézet Kijevben járt szakértői úgy találták: bár bizonyos jelek arra utalnak, hogy a közeljövőben végre megáll a gazdaság zsugorodása, az államháztartási reform még nem halad megfelelő ütemben.
1997. 11. 05. 00:00
A támogatással a magyar cégek nemzetközi versenyképességét és piaci esélyeit kívánjuk elősegíteni – indokolta Bobok György az IKIM minőségügyi kiadásait. A tárca a vállalatok tanúsításra kifizetett forintjainak felére ad vissza nem térítendő támogatást. A feltétel csupán az, hogy itt bejegyzett cégről legyen szó. Tavaly – félmilliárd forint összegre – 306 ilyen szerződést kötöttek, míg az [...]
1997. 11. 05. 00:00
Új gyáregységet avatott Pápán az Elekthermax Rt. A 4 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot 600 millió forintos beruházással hozták létre, és ezzel megduplázták a cég tűzhelygyártó kapacitását. Az 1993-ban tulajdonossá vált, és a vállalatban 98 százalékos részesedéssel rendelkező, holland érdekeltségű ATAG Holding négy év alatt megnégyszerezte a cég termelését. Ebben szerepet játszott az is, hogy a [...]
1997. 11. 05. 00:00
Döntött az Országos Televízió és Rádió Testület (ORTT) a kereskedelemirádió-frekvenciákra kiírt koncessziós pályázatról. A Danubius sávját amerikai, a másik frekvenciát pedig angol befektető vezette konzorcium nyerte el, együttesen 8,17 milliárdot fizetve a koncesszióért.
1997. 11. 05. 00:00
A lízingpiac növekedése az elmúlt évben sem tört meg: a új üzletkötések értéke a Magyar Lízingszövetséghez tartozó cégeknél összességében 108,4 milliárd forintot tett ki, ami 27,7 százalékos – tehát az inflációt némiképp meghaladó – bővülésnek felel meg. Az igazsághoz tartozik – tette hozzá Nyerges László, a szövetség főtitkára -, hogy a forintban mért produkció számottevő [...]
1997. 11. 05. 00:00
A fő célok Támogatások (milliárd ecu)* 1. Azon régiók fejlődésének és strukturális alkalmazkodásának elősegítése, amelyek a fejlődésben elmaradtak 94,0 2. A hagyományos iparágak hanyatlásával küzdő régiók szerkezetátalakításának támogatása 7,4 3. A hosszú távú munkanélküliség leküzdése és a fiatalok foglalkoztatási integrálódásának elősegítése 15,5 4. Az iparban és a termelési rendszerekben bekövetkező változásokhoz való munkaerő-piaci alkalmazkodás elősegítése [...]
1997. 11. 05. 00:00
A keletnémet átalakulás finanszírozásának óriási kiadásai rémisztő példával szolgálhatnak a közép- és kelet-európai országok támogatási igényeit felbecsülni próbálók számára. Logikusnak tűnhet az olyan megközelítés, amely szerint, ha az egyik legfejlettebbnek tartott volt szocialista ország felzárkózása ekkora összegeket igényel, akkor a többi ország még több segítségre szorulhat – pedig már a keletnémet tartományok támogatásának nagyságrendje is [...]
1997. 11. 05. 00:00
A fejlett országokban előszeretettel szednek adót az ingatlanok után. Magyarországon az állam csak az ezen vagyontárgyak értékesítéséből származó jövedelmet csapolja meg, helyi szinten azonban egyre több önkormányzat igyekszik bevételhez jutni ebből a forrásból is. A tulajdonosok számára pozitív fejlemény, hogy jövőre bizonyos esetekben kedvezőbbé válik az ingatlaneladásból származó jövedelem adózása, s vélhetően - a választások miatt - legalább
1997. 11. 05. 00:00
Ország Támogatás összege (milliárd ecu) Támogatások aránya az árfolyamon számított GDP-ben (százalék) a vásárlóerő-paritáson számított GDP-ben (százalék) A négy legfejletlenebb EU-tag 13,3 2,3 2,3 Visegrádi négyek 13,6 12,5 5,0 Lengyelország 8,1 14,0 5,6 Magyarország 2,2 9,3 4,9 Csehország 2,2 11,3 3,8 Szlovákia 1,1 13,9 4,8 Bulgária 1,9 20,7 5,4 Románia 4,8 25,0 9,9 A többi [...]
1997. 11. 05. 00:00
Befejeződött az Antenna Hungária (AH) Rt. átvilágítása, amelynek eredményét a kormány múlt heti ülésén értékelte. E szerint az rt. gazdálkodásában jelentős zavarokat okozott, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna TV nagy késéssel fizeti a műsorszóró díjat. Az ebből fakadó hiány 1996 végén már elérte a 2,7 milliárd forintot. A vizsgálatot végző [...]
1997. 11. 05. 00:00
Alacsony fejlettségi szintjük miatt a leendő tagok kivétel nélkül jogosultak lennének az Európai Unió (EU) költségvetéséből származó támogatásokra. Ennek nagyságára vonatkozóan számos becslés látott már napvilágot, általában azzal a céllal, hogy a bővülés magas költségeit mutassa ki. Pedig az egyenlő elbánás elvének figyelembevételével megállapítható, hogy a jelenlegi kevésbé fejlett tagországokhoz képest egyáltalán nincs szó nagyságrendekkel mag
1997. 11. 05. 00:00
A tőzsdén kívüli (OTC) piacon befektetők régi álma valósulhat meg, ha a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) jövő tavaszi éves közgyűlése a tőzsdei bevezetés mellett voksol. A tavaly nyártól a részvények több mint felét birtokló Bayerische Landesbank (BLB) vezetői a legutóbbi időkig elzárkóztak attól, hogy az OTC-n a névérték 500 százaléka feletti árfolyamon jegyzett MKB-törzsrészvényeket a [...]
1997. 11. 05. 00:00
MILLIÁRD ECU 1995. 1996. 1996. I. félév 1997. I. félév Németország 27,2 28,5 14,0 14,2 Nagy-Britannia 20,5 25,1 14,0 16,4 Franciaország 14,0 13,3 6,6 6,0 Olaszország 11,0 11,9 5,1 5,4 Spanyolország 3,7 4,3 n. a. n. a. Hollandia 3,0 3,5 n. a. n. a.
1997. 11. 05. 00:00
MILLIÁRD WON* Mérleg- főösszeg Adósság- állomány Bruttó árbevétel Adózott eredmény Adósság- arány** Hyundai 53 183,7 43 319,3 68 009,2 176,4 439,1 Samsung 50 856,4 37 043,6 60 114,4 179,5 268,2 LG 37 068,4 28 765,6 38 247,2 356,1 337,3 Daewoo 34 205,6 26 383,2 38 247,2 356,1 337,3 Sunkyong 22 726,6 18 040,3 26 610,5 [...]
1997. 11. 05. 00:00
Olvasói sztorik