FN
Egy márka felépítése és karbantartása összetett feladat. Ennek elmulasztása viszont akár a cég bukásához is vezethet.
A táblázatokat a módzsertani részben találhatják meg.
Az elkövetkező fél év távlatában a részvénypiacok túlteljesítik a kötvénypiacok növekedését#
2001. 10. 30. 16:00
az Európai Központi Bank (ECB) a kamatcsökkentést szorgalmazó egyre hangosabb követeléseknek.#
2001. 10. 30. 15:44
célcsoporttá avanzsáltak a pártok számára, amit jól tükröz a Fidesz-MPP részéről a hét végén tett, e téren rövid időn belül immár a második gesztus.#
2001. 10. 30. 15:33
Szeptember 11-e óta Afganisztán árnyéka szinte eltakarja a Balkánt. Holott Montenegrótól Bosznián és Koszovón át Macedóniáig továbbra is a káosz az úr a térségben. A krízis haszonélvezője a nemzetközi terrorizmus, amely még Közép-Európát is megkísérli a maga hátországává tenni.
2001. 10. 30. 14:40
Egy váratlan amerikai ajánlat elég volt ahhoz, hogy ismét fellángoljon a már eldöntöttnek hitt vadászgépvita.
2001. 10. 30. 14:32
Tisztul a bankpiac. Ám a fúziós hullám helyett új stratégiák öntötték el a pénzintézeti szektort.
2001. 10. 30. 14:17
Az átalakulóban lévő Wallis vezetése pár év múlva tőzsdeéretté tenné a csoportot, egyelőre azonban mások a prioritások.
2001. 10. 30. 14:04
Az Európai Bizottság a napokban készült el azzal a jelentéssel, amely azt vizsgálja, hogy a tagjelöltek hogyan állnak az unió versenyszabályainak átvételével és gyakorlati alkalmazásával. Milyen következtetésre jutottak? – Miután a tárgyalások döntő szakaszba léptek, mindegyik tagjelölt esetében felmértük, hogy minden adott-e a versenyjogi fejezet ideiglenes lezárására. Ehhez három feltételnek kell teljesülnie. Először: mind a [...]
2001. 10. 30. 14:00
Budapesten tárgyalt Mario Monti, az unió versenyjogi főbiztosa, s nem hagyott kétséget afelől, hogy Magyarországnak már a csatlakozás előtt el kell törölnie a nem EU-konform adókedvezményeket.
2001. 10. 30. 13:34
Egyre több bank kínál lakossági kölcsönöket az ügyfelek jövedelmi helyzetének alaposabb vizsgálata nélkül.
2001. 10. 30. 10:33
Balogh Miklós segédmunkásból lett vezető a kőfaragó vállalatnál, a privatizáció után pár évvel felmondtak neki, de később társaival megvásárolta egykori munkaadóját.
2001. 10. 30. 10:27
Mielőtt szóba állunk valamelyik fejvadász céggel, célszerű előzetesen tájékozódnunk arról, hogy melyik bánik tisztességesen a jelöltekkel.
2001. 10. 30. 10:18
Amerikai vállalatok egy csoportja a jelenlegi gazdasági visszaesés közepette is kitart amellett, hogy a létszámcsökkentés nem jöhet szóba.
2001. 10. 30. 10:01
Cipro nevű antibiotikumával a német Bayer saját bajaira is gyógyírt talált.
2001. 10. 30. 09:46
A Volkswagen és a General Motors után egy harmadik autóipari óriás, a DaimlerChrysler is kénytelen mélyen a zsebébe nyúlni az uniós versenyjogi szabályok áthágása miatt.
2001. 10. 30. 09:27
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 03:33 Elek Gábor a 11 gólos vereség után: Sajnos ezek is mi vagyunk
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal